Gépinfo

A Rába árbevétele nőtt, adózott eredménye csökkent tavaly az előző évihez képest

MTI, Fotó: Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 64,3 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el 2022-ben, 38,6 százalékkal többet az előző évinél; adózott eredménye 623 millió forint volt, 51,4 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben - tette közzé a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 5,5 százalékkal, 4,6 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évihez képest.

Az üzemi eredmény 2,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, 2022-ben meghaladta a 2 milliárd forintot. Az üzemi eredményhez valamennyi leányvállalat nyereséges operációval járult hozzá: a futómű üzletág 418 millió forint, az járműalkatrész üzletág 785 millió forint, a jármű üzletág pedig 355 millió forint üzemi eredményt ért el.

A nettó pénzügyi eredmény ugyanakkor meghaladta az 1 milliárd forint veszteséget, a 2021-es 208 millió forintos veszteség után.

A jelentés szerint elsősorban az orosz-ukrán katonai konfliktus elhúzódása miatt hosszú távon számolni kell a gazdasági környezet bizonytalanságával, valamint az európai gyártási költségek drasztikus növekedésével. Tavaly a második fél évben az energia és a munkaerő ára korábban soha nem látott szinteket ért el, ami rekord mértékű nyomást gyakorolt a működési tevékenység eredményességére – írták.

A katonai konfliktus a járműiparban elsősorban az európai személygépkocsi-szegmensben éreztette negatív hatását. Az európai haszongépjármű és a globális mezőgazdasági szegmensekben a kereslet nem csökkent, így 2022-ben a Rába valamennyi fő haszongépjármű-piacán a kereslet meghaladta az egy évvel korábbi szinteket – jelezte a vállalat.

A Rába csoport a költségek növekedését a vevőkre a szerződésekben rögzítetteknek megfelelően, illetve egyedi tárgyalások eredményeképpen döntő többségében negyedéves, komplettebb gyártású és hosszabb távú rögzített rendeléssel rendelkező termékek esetében nagyobb időeltolódással hárítja tovább. A számottevően és folyamatosan növekvő beszerzési árak, valamint a késletetett továbbhárítási lehetőségek miatt az inflációs nyomás a vállalatcsoport eredménypozícióját és fedezeti szintjét 2022-ben jelentős mértékben negatívan befolyásolta – közölték.

A jelentés szerint a Rába kiemelt célja, hogy a negatív hatásokat a növekvő költségek értékesítési árakban történő érvényesítésével mielőbb semlegesíteni tudja.

A Rába Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. A papír 1350 forinton zárt szerdán, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1450, a legalacsonyabb 1020 forint volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Új mérce (Kubota M7003 szériája) a professzionális mezőgazdasági traktorok területén

2022. november 21. 06:34

A Kubota M7003 szériája tökéletesen ötvözi a nyers erőt a japán csúcstechnológiával és precizitással. A traktort kifejezetten az európai piac igényeihez igazodva tervezték, ezért nemcsak erős, hanem kényelmes is. Az intelligens precíziós gazdálkodási megoldásokkal karöltve pedig garantált a csúcsteljesítmény.

Hagie, a precíziós növényvédelem zászlóshajója

2023. február 27. 11:42

Az újabbnál újabb EU mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos programok, szabályozások, vegyszerkivonások miatt a magyar gazdák kénytelenek a lehető leghatékonyabb módon végezni a munkafolyamataikat. Nincs ez máshogy a növényvédelmi, növényápolási munkákban sem.

A téli átvizsgáláson és felkészítésen átesett gépekkel gondtalan lesz a szezon!

2023. március 3. 10:38

Különösen a jótállási időn túljutott, de akár az egy-két éves gépek esetén is nagy jelentősége van a szezonon kívüli átvizsgálásnak, az állapotmegőrzésnek.

Sorközművelő kultivátor a legkisebbtől a legnagyobb gazdaságokig

2023. március 6. 13:36

A sorközművelő kultivátorok használatával a mechanikai gyomirtás mellett egy menetben gondoskodunk a sorközben a talajszellőztetésről és a kapillárisok átvágásával a vízpárolgás csökkentéséről.