8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Gépinfo

Csökkentek a Rába értékesítései a mezőgazdasági szegmensben

Agrofórum Online

A tavalyinál nagyobb veszteségről számolt be a Rába, derült ki a társaság harmadik negyedéves gyorsjelentéséből. A mezőgazdasági kereslet 16 százalékkal csökkent.

A szeptember végén zárult időszakban 0,7 százalékkal 10,28 milliárd forintra nőtt a vállalat árbevétele éves alapon. Egyedül az alkatrész üzletág tudta növelni értékesítéseit, ahol a bevételek 13 százalékkal bővültek, miközben a járműgyártási szegmensé 15 százalékkal, a futómű üzletágé pedig 1,8 százalékkal esett vissza. A flottatulajdonosok jellemzően elhalasztották a beszerzéseiket a bizonytalan gazdasági környezetre hivatkozva. A mezőgazdasági szegmens kereslete messze elmaradt a szokásostól.

A gyorsjelentés megállapította, hogy a meghatározó jelentőségű mezőgazdasági szegmens továbbra is alulmúlta a korábbi értékesítéseket. A jelentős piaci változékonyság egyértelmű jele a gazdasági bizonytalanságnak, mely jelentős rugalmasságot követel meg a piaci szereplőktől. A gyártási költségeket illetően az évek óta tartó bérnyomás további gyorsulása és a meghatározó növekedéssel jellemezhető energia árszínvonal helyezett jelentős nyomást az operációra, valamint a pénzügyi eredményességre. A mezőgazdasági szegmenset illetően a Rába termékei iránti kereslet nem érte el a 2018 I-III. negyedéves szintet, a kereslet csökkenés 16,0 százalékot ért el.

Kedvezőtlen fejlemény volt még az is, hogy a Honvédelmi Minisztériummal 2018-ban megkötött keretszerződés idén esedékes megrendelései nem teljesültek, és várhatóan az év további részében sem fognak. A költségoldali nyomás miatt a bruttó fedezeti szint is jelentősen, 3,3 százalékponttal, 16,6 százalékra csökkent – állapította meg az Equilor Befektetési Zrt. A vállalat harmadik negyedéves EBITDA-ja, azaz kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredménye 16 százalékkal csökkent éves alapon, adózott eredmény szintjén pedig 429 milliós veszteséget könyvelt el, szemben a tavalyi 7 milliós veszteséggel.

A Rába árfolyama 3,6 százalékos mínusszal reagált csütörtökön kora délutánig a gyorsjelentés számaira a Budapesti Értéktőzsdén. Az 1080 forintos kurzus 12,9 százalékos idei mínuszt jelent.

A Rába három üzletága haszongépjárművekhez, mezőgazdasági erőgépekhez és földmunkagépekhez kifejlesztett futóműveket, futómű főegységeket és alkatrészeket, haszon- és személygépjárművekhez alkatrészeket, illetve speciális járműveket gyárt.

Tavaly még jó hírekről számoltak be a mezőgazdasági szegmensben. 2018-ban tovább folytatódott az értékesítési volumennövekedés. Mind az amerikai John Deere, mind pedig a német központú Claas esetében 25 százalékkal emelkedtek az eladások, köszönhetően a jármű értékesítési darabszám felfutásának, valamint annak, hogy megkezdődött a Claas új termékének – a gyapotszedő traktor futómű kerékvég – forgalmazása is.

A tavalyi éves jelentésben a cég aláhúzta, hogy a mezőgazdasági futóművek területén az elmúlt évek egyik legjelentősebb eredménye a német Claas új zászlóshajó terméke, a több mint 500 lóerős univerzális Xerion erőgépek futóművének piaci bevezetése volt. Várhatóan 2019-2020-ban megkezdőnek a következő generációs traktorral kapcsolatos műszaki egyeztetések. A Rába ezzel kapcsolatos legfontosabb céljaként említette, hogy a műszaki koncepció kidolgozásánál a Rába terméke továbbra is a legversenyképesebb maradjon, így a járművek következő generációjában a Rába szállítási volumenét is szinten tudják tartani.

Az európai mezőgazdasági futómű kibocsátás tavaly még a tervek felett teljesült. A Claas németországi üzeme felé több mint 200 traktorhoz szállítottak futóműszetteket, valamint teljesítették a Claas francia traktorgyár számára a gyapotszedő futómű oldalhajtás projekt második ütemét, ezen felül megkezdődtek a harmadik ütem kiszállításai is. A holland Vredo számára közel 50 traktorhoz szállítottak futóműszetteket.

A Rába sárvári telephelyén zajlik egyébként a mezőgazdasági gépek és nehézgépek alkatrészeinek gyártása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

2025. február 20. 09:40

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent.

Háromtengelyessé szerelték át az orosz nagytraktort

2025. február 19. 08:10

A Kirovec 6x6 erőgép immár 20,5 tonnás tömeggel büszkélkedhet, amivel persze nem túl kíméletes a talajhoz.

Elsőként a világon: elektromos hajtású forgóborona született – de mennyire bírja a kemény munkát?

2025. február 17. 14:40

Az olasz gyártó egyelőre a legkisebb, 3 méteres munkaszélességben készítette el az elektromos munkagép prototípusát.

Bikaerős gumihevederes traktorral kísérleteznek a kínaiak

2025. február 12. 13:10

Az egyelőre prototípusként létező gép 220 LE-s motorral szerelt, powershift váltóval ellátott, és meglepően fordulékony.

Határozott csökkenés a Rába mezőgazdasági szegmensében

2020. augusztus 16. 06:36

A Rába Csoport valamennyi fő piacán jelentős mértékű visszaesés volt tapasztalható 2020 I. félévében.

Durván megugrott a kereslet a Rába mezőgazdasági termékei iránt

2023. november 26. 15:10

A Rába mezőgazdasági termékei iránti kereslet 2023 első kilenc hónapjában továbbra is jelentős volt: a forgalom mintegy 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – derült ki a cég gyorsjelentéséből.

A Rába továbbfejlesztett futóművet készít a Claasnak

2020. május 7. 11:05

A mezőgazdasági szegmens új kihívásokat hozott 2019-ben, szögezte le a Rába éves jelentésében. A német piacon stratégiai partnerüknek számító Claas, új, a meglévő alapjain továbbfejlesztett futómű igényével jelentkezett ebben az évben a győri székhelyű társaságnál. Az előfejlesztés és a műszaki koncepció kidolgozása után a további munkák 2020-ban folytatódnak.

Mindenkinek elállt a szava az új Claas Xerion nagytraktortól

2023. július 20. 07:40

Rába-részegység is van az új Claas Xerion 12-es nagytraktorban, így egy kicsit a magyarok is magukénak érezhetik a német gyártó újdonságát, amely minden téren szintet lépett a saját kategóriájában.