Gépinfo

A nagy kereslet miatt nem fogadnak megrendeléseket a G-osztályra

Agrofórum Online

A Mercedes-Benz előzetes értesítés nélkül a G-osztály megrendeléseinek leállítását rendelte el. Korábban is nagyon hosszú szállítási idők alakultak már ki erre a modellre.

A Mercedes G-osztálya az autózás egyik ikonja, az agráriumban és az erdészeti felhasználásban is kedvelt modellről van szó a kiemelkedő terepjáróképességei miatt. Több mint 40 éve szerelik össze a Magna üzemében Ausztriában Graz mellett kívülről szinte változatlan szögletes formában, és rajongói ezért is szeretik. Különösen az elmúlt években vált kultikus járművé, és az eladások jelentősen megnövekedtek. A nagy kereslet a chipek hiányával párosulva ennek megfelelően hosszú, akár két évig terjedő szállítási idők kialakulásához vezetett. Most a Mercedes-Benz behúzta a kéziféket: leállították a terepjáró megrendeléseinek befogadását – számolt be a német Automobilwoche szakportál.

Kép: media.daimler.com

Ezen nyilvánvalóan a kereskedők is meglepődtek. Többen állítólag új autók megrendelését fogadták be, majd tájékoztatniuk kellett vásárlóikat, hogy a kívánt járművet sajnos nem sikerül majd az ígért határidőre összeszerelni és egyáltalán nem lehet tudni, mikor lehet újra megrendelni a modellt.

„A világszerte folyamatosan növekvő megrendelések száma azt jelenti, hogy jelenlegi gyártási mennyiségünk kimerült, és sajnos egyelőre nem tudunk további vevői rendeléseket fogadni Németországban” – erősítette meg a cég az Automobilwoche kérésére a fórumokon és a médiában megjelent híreket. A kapacitást tovább növelik, különös tekintettel az elektromos meghajtású G-osztály bevezetésére, amelyet 2024-től a meglévő belső égésű motorral szerelt modellek mellett kívánnak piacra dobni.

A kialakult helyzet közben az egyedi kereskedői járművek továbbra is elérhetők. A Mercedes-Benz a most autót vásárolni kívánó ügyfeleknek a kiállítási és márkakereskedői járműveket ajánlja. Fel kell készülni azonban a megfelelő összeg kifizetésére: a jelenlegi árlista Németországban 104 577,20 eurótól (mintegy 37,4 millió forint) kezdődik – a piaci helyzetet figyelembe véve pedig nem sok ok adódik az árkedvezményre. Az Egyesült Államokban a kereskedők állítólag már felárat számítanak fel a készleten lévő autókra. A magyarországi importőr honlapján szereplő információk szerint hazánkban a G-osztály alapára 45,658 millió forint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Nappal szántóföld, este opera - Mercedes-Benz X-osztály

2018. április 3. 07:39

A terepjáró egyedülálló a piacon, hiszen a pickupok klasszikus tulajdonságait egyesíti a Mercedes dizájnelemeivel, kényelmével és biztonságával.

Permetező Unimog és öt felújított MB-Trac - Mercedes traktorszerelem Dunavecsén

2019. december 9. 14:38

Az elmúlt évtizedek egyik legkultikusabb márkáját jelentette és jelenti a Mercedes háromágú csillaga. Dunavecsén azonban nem személyautók viselik az emblémát, hanem mezőgazdasági gépek. Amikor ott jártunk, öt MB Trac és egy Unimog sorakozott fel Kiss László családi gazdaságának udvarán, hiszen egyetemista fiával már régóta imádja és gyűjti a német gyártmányú, univerzális erőgépeket.

Gépészet Videó

Élő videóink az AGROmashEXPO második napjáról

2018. január 25. 20:10

Január 25-én az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás második napján is több alkalommal jelentkeztünk élőben Facebook oldalunkon.

Mercedes a földeken – ismét hódítana az Unimog

2019. augusztus 9. 09:50

Az UNIMOG története egészen az 1940-es évekig nyúlik vissza, s talán kevesen tudják, hogy kimondottan – a II. Világháborúban vesztes – Németország mezőgazdaságának talpra állítása volt a fő motiváció a jármű megalkotásakor.

Gépészet Képgaléria