Gépinfo

700 km-es hatótáv egy elektromos családi autótól? Igen!

Agrofórum Online

A közelmúltban két olyan új modellt is bemutatott a Peugeot, amelyek teljesen elektromos hatású családi autók, és hivatalosan képesek a 700 kilométeres hatótávolság elérésére.

A Peugeot olyan tesztet hajtott végre, amely nem steril, laboratóriumi körülmények között mérte egy elektromos autó áramfogyasztását és hatótávját. Ehelyett úgy tesztelték az új E-3008-at, ahogyan a vásárlók is használják. Feltöltötték az akkucsomagot, majd hosszú útra indultak vele. A próbaút Párizs és Nizza között zajlott, azaz Franciaország északi régiójából egészen a Riviéráig tartott, a távolság mintegy 1000 km volt.

A Peugeot E-3008-ast ritkán kell tölteni, és akkor sem kell sok időt rászánni a villámgyors töltésnek köszönhetően
A Peugeot E-3008-ast ritkán kell tölteni, és akkor sem kell sok időt rászánni a villámgyors töltésnek köszönhetően

Két megállás

A mai technológiai fejlettség és akkumulátortechnológia mellett ezer kilométer hosszú táv egy villanyautónak, az elérhető modellek zöme ilyen távolság és autópálya-sebesség mellett akár négyszeri töltést is igényel. A Peugeot STLA Medium platformja – ez adja az E-3008 és E-5008 műszaki alapját – azonban bizonyította alkalmasságát és fejlettségét, hiszen az 1000 km-es túra során mindössze kétszer kellett megállni elektromos töltőnél.

Csak városban érhető el

A komoly siker ugyanakkor nem meglepő, hiszen a nagyobb, Franciaországban készülő, 98 kWh használható kapacitású akkumulátorral szerelve az E-3008 hivatalos (WLTP) hatótávja 701 km, a nehezebb, hétüléses E-5008-é pedig 668 km. Ilyen nagy hatótáv csak ideális körülmények között, például városban érhető el, ahol a sok fékezés során a Peugeot fejlett energiamenedzsmentje a leghatékonyabb és sok, egyébként veszendőbe menő energiát elektromos árammá átalakítva visszatölt az akkupakkba.

A hosszú autópályás teszt viszont 130 km/órára állított tempomattal zajlott, így a visszatöltés ritkán valósulhatott meg, de az ilyen körülmények között elérhető 350-400 km-es hatótáv is nagyjából másfélszerese annak, amit egy mai átlagos villanyautó tud. A felhasználóktól, vásárlóktól kapott visszajelzések is igazolják a Peugeot technológiájának piacvezető szerepét: a Torino és Nápoly között (890 km), illetve a Prága és Brüsszel között (920 km) autózók is jellemzően kétszer állnak meg tölteni.

Az új technológiával a hatótáv az átlagos villanyautókét másfélszer haladja meg
Az új technológiával a hatótáv az átlagos villanyautókét másfélszer haladja meg

30 milliárd eurós befektetés – mindent tud, ami számít

A remek eredmény alapja a Stellantis STLA Medium villanyautós platformja, amelyet a cégóriás 30 milliárd eurós befektetéssel fejlesztett ki. A globális autópiac két legfontosabb szegmensét (a kompakt és családi autókra) célzó műszaki megoldást 2021-ben kezdték fejleszteni, és a legfontosabb célok egybeestek a vásárlók elvárásaival: nagy hatótáv, rövid töltési idő, hatékony energiafelhasználás és jó teljesítmény.

A francia autópályán, valós élethelyzetben tesztelt E-3008 elektromos rendszere 400 voltos feszültséggel dolgozik, mindemellett az átlagosnál gyorsabb töltési időt tesz lehetővé. A villanymotorok és az akkupakk vezérlésének áramfogyasztása akár 14 kWh/100 km is lehet (így adódik a 700 km körüli hatótáv), míg a töltés 20%-ról 80%-ra csupán 27 percet vesz igénybe.

Fotó: Peugeot

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

2025. április 15. 15:29

Ragadós száj- és körömfájás miatt elmarad a 2025-ös NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow mezőfalvi rendezvénye.

Sekély művelés 12 méteren: AMAZONE TopCut 12000-2T

2025. április 12. 16:10

Az AMAZONE TopCut 12000-2T, egy 12,1 m munkaszélességű kombinált aprítóhenger, rugalmasan alkalmazkodik a különböző növénykultúrákhoz.

Hidrogén-tüzelőanyagcellás kishaszonjárművek a láthatáron

2024. május 8. 14:10

A Peugeot 2022-ben megnyitotta és azóta fokozatosan bővíti Európa legnagyobb, hidrogéntüzelőanyag-cellát gyártó üzemét.

Három év után teljesen megújul a Peugeot 2008

2023. október 7. 10:10

A tervezők a városi szabadidőjármű legsikeresebb részleteire: a formatervre és az elektromos hajtásláncra fordították a legnagyobb energiát, de a digitális tartalmak is bővültek.

Kilencen is utazhatnak a Peugeot elektromos csapatbuszában

2024. január 22. 15:10

Az új Peugeot e-Traveller ideális partner minden olyan szakember számára, aki nagyszámú utas és csomagjaik kényelmes és fenntartható módon történő szállítására alkalmas járművet keres.

Minden elektromos kisteherautóját megújítja a Stellantis

2023. november 10. 12:40

A Stellantis nem kevesebb, mint tizenkét új modellt mutatott be a speciálisan szervezett „Haszonjárművek Ambíció Napján", lényegében három-három jármű tartozik négy márkához.