Gépinfo

Az Ursus 2400 traktort ad el Afrkában

Agrofórum Online

Az Ursus lengyel traktorgyár szerződést kötött Tanzánia Nemzeti Szolgáltató Társaságával.

A 2400 traktor szállításáról szóló, 50 millió dollár értékű megállapodást Tanzánia miniszterelnöke, Mizengo Pinda, nemzetvédelmi minisztere, Hussein Ally Mwinyi és a korábbi lengyel köztársasági elnök, Lech Walesa jelenlétében írták alá.

A megállapodás talajművelő eszközök és alkatrészek szállítására is kiterjed. Az Ursus felépít Tanzániában egy összeszerelő üzemet és kialakít szolgáltató központokat is.

„A traktorok elemeit Lengyelországban gyártják, de Tanzániában szerelik össze” mondta Karol Zarajczyk, az Ursus elnöke. „Tanzániai alkalmazottaink létszáma mintegy 200 fő lesz. A vállalkozás, kérésünknek megfelelően, a lengyel kormány támogatásával valósul meg.”

A tanzániai megállapodás az Ursus harmadik üzlete Afrikában, azon a piacon, ahol mostanában sok lengyel vállalkozó próbál szerencsét.

Májusban a lengyel parlamentben egy Lengyelország-Afria gazdasági fórumot tartottak, és a lengyel kormány egy „Irány Afrika” elnevezésű programot hirdetett meg a gazdasági kapcsolatok erősítése céljából.

(figyelo.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Jó évet zárt az európai traktorpiac

2018. március 21. 15:17

2017-ben 161 235 traktoreladást regisztráltak Európa 30 országában, így az európai traktorpiac 12,8%-os növekedést ért el a 2016-os magas szinthez képest.

Erősebb önjáró permetező, precízebb direktvetőgép, ÁTK-pályázathoz való traktorok

2025. január 17. 08:10

Számos újdonság a permetezőgépektől a traktorokon át a rakodógépekig a szegedi székhelyű SZEGÁNA Kft. termékválasztékából.

Nem volt jó negyedéve a Case és a New Holland tulajdonosának

2019. november 11. 09:03

Az agrártermékekből származó bevételek 36 százaléka származott Észak-Amerikából, 32 százaléka Európából, 17 százaléka Dél-Amerikából és 15 százaléka a világ többi részéről.

Nagy pezsgést mutat a használt mezőgazdasági gépek piaca - élő aukciók sora várható

2020. február 11. 04:36

Az éves traktoreladásoknak már 2018-ban is a 47%-át a használt gépek tették ki, amelyek az eddig ismertté vált adatok alapján tavaly át is vehették a vezetést az új eszközöktől.