11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Gépinfo

Bődületes erejű motorról adott hírt a Deutz

Agrofórum Online

A német Deutz AG globális szinten is a mezőgazdasági célú gépek egyik legnagyobb erőforrás-gyártója. Az Agritechnica kiállítás apropóján pedig egészen izgalmas dologgal rukkoltak elő.

A Deutz AG Hannoverben jelentette be, hogy nagyot lép előre a klímavédelem terén, ugyanis hamarosan megkezdi a közel 300 LE-s hidrogénüzemű motorja sorozatgyártását. A piacra kerülésig 2024 végéig ugyanakkor várni kell, és ezen a téren a kínaiak számítanak jelenleg a német vállalat legnagyobb vetélytársainak.

A szén-dioxid-semleges TCG 7.8 H2 hidrogénmotor a megszokottnál csendesebb működésre képes, annak ellenére, hogy meglehetősen tekintélyes, 220 kW (295 LE) teljesítmény leadására alkalmas. A gyártó ígérete szerint bármilyen gépbe beszerelhető, amelyben már Deutz belsőégésű erőforrás dolgozik.

A kölni márka ezzel a lépéssel is közelebb akar érni céljához, vagyis ahhoz, hogy a világ három legnagyobb független motorgyártója közt szerepelhessen. Olyannyira komolyan veszik a hidrogénmotor fejlesztését, hogy az Agritechnicán kiállított TCG 7.8 H2 modell már nem is csak egy koncepció, hanem a tömeggyártást megelőző előszéria, egy hathengeres erőforrás.

A Deutz a hagyományos szegmensben is szolgált jó hírrel, új, a korábbinál kisebb károsanyag-kibocsátású motorok is megjelennek a kínálatában. Hannoverben láthatta először a nagyközönség a TCD 5.1 dízel-erőforrást, bár az majd csak 2028 közepén válik elérhetővé.

Mit lehet tudni róla? 230 LE és 950 Nm maximális nyomaték jellemzi, vagyis egy hathengeres erejét ötvözi egy négyhengeres hatékonyságával. Ugyancsak 5 év múlva mutatkozik be a Deutz 407 LE-s motorja, a TCD7.7, amely az 1700 Nm-es nyomatékával szántóföldi és ipari használatra egyaránt alkalmas lesz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

2025. február 20. 09:40

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent.

Háromtengelyessé szerelték át az orosz nagytraktort

2025. február 19. 08:10

A Kirovec 6x6 erőgép immár 20,5 tonnás tömeggel büszkélkedhet, amivel persze nem túl kíméletes a talajhoz.

Elsőként a világon: elektromos hajtású forgóborona született – de mennyire bírja a kemény munkát?

2025. február 17. 14:40

Az olasz gyártó egyelőre a legkisebb, 3 méteres munkaszélességben készítette el az elektromos munkagép prototípusát.

Bikaerős gumihevederes traktorral kísérleteznek a kínaiak

2025. február 12. 13:10

Az egyelőre prototípusként létező gép 220 LE-s motorral szerelt, powershift váltóval ellátott, és meglepően fordulékony.

Ez nem Rába – 30 év után újjáéled a legendás ausztrál traktormárka

2024. február 27. 08:10

A nyolcvanas években született traktormárka születik újjá hamarosan Ausztráliában. A legnagyobb modell teljesítménye alulról súrolja a 600 lóerőt.

A hidrogénhajtás újra előtérbe kerül!

2021. szeptember 7. 04:36

Az utóbbi időben mind több információ jelent meg, amelyek a hidrogénhajtású motorok kifejlesztését célzó megoldásról tájékoztatnak. A következőkben ezekről adunk egy rövid körképet.

Rolls-Royce motorok dolgoznak a mezőgazdaságban, de ezt kevesen tudják

2023. december 18. 08:10

Kevesen tudják, hogy az erőforrásai révén a Rolls-Royce is „nyakig” benne van a mezőgazdaságban, bár most a termékvonala egy részét a hasonlóan patinás Deutz AG veszi át.

A Deutz „felfalja” a Mercedes motorjait, nagy üzlet készülődik

2024. január 5. 15:40

Németországban nagy üzletet ütnek nyélbe 2024 közepén, a Deutz átveszi a Mercedes mezőgazdasági célú motorjait, a manőverbe a Rolls-Royce is belekeveredik.