Gépinfo

Az elektromos traktorok és más mezőgazdasági gépek váratlanul nagy kockázatot jelenthetnek

Agrofórum Online

Az elektromos hajtás egyre inkább terjed a mezőgazdaságban használt gépek esetében is. Pedig ennek a technikának is vannak kockázatai, amelyekről talán kevesebb szó esik.

Az elektromos hajtás jelenleg a kisebb méretű és tömegű mezőgazdasági gépek esetében tűnik megfelelő megoldásnak. A zéró emissziós, szinte zajtalan rakodógépeknek jó hasznukat veszik az állattenyésztésben, de az önműködő, robotizált eszközök (szedőrobotok, gyomirtó robotok stb.) is kizárólag akkumulátorokból nyerik az energiát. A nagyobb traktorok esetében a technika még gyerekcipőben jár, azon a téren a dízelhajtást még hosszú ideig nem tudja leváltani az elektromos.

Egy közelmúltbeli esemény arra is rámutatott, hogy az elektromos hajtás számos kockázatot hordoz magában. A holland partoknál egy elektromos jármű miatt gyulladhatott ki egy 2857 autót szállító teherhajó, a balesetnek egy halottja és számos sérültje lett, és természetesen komoly anyagi kár is keletkezett.

A tűz okát egyelőre vizsgálják, ám a parti őrség egy névtelenül nyilatkozó tagja szerint a rakomány részét képező 498 elektromos autó egyike lehetett benne a ludas. Meglepő volt, milyen nagy füst keletkezett, és mennyire gyorsan terjedt a tűz – és efféle váratlan eseményekkel a jövőben alighanem gyakrabban kell számolni.

A lítiumion-akkumulátorok egyértelműen kockázatot jelentenek, és azért is veszélyesebb az általuk okozott tűz, mert elsősorban nem lángok és füst jelzik a kialakulását, hanem úgynevezett termikus kifutás történik. Ha egyetlen cella is túlmelegszik (például gyártási hibából eredő rövidzárlat miatt), akkor máris beindul a láncreakció. Minél alacsonyabb egy akkumulátor minősége, annál nagyobb a valószínűsége a termikus kifutásnak – Kínából viszonylag gyakran kapunk híreket ilyen balesetekről.

Tüzet okozhat az is, ha az akkumulátor valamiért megsérül, túltöltik, vagy túl forró környezetben üzemeltetik. Belátható tehát, hogy miért jelent fokozott rizikót az egész éjszakára a töltőn hagyott elektromos traktor, vagy egy olyan erőgép, amely a 40 fokos forróságban dolgozik a szántóföldön.

Az akkumulátortüzek kémiai reakciók, tehát nem elegendő az oltáshoz csupán az oxigén elvonása, a habbal vagy vízzel oltás. Az elektromos járművek magas kockázata miatt a szállításuk is megnehezül, hiszen a fent említett tengeri tragédiához hasonló balesetek sűrűsödése után egyetlen cég sem vállalja szívesen a nagyobb tömegű szállításokat, és a biztosítótársaságok is magasabb díjjal „értékelik” a kockázatot.

(Fotó: Monarch Tractor – képünk csak illusztráció!)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Már 1978-ban előrukkolt a VW az elektromos mobilitás korai úttörőjével

2020. március 22. 08:21

A Volkswagen T2-esen alapuló elektromos VW kisteherautó formájában a hannoveri székhelyű vállalat ténylegesen megmutatta a jövőbeli ID. BUZZ elődjét.

Közvetlenül a talajból állít elő energiát egy újfajta rendszer

2024. október 2. 13:10

Az energiaforrás lehetővé teszi, hogy hálózattól függetlenül lehessen érzékelőket és kisebb számítógépeket működtetni.

Egy új akkumulátor-technológia mindent megváltoztat az agráriumban is

2023. október 12. 10:10

A nátrium-ion akkumulátor fejélesztését sokáig beárnyékolta a lítium-ion akkumulátor. Ez azonban megváltozni látszik, a kínai akkumulátorgyártók már megkezdték a tömeggyártást, és már használnak nátrium-ion akkumulátorokat az elektromos autókban.

Durva terepkörülményekre tervezett akkumulátoros koncepcióautókat mutattak be 

2023. december 9. 15:10

A világ egyik ikonikus terepjáróra, a Land Cruiser akkumulátoros elektromos tanulmánya mellett egy akkumulátoros elektromos pickup koncepciót is bemutatott a Toyota.