31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Gépinfo

100 éves Rune Stark, a Väderstad alapítója

Agrofórum Online

Rune Stark és felesége, Siw 1962-ben hozták létre vállalkozásukat Rune’s Mekaniska Verkstad (Rune Gépműhelye) néven. Ami ezután következett az már az agrártörténelem része. Rune 2008-ban hunyt el, de emléke a vállalatnál tovább él, ma lenne 100 éves.

Minden 1962-ben az otthoni kis gazdaságban kezdődött, Väderstadban. Számos rossz gazdasági év után az egyre romló termelési feltételek miatt, már-már a farm eladásán gondolkodott a házaspár. Ugyanakkor olyan alternatívákat is kerestek, amik fellendíthették volna a vállalkozás jövedelmi helyzetét. Siw például megpróbálkozott az állattartással, de hamar rájött, hogy csak a pulyka tudna némi nyereséget termelni, de az is a befektetett óriási munkáért cserébe csak néhány koronával kecsegtetett.

Rune egy borona gyártásán gondolkodott, ami megfelelt az akkori erőgépek támaszotta elvárásoknak. Egyre több traktor készült dízel motorral, amelyek már erősebbek voltak. A borona akkoriban két fagerendából állt, amit lovak vontattak, és amit a szántások egyengetéséhez használtak. A traktorok megjelenésével az eredeti konstrukció nem sokat változott, talán valamivel nagyobb munkaszélességűek lettek az eszközök.

Rune elképzelése az volt, hogy fémből készíti el ezt a boronát, ami jelentős fejlesztésnek számított egy olyan kezdetleges, fából készült eszköz esetében, amit akkor általánosságban használtak. “Hosszú élettartamú eszközt gyártani” ez volt az Ő kedvenc kifejezése, egy minőségi szemléletmód, ami azóta is tovább él a vállalatnál.

Egy szomszéd, egy jó barát esténként hegeszteni tanította Runet. Segítő kezeknek köszönhetően a kis 20 m2-es fészer egy egyszerű műhellyé alakult át, amit egy Mjölby székhelyű, vashulladék begyűjtésével foglalkozó vállalat látott el nyersanyaggal. 

Siw és Rune egyaránt sokat dolgozott az első borona elkészítésén. Az egyik teszt alkalmával, 1962 tavaszán, egy szomszédos gazda jött át, és az mondta: “Ez egészen jó, Rune, én is szeretnék egyet”. Ez volt az első megrendelés. Szinte ezzel egyidőben Rune sógora, Hästholmenből szintén rendelt egy boronát. Így a kis vállalkozás elindult és megteremtette az alapját a mai Väderstad AB-nak, ami 1550 munkavállalót foglakoztat, 40 országban értékesít és 2020-ban 3,4 milliárd svéd korona árbevételt ért el.

Rune elképzelése a kezdetektől fogva jónak bizonyult, erősen hitt abban, hogy a kis vállakozás egy nap igazi nagy vállalattá növi ki magát, és szerepet vállal a világ népességének élelmezésében. Erősen hitt abban, hogy valami magasabb értelme van mindannak, amit csinál és amit még tenni fog.

Rune mindig magmaradt gazdának, és mindig a gazdálkodók oldalán állt. Hasonlóan, mi mindannyian a Väderstadnál azért dolgozunk, hogy a gazdálkodók mindennapi életét könnyebbé tegyük. Mindannyiunknak hiányzik Rune, aki 2008-ban távozott közülünk, de emléke tovább él a vállalatnál, és mindenben, amit teszünk és alkotunk. Ma Rá emlékezünk, tisztelettel adózunk emlékének és mindannak az innovációnak, ami gazdák ezrei számára teszi könnyebbé a mindennapi munkát és segítséget jelent abban, hogy étel kerüljön mindenki asztalára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

A Väderstad felvásárolta az amerikai AGCO-AMITY JV LLC. vállalatot

2021. május 28. 09:37

A talajművelés és a vetés gépesítése terén egyik vezető vállalat, a Väderstad bejelentette, hogy 100%-ban felvásárolta az amerikai AGCO-AMITY JV LLC.-t. Az észak-dakotai Wahpetonon kívül Will-Rich márkanév alatt is ismert AAJV a Väderstad vállalatcsoport részét képezi a jövőben Väderstad Inc. név alatt.

A Väderstad bemutatja az új Cultus HD kultivátort

2022. október 21. 05:37

A gép lelkét az új, nagy teherbírású HD (Heavy Duty) kapák alkotják, amelyek 680 kg terheléssel hatolnak a talajba.

Seed Hawk: új direktvetőgép a Väderstadnál

2025. január 31. 17:10

Az idei AGROmashEXPO-n megismerhettük a Väderstad vezértermékeit, melyekről videónkban is tájékozódhatnak. Fókuszban a Seed Hawk és a Proceed.

A Tempo L 32 lesz az ezidáig gyártott legnagyobb vetőgép a családban

2020. december 11. 05:55

2021-ben a Väderstad újabb lépést tesz a nagy sebességű vetésre képes Tempo vetőgépek modellválasztékának bővítése terén. A szinte teljesen új Tempo L 32 lesz az ezidáig gyártott legnagyobb munkaszélességű Väderstad szemenkénti vetőgép.