Gépinfo

A 16 évesek éretlenek a traktorvezetéshez, már korhatárt emelnének a németek

Agrofórum Online

16 éves korban elég érett-e egy fiatal ahhoz, hogy traktort vezessen? Erről kezdődött – Magyarországon is megszívlelendő – vita Németországban, elsősorban a romló baleseti statisztikák miatt.

A jelenlegi magyarországi szabályozás szerint T kategóriás (mezőgazdasági vontató) jogosítvánnyal mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsi, lassú jármű és pótkocsi vezethető Magyarországon, illetve kerti traktor és állati erővel vont jármű.

A járművezetői tanfolyamokra 15 és fél éves kortól lehet jelentkezni, elméleti vizsgára pedig az bocsátható, aki 16 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, míg a gyakorlati vizsgát legalább 16 évesen lehet teljesíteni.

Németországban is 16 év az alsó korhatár, de a romló baleseti statisztikák miatt most kívánják 18 esztendőre emelni. Ott 2019-ben 59 ember meghalt, 618 pedig súlyosan megsérült olyan balesetekben, amelyekben egy traktor is résztvevőként szerepelt.

A különféle járműtípusokat tekintve ez messze az átlag fölötti arányt jelent, és a biztosítótársaságok, valamint a közlekedési szakemberek is meg vannak győződve arról, hogy a kiugróan rossz statisztika a 16-17 éves traktorkezelők miatt van.

A mezőgazdasági gépek jelentette veszélyt sokan alábecsülik. Lassan mozgó, nagy tömegű, gyakran oldalra vagy hátra kinyúló munkagépekkel felszerelt masinákról van szó, amelyek hirtelen bukkannak fel a közúton haladók előtt, például egy éles kanyar után, vagy egy bekötőútról a forgalomba csatlakozva.

Egy tipikus ütközési szimuláció során megvizsgálták, milyen kimenetellel végződnek az ilyen karambolok. Ha egy 60 km/h sebességgel haladó személygépkocsi nekiütközik egy kanyarodó mezőgazdasági erőgépnek, amelyre hátul ráadásul egy 8-9 tonnás munkagép van függesztve, akkor a sofőrnek nem sok esélye marad a túlélésre. A légzsák szétrobban, az A-oszlop pedig könnyedén széttörik a gépjármű elején. A német biztosítók szerint az ilyen balesetek szinte 100 százalékban halállal végződnek a gépkocsivezetők esetében.

A helyzetet súlyosbítja, ha fiatal, tapasztalatlan, esetleg inkompetens kezelő ül a traktor volánja mögött, aki hirtelen irányváltásokat végezve, a megengedettnél nagyobb sebességgel haladva vesz részt a forgalomban. Mivel a mezőgazdasági gépkapcsolatok az átlagosnál rosszabb kilátást biztosítanak a kezelőfülkéből, és a tervezett manővereik sem mindig könnyen értelmezhetők (például az irányjelző kevésbé feltűnő), ez szintén fokozott rizikófaktort jelent.

Részben megoldást jelentene tehát a járművezetői korhatár felemelése 18 évre, illetve az is, ha a traktorokat, mezőgazdasági gépkapcsolatokat kötelező biztonsági berendezésekkel szerelnék fel. Ilyenek lehetnének a vészfékezési és sávtartó asszisztensek, amelyek segítségével jelentősen csökkenthetők a vezetési vakfoltok, és ezáltal például a kerékpárosok máris nagyobb biztonságban lennének a hatalmas gépek mellett haladva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Újjáéledt a legendás svéd traktormárka

2024. február 15. 12:10

Egyszerű, robusztus, elfogadható árú traktort kívánt a gazdák kezébe adni a svéd Swedtrac, amely a nyolcvanas években csődbe ment, most azonban főnixmadárként éledt újjá.

Papuccsal a traktorfülkében – felesleges mánia, vagy követendő trend?

2024. február 25. 10:10

Új trend terjed a termelők, főleg a fiatalok körében. Igényessé váltak a környezetükre, és nem csupán munkaeszközként tekintenek a traktorra, amivel dolgoznak, hanem büszkék rá, és fontos számukra annak tisztasága.

MTZ és John Deere kalapács alatt - Mezőgazdasági gépárverést tart a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.

2018. május 23. 06:30

Használt MTZ traktort, John Deere kistraktort, homlokrakodót, bálázót, trágyaszórót, teherautókat és számos egyéb mezőgazdasági gépet árverez május 30-án a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.

Így száguld 140-nel a világ leggyorsabb traktora

2018. május 29. 08:29

A "Track-tor" néhány hónapja Guiness-rekordot döntött, ugyanis 140.45 km/h (87.27 mph) sebességgel száguldott végig egy régi brit repülőtéren.