Gépinfo

Bikaerős gumihevederes traktorral kísérleteznek a kínaiak

Agrofórum Online

Egyelőre még csak tesztcélokat szolgál a kínai YTO új, gumihevederes járószerkezettel felszerelt traktor-prototípusa, amely elsősorban a hazai piac igényeit próbálja kielégíteni.

A kínai YTO traktormárka története 1955-ig nyúlik vissza, ekkor alapították az első ötéves terv keretében. Ma már betakarító- és munkagépeket, dízelmotorokat és generátorokat is előállító óriásvállalat ez, az ázsiai szuperhatalom piacvezető mezőgépgyártója.

1958-ban készült el az első lánctalpas traktoruk, természetesen a kommunista testvérállam segítségével, szovjet licenc alapján. Az 1980-as években már 24 ezer ilyen masinát szereltek össze minden esztendőben.

Lényegében ezen vonal örökösének tekinthető az a gépújdonság is, amelyről a közelmúltban adott hírt a szaksajtó. Elkészült az YTO új gumihevederes traktorának prototípusa, amely a meglévő erőgépkínálatot a felsőbb teljesítménytartományok felé bővítené ki.

Az YTO CH2202 nevű modell az első olyan nagytraktor a kínai vállalatnál, amely gumihevederes járószerkezettel szerelt. Az ilyen masinák előnyei nyilvánvalóak: nagyobb vonóerő, nagyobb területteljesítmény, miközben a káros talajtömörödés mértéke csökkenthető általa.

220 LE-s kínai nagytraktor
220 LE-s kínai nagytraktor

A prototípus – a számjelzéséből kikövetkeztethető – 220 LE-s motorral szerelt, és powershift váltóval ellátott. A gyártó elsősorban a belföldi piacra szánja, hogy a termékkel csökkentsék az importfüggőséget ebben a szegmensben.

A fülke a korábbi YTO traktoroktól lett kölcsönözve, nincs benne különösebb újdonság, a sárvédők felső részére helyezett műanyag üzemanyagtankok ugyanakkor érdekes megoldást jelentenek. A járószerkezet saját fejlesztésű, a nyomtáv pedig változtatható, hogy a gép a különféle kapásnövény-kultúrákban egyaránt használható legyen.

A traktor maximális sebessége 32 km/h, az elektronikusan vezérelt kormányrendszer pedig meglepő fordulékonysággal ruházza fel az erőgépet. A prototípus tesztcélokra készült, és minden bizonnyal sokat fog még változni a tömeggyártás megkezdése előtt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Piacra került az egyik legmutatósabb nagytraktor, a műszaki tartalomra is elégedetten csettinthetünk

2025. december 8. 13:10

A hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek művelése nagy teljesítményű gépeket kíván meg, ezt az igényt elégíti ki Argentína legnagyobb gyártója is.

Földindulásszerű bejelentés, erre a hírre vártak hónapok óta a mezőgépgyártásban

2025. december 6. 16:10

Hatalmas cégfelvásárlás híre érkezett a rakodógépek területéről, az ügylet a magyarországi gazdálkodókat is alighanem érinteni fogja.

Traktoróriásokkal lephetik meg a gazdákat a gyártók az idei Agritechnica kiállításon

2023. július 17. 11:40

Új Claas, John Deere és Case IH nagytraktor érkezhet a novemberi hannoveri Agritechnica kiállításon a várakozások szerint, de talán ott mutatkozhat be a Fendt 600 Vario erőgép is.

Tojásokon gördült a Case IH nagytraktor

2024. április 1. 12:10

Vajon egy ember vagy egy 26 tonnás nagytraktor fejt ki nagyobb nyomást a talajra? Egy erre vonatkozó kísérlet nagy meglepetéssel járt.

Talajkímélő vetés

2019. április 9. 09:47

A Yieldtrac vetőgép tervezésénél a sebesség és az élettartam növelés volt a vezérfonal, de néhány plusz ötlet is megvalósult.

A szélesebb gumiabroncsok mélyebben okoznak talajtömörödést?

2023. október 16. 15:10

Közkeletű vélekedés, hogy a káros talajtömörödés a szélesebb gumiabroncsok, gumihevederes járószerkezetek alkalmazásával elkerülhető, hiszen nagyobb felületen oszlatják szét a terhet. Ezt azonban a friss vizsgálatok megcáfolni látszanak.