Gépinfo

A vezeték nélküli lámpák a gazdák sok gondját megoldják

Agrofórum Online

Vezeték nélküli lámpákat dobott piacra a holland Kramp, a termékek villámgyorsan és a fényezés felsértése nélkül helyezhetők el a mezőgazdasági gépeken (is).

A „látni és látszani” elv a mezőgazdasági gépekre fokozottan érvényes, hiszen nagy kiterjedésű, ugyanakkor lassan mozgó járművekről van szó, amelyek így fokozott veszélyforrást jelentenek a közúti közlekedésben.

Különösen így télen, amikor hamarabb sötétedik, az utak pedig síkosak, ezáltal hosszabb féktávokkal kell kalkulálniuk a sofőröknek. Aligha szükséges részletesebben ecsetelni, miért is fontos a megbízhatóan működő világítás a mezőgazdasági gépeken.

Az 1951-ben alapított holland Kramp cég nem véletlenül a téli időszakra időzítette, hogy egy kicsit nagyobb hírverést csapjon a vezeték nélküli világítás promótálására. A traktorok, pótkocsik láthatóságát elősegítő megoldás természetesen fokozottan növeli a biztonságot a közúton.

A Kramp vezeték nélküli lámpák esetében nem kell tartani attól, hogy kontakthiba miatt nem működnek, vagy éppen tolatás közben véletlenül összetörnek. Könnyen el lehet ugyanis helyezni őket úgy, hogy védett pontra kerüljenek, ugyanakkor ellássák funkciójukat is.

Az üzembe helyezéshez mindössze annyit kell tenni, hogy csatlakoztatjuk a 7-tűs csatlakozót a traktor dugaljába, majd beállítjuk a Wi-Fi kapcsolatot a lámpák között, így tehát nincsenek összegubancolódó kábelek.

Mivel a lámpák robusztus mágneses talppal rendelkeznek, így fúrás és csavarozás nélkül is rögzíthetjük azokat a járművön, néhány másodperc alatt, a fényezés felsértése nélkül. A Kramp háromféle vezeték nélküli lámpakészletet kínál, eltérő opciókkal, de mindegyik tartalmaz helyzetjelző lámpát, irányjelzőt, féklámpát, rendszámtábla-világítást és fényvisszaverőket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új motorról suttognak a Fendt háza táján, ez új korszakot hoz el

2025. november 8. 13:10

Az ötödik generációs Fendt 800 Vario traktorokba már az új AGCO Power CORE80 motorok kerülnek, amelyek kiemelkedő teljesítményűek, miközben hihetetlenül takarékosak.

"A gép nem váltja ki az embert, csak jobb döntésekhez segíti" – Interjú a mesterséges intelligenciával

2025. november 7. 07:10

A mesterséges intelligencia nemcsak adatokat elemez, hanem döntéseket is segít. Interjú a jövő egyik legizgalmasabb „agrárszereplőjével”.

Egy nem szokványos vetőgép, amit kisebb gazdaságoknak érdemes kipróbálniuk

2025. november 6. 16:10

3 métertől 12 méterig terjedő változatokban egyaránt elérhető az a holland munkagép, amelyet takarónövények, repce, lóhere és fűmag vetéséhez ajánl a gyártó.

Megremeg a föld az új nagytraktor alatt, hihetetlen, mennyi lóerőt préseltek bele

2025. november 4. 16:10

Egyre-másra érkeznek a nagy bejelentések a november közepi Agritechnica kiállítás előtt, most a Case IH is elkápráztatta a gazdatársadalmat.