Gépinfo

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

Agrofórum Online

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Bő egy évtizede nagy szenzációnak számított, hogy újjáélesztették az Arbost, a patinás olasz mezőgépgyártót. A vásárló a kínai Lovol Heavy Industry volt, amely gyorsan piacra is dobott jó néhány traktormodellt. A smaragdzöld-fehér erőgépek nagy felhajtást kaptak az európai piacon, ám a koronavírus-járvány nem jött jól a márka számára. Rövid időre eltűnt szem elől, és 2023-ban már Lovol név alatt tért vissza.

2025 legvégén pedig újra nagy lendületet vettek, és az immár Weichai Lovol nevű anyacég abban bízik, hogy a Stage V emissziós szintű motorokkal felszerelt új traktorsorozatukkal jelentős bővülést fognak elérni az európai piacon. Az elszántságukat érdemes komolyan venni, hiszen a tavaly Kínában értékesített 370 ezer új traktor 30 százaléka tőlük származott.

2023-ban a hannoveri Agritechnica kiállításon már bemutatták a 240 LE-s P7240-es modell prototípusát, amely a lengyelországi „nyúzópróbákat” követően immár tömeggyártásra érett. A meghajtásról 7,8 literes, hathengeres Weichai motor gondoskodik, a teljesítmény átviteléről pedig szintén saját fejlesztésű fokozatmentes (CVT) váltó. A kínaiak arra számítanak, hogy a P7240-es lesz a legnépszerűbb erőgépük Európában, ezért legkésőbb már a nyáron megkezdenék az értékesítését.

A Lovol tervei impozánsak, hiszen a P7240-esnek új gyárat építenek, amely képes lesz 4 percenként kibocsátani egy-egy erőgépet – ez évi 100 ezres darabszámot jelent. Az üzemet 420 millió dolláros beruházásként Kínában építik fel, a teljes területe 52 hektár lesz. A 170 ezer négyzetméteres fedett résszel rendelkező gyárban nemcsak a P7240-es készül majd, de az 50-től 500 LE-ig terjedő tartományba tartozó CVT és powershift modellek is.

A Lovol ugyancsak nagy reményt fűz a 340 LE-s P8340-es traktorhoz, amely Kínában már elérhető, és csak a Stage IIIa emissziós szintű, hathengeres (9,5 literes) Weichai blokk miatt nem árusítható a nyugati piacokon. A gép tömege 13,7 tonna, és két éve az Agritechnicán már kiállították az 1:32 méretarányú modelljét, így nem ismeretlen a nagyközönség számára.

Alaposan körbejárható a P7240-es traktor ebben a videóban:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Massey Ferguson 8700 S: NAGYtraktorok ÓRIÁSI árakcióval! + akár 5 év gyári garanciával

2025. október 29. 15:10

Erő, precizitás és kényelem egyben – a Massey Ferguson 8700 S traktorcsalád most akár 5 év garanciával, elérhetőbb áron!

Új traktorokkal robbantott a John Deere, 305 lóerős mindenes a legfrissebb sztár

2026. június 8. 16:10

Hosszú várakozás után a John Deere végre leleplezte új traktorait, amelyek közül a 300 LE fölötti 6R 260 modell számít a legizgalmasabbnak.

Lesifotón az új Magnum traktor, nagy dobásra készül a Case IH

2026. május 10. 13:10

Nagy valószínűséggel új Magnum traktormodellel rukkol elő a Case IH, a gyengélkedő mezőgéppiac is örömmel látná az új jövevényt.

Döbbenetes gép bukkant fel egy kiállításon, a kínaiak meglepték a világot

2026. március 7. 16:10

Merre keressük a mezőgazdasági erőgépek jövőjét? Egy új kínai fejlesztés talán ehhez mutatja meg az utat.