Gépinfo

Újjáéledt a legendás svéd traktormárka

Agrofórum Online

Egyszerű, robusztus, elfogadható árú traktort kívánt a gazdák kezébe adni a svéd Swedtrac, amely a nyolcvanas években csődbe ment, most azonban főnixmadárként éledt újjá.

A svéd mezőgépgyártás kapcsán első körben nem feltétlenül a traktorok jutnak eszünkbe. Pedig létezett egy gyorsan legendássá vált márkájuk az 1980-as években, a Swedtrac, amelyet a skandináv ország délnyugati részében lévő Arvika településen szereltek össze.

A vállalat mögött a Pihlgren család állt, az erőgépek pedig Ursus karosszériából, ZF első hídból és hathengeres, 167 LE-s Scania motorokból álltak. De a csőd gyorsan elérkezett a Swedtrac számára, így mindössze 50-55 traktort tudtak készíteni.

Az arany-fekete márka most azonban visszatért a piacra. Jelentősen átalakulva, immár sárga-feketében, és persze a modern kor követelményeinek megfelelően. A tervek szerint három új modellel rukkolnak elő, amelyek közül a Swedtrac 800-as már rendelhető is, bár eddig csupán 6 darab készült el belőle.

Mit is tud? Négyhengeres, 2,4 literes, 80 LE-s motorjával nem fogja megváltani a világot, de aki egy strapabíró, megbízható traktorra vágyik a kisebb méretű gazdasága számára, annak akár jó választás is lehet. A hírek szerint 350–390 ezer svéd korona (vagyis 12-13 millió forint) körül alakul az ára.

A Swedtrac ma már nem svéd, hanem litván márkának számít, amely eddig a (teleszkópos) kerekes rakodóiról volt ismert. De mögötte áll Kjell Pihlgren is, az egyik „eredeti” alapító fivér, aki sohasem mondott le a Swedtrac feltámasztásáról.

A filozófia ugyanaz, mint négy évtizede: egyszerű, robusztus, elfogadható árú traktort adni a gazdálkodók kezébe. Az említett 800-as modell után hamarosan érkezik a 110 LE-s 1100-as gép, valamint tervben van a 170–200 LE-s Scania motorral szerelt nagytestvér piacra dobása is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

A valaha épített legerősebb MF traktor az AGROmashEXPO Nemzetközi Termékdíj Győztese!

2024. december 25. 12:10

A díjnyertes MF 9S.425 Dyna-VT Exclusive traktorral személyesen is találkozhat az AGROmashEXPO-n, az A csarnok 204A standján.

Gazdariport: az új Case IH Magnummal nemcsak gépet, de időt is vásárol a gazda

2024. július 24. 12:10

Egy megbízható gép jelentősen csökkentheti a munkaórák és munkafolyamatok számát.

Megérkeztek a hét akciós John Deere gépajánlatai!

2019. szeptember 2. 06:16

Minden héten 3 kiemelt akciós John Deere géppel indítjuk a visszaszámlálókat a Gépközvetítő weboldalán. Az akciók egy hétig élnek, így érdemes minél előbb megnézni a kedvezményes gépeket, nehogy lemaradjon az Önnek legmegfelelőbb traktorról.