Gépinfo

2 millió problémamentes kilométert ígér a kínai motor, a mezőgazdaságot is forradalmasíthatja

Agrofórum Online

Óriási lépést tett előre a kínai Weichai óriásvállalat, amely izgalmas motorújdonsággal rukkolt elő a közelmúltban.

Az 1946-ban alapított Weichai Holding Group ma Kína egyik legnagyobb, állami tulajdonban lévő vállalatcsoportja. 80-nál is több leányvállalata révén igen széles tevékenységet folytat, a motorok, járművek, hajtásláncok előállításán át az autóalkatrészek, sőt luxusjachtok gyártásáig.

A napokban az Agrofórum Online is hírt adott arról, hogy az utóbbi időszakban szorosabbra fűzték együttműködésüket a fehérorosz MTZ/Belarus traktormárkával, hogy ők biztosítsák az erőforrásokat a nyugati szankciók által fojtogatott vállalat erőgépei számára.

Hihetetlen információval rukkolt elő a közelmúltban a kínai csoporthoz tartozó Weichai Power is, amely elsősorban a dízelmotorok előállításáért felelős. Eszerint a H/T 2.0 szériájú erőforrásuk egészen elképesztő, mintegy 2,2 millió kilométeres garantált élettartammal rendelkezik, ami sok potenciális partner számára lehet vonzó. A sorozatba három erőforrás tartozik, ezek egyenként 12, 14 és 15 liter hengerűrtartalmúak.

A H/T 2.0 széria termikus hatásfoka (hőteljesítménye) is rendkívüli. Míg a piacon lévő dízelmotoroké körülbelül 46 százalék körül mozog, addig a Weichai újdonságánál ez az érték 53,09 százalék. Ez elsősorban a fogyasztásra hat ki, a hatékonyabb üzemanyagégetés természetesen kisebb „torkosságot” eredményez. A százalékos érték annak a kifejezője, hogy a dízelmotor milyen arányban tudja teljesítménnyé alakítani a bevitt energiát.

A Weichai Power szakembereinek az üzemanyagellátó rendszer, a levegőellátás és az égés javításával, valamint a súrlódás csökkentésével sikerült ezt a fantasztikus értéket elérni. A 46 százalékos hatékonysággal működő erőforrásokhoz képest mindez 14 százalékos gázolaj-megtakarítást képes eredményezni.

A 12 literes motorváltozat 31 tonna teherbírású járművekhez is elegendő, a 14 literessel a 80 km/h sebességet 20 százalékkal rövidebb idő érhetik el a járművek, míg a 15 literes verziónál emelte ki külön a Weichai, hogy erre a bizonyos 2,2 millió kilométeres élettartamra vannak szavatolva. Mivel Kínában a kamionok évente átlagosan 250 ezer kilométert futnak, ebből már könnyű kiszámolni, hogy legalább 8 évig problémamentesen közlekedhetnek. Az olajcserék közti intervallumot is megnövelték, erre 150 ezer kilométer megtétele után van szükség.

Itt körbejárható, belülről is megnézhető a Weichai-motorral szerelt MTZ/Belarus 5425-ös traktor:

(Vezérképünk csak illusztráció!)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

A Caterpillar megalkotta a legizmosabb dízelmotorját

2024. január 12. 08:10

A Cat C13D motor a dízelerőforrások között a legnagyobb térfogati teljesítménysűrűséggel rendelkezik a 13 literes szegmensben.

SsangYong Musso Grand: erdőre-mezőre ideális

2020. május 10. 18:16

A legkeményebb terepre való az 5,4 méter hosszú és 1,95 méter széles, hatékony, rendkívül robusztus és praktikus SsangYong pick-up.

Szuperüzemanyag született, egy az egyben képes kiváltani a gázolajat

2025. október 9. 16:10

A gázolaj kiváltására sokféle megoldás létezik, ám az egyikről viszonylag kevesebb szó esik, pedig tökéletes helyettesítője lehet a mezőgazdaságban is elterjedt dízel üzemanyagnak.

A New Holland metán hajtású traktor koncepciója elnyerte a 2018 Good Design díjat

2019. január 15. 08:02

A nemzetközi zsűri a metán hajtású traktor koncepcióját is beválasztotta a 26 nyertes közé. Valós körülmények között a koncepció traktor 10%-kal kisebb szén-dioxid emisszióval és 80%-kal kisebb teljes emisszióval dolgozik, mint a hasonló dízelmotoros traktor.