Gépinfo

Az Axiál vehette át a legjobb szervizműhely díjat

AXIÁL Sajtóközlemény

Szűk körű ünnepség keretében 2022. július 19-én, Csornán vették át az AXIÁL Kft. képviselői az AGRARTECHNIK német szaklap által megrendezett Service Award verseny díjait. Az idei díjátadón két elismeréssel is gazdagodott a vállalat, melyeket a cég bajai telephelye nyert el.

Az AXIÁL Kft. munkatársai „A jövő legjobb szakmai vállalata” és „A legjobb szervizműhely” díjakat vették át a csornai telephelyen. A kitüntető címek megerősítik a tavalyi sikert, amikor a bajai telephely mobil-szervizszerelő csapata kapta az elismerést.

Az AXIÁL Kft. 2007 óta vesz részt a megmérettetésen, melynek keretében számos telephelyét díjazták már: Székesfehérvár (2007), Baja (2008), Pécs (2009), Szekszárd (2010), Nyíregyháza (2011), Csorna (2013), Zalaegerszeg (2014), Debrecen (2015), Szolnok (2016), Üllő (2017), Dombóvár (2018) és Békéscsaba (2019).

Az ezt követő évben az AGRARTECHNIK Service Award jelentős átalakításon ment keresztül annak érdekében, hogy a kis- és nagy kereskedők számára kiegyensúlyozott részvételi lehetőséget teremtsen. Az egyik legfontosabb újítás a korábbi évekhez képest a kategóriákra való felosztás volt, melyek a következők:

  • A legjobb szervizműhely
  • A legjobb kereskedelmi egység
  • A leginkább ügyfélbarát
  • A legjobb HR-megoldások
  • A jövő legjobb szakmai vállalata
  • Innovációs díj

2020-ban a bajai telephely mobil-szervizszerelői csapata „A legjobb szervizműhely” díjat szerezte meg.

A 2021-es versenyen az AXIÁL Kft. a két kategóriából kettőben is a legjobbnak bizonyult.

„A legjobb szervizműhely” díj az AXIÁL Kft. bajai telephelyéhez került, mely ezúttal a telephelyi szervizszerelők csapatának elismerése. A másik kategóriában először kapott díjat a vállalat, amely ugyancsak a központi telephelyhez került. A díjak odaítélését a következőkkel indokolták:

A vállalat termékspecifikus hardver- és szoftvermegoldásaival sikeresen elérte a fogyasztók vásárlói hűségét és meg is erősítette azt. A műhelyekben lévő diagnosztikai gépek elősegítik a hibaelhárítás gyors és gördülékeny működését. A szervizszerződésekkel és a szezon utáni karbantartásokkal a gépek szezon alatti állásidejének csökkentését szorgalmazzák.

– olvasható a zsűri értékelése.

Polyák Tamás, az AXIÁL Kft. minőségirányítási igazgatója elmondta, hogy az értékelés egyértelmű, a cég a kiváló felszereltségének köszönheti ezt a rangos, nemzetközi elismerést. A kollegák szakmai tudása és tapasztalata, valamint a számos korszerű, színvonalas eszköz és berendezés az, amelyek segítségével kiemelkedünk a hazai és nemzetközi szolgáltatók mezőnyéből. Sok munka eredménye ez és hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy az ügyfelek és az AGRARTECHNIK Service Award bírái is méltányolják az erőfeszítéseket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

2025. április 15. 15:29

Ragadós száj- és körömfájás miatt elmarad a 2025-ös NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow mezőfalvi rendezvénye.

Sekély művelés 12 méteren: AMAZONE TopCut 12000-2T

2025. április 12. 16:10

Az AMAZONE TopCut 12000-2T, egy 12,1 m munkaszélességű kombinált aprítóhenger, rugalmasan alkalmazkodik a különböző növénykultúrákhoz.

A „Legfenntarthatóbb traktor 2023” díj győztese a JCB Fastrac 4220 iCon!

2022. november 18. 11:17

A „Tractor Of The Year 2023” nemzetközi díjversenyen a JCB Fastrac 4220 iCon lett az év legfenntarthatóbb traktora kategória díj győztese. Az 1998-ban életre hívott nemzetközi traktor díjverseny célja, hogy a független szakértőkből álló zsűri megválassza az év legjobb traktorait az európai piacon.

Dr. Aponyi Lajos az év növényvédelmi szakembere

2023. február 20. 18:18

Rangos elismerést vehetett át a napokban Dr. Aponyi Lajos, növényorvos, az Agrofórum Online növényvédelmi előrejezés rovatvezetője.

Nemzetközi elismerésben részesült a Soproni Egyetem

2022. július 9. 13:34

Kihirdették az ENSZ Környezetvédelmi Programja által támogatott Nemzetközi Zöld Talár Díj idei győzteseit.

Agrárközélet Képgaléria

A Magyar Díszkertészek Szövetsége is elismert szakmaközi szervezet lett

2018. december 8. 16:33

Szakmaközi szervezet címet az az ágazati szervezet kaphat, amely egyaránt képviseli a termelők, kereskedők és feldolgozók érdekeit, és ezen szereplők többségét a tagjai között tudhatja.