Gépinfo

Egyre népszerűbbek az SUV-modellek a használt autók piacán

Agrofórum Online

Az első negyedévben a gépkocsiátírások száma több mint 25 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbiakat. Így a március végéig gazdát cserélt 226 ezer használt autó 12,9 százalékkal több az elmúlt év azonos időszakában regisztráltnál – olvasható a Datahouse összesítésében. A legnépszerűbb márkának az Opel, a Volkswagen és a Suzuki számított.

Az idei legerősebb hónap a március volt, 76 788 adásvétellel, ami 5,3 százalékkal haladta meg a piac tavalyi harmadik havi teljesítményét. Ugyanakkor a múlt hónapban és az első negyedévben egyaránt az Opel és a Volkswagen vezette a használtpiacot, mégpedig jókora előnnyel.

Stabil márkasorrend

A 8311 Opel-átírás 10,82 százalékos piaci részesedést jelent. A 7937 Volkswagen pedig 10,34 százalékot, míg a harmadik helyen lévő Suzuki a 6398 átírással mindössze 8,33 százalékos piaci részesedést ért el. A márciusihoz képest az első negyedéves összesítésben a sorrend semmit sem változott, sőt, a márkák piaci részesedése is csupán néhány tized százalékkal különbözik a két listán.

Az idei első negyedévben a 15 legkeresettebb márka közé a Ford, a BMW, a Skoda, a Toyota, a Renault, a Mercedes-Benz, az Audi, a Peugeot, a Fiat, a Citroen, a Mazda és a Kia került be.

Nagy változás jöhet

Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója szerint 3-4 év múlva markáns változást fogunk látni a márkák sorrendjében, piaci részesedésükben, illetve a méretkategóriákban is. Ma ugyanis az átírásokat az alsó középkategória vezeti 64 204 darabbal és 28,38 százalékos piaci részesedéssel. Utánuk következnek a kisautók (47 797 darab, 21,13%), valamint a felső középkategória (32 086 darab, 14,19%) előtt.

A magyar piac sajátossága, hogy a negyedik legnagyobb forgalmú kategóriából, az alsó középméretű C-SUV modellekből csupán 11 746 cserélt gazdát, ami mindössze 5,19 százalékos részesedést jelent.

Legkeresettebb modellek

A használtpiac legkeresettebb modelljei évek óta nagyjából ugyanazok, és az átírások adatai azt mutatják, hogy ezek többnyire tizenéves autók. Ám – amint Tóth Péter rámutatott – az SUV kategória hazánkban is vitathatatlanul népszerű. A Swift, az Astra vagy a Focus viszont nem ilyen, tehát ezeket előbb-utóbb SUV-modellek szorítják le a dobogóról. Így a kategóriasorrend is át fog alakulni.

Feltörekvő márkák

„Emellett például a Kia/Hyundai ma hat-nyolc éves, népszerű modelljei egyre keresettebbek lesznek a használtpiacon. Úgyhogy el tudom képzelni, hogy a használtpiac népszerűségi listáját vezető márkák helyét az ilyen feltörekvő márkák fenyegethetik akár néhány év múlva” – mondta a Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója. Rámutatott ugyanakkor, hogy az európai uniós szintű tendencia szerint az elmúlt másfél évben a használt elektromos és hibrid autók ára jóval gyorsabban és nagyobb mértékben csökkent, mint a belső égésű motorral ellátott modelleké. Vagyis az e-autók kevésbé tartják az értéküket.

Miért csökken erősebben a használt e-autók ára?

Az okokról Tóth Péter elmondta, hogy az elektromos autók vásárlóit egyrészt az befolyásolja, hogy akinek naponta 400-500 kilométert kell megtennie, és a munkája nem teszi lehetővé, hogy a töltöttséget figyelje, vagy állandóan töltőállomást keressen, az marad a dízelnél.

Másrészt folyamatos és intenzív az elektromos technológia fejlődése. Így sok vevő felteszi a kérdést: érdemes-e 300-500 kilométeres hatótávú autót venni, ha „holnapután”, vagyis két-három év múlva a 600-700 kilométeres hatótáv lesz az általános. Ez a kivárás persze a használtárakra is negatívan hat. Emellett egyre több márka jelenik meg elektromos modelljeivel az új modellek piacán, így az árverseny a használtpiacon is érezhető.

Fotó: Opel

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új motorról suttognak a Fendt háza táján, ez új korszakot hoz el

2025. november 8. 13:10

Az ötödik generációs Fendt 800 Vario traktorokba már az új AGCO Power CORE80 motorok kerülnek, amelyek kiemelkedő teljesítményűek, miközben hihetetlenül takarékosak.

"A gép nem váltja ki az embert, csak jobb döntésekhez segíti" – Interjú a mesterséges intelligenciával

2025. november 7. 07:10

A mesterséges intelligencia nemcsak adatokat elemez, hanem döntéseket is segít. Interjú a jövő egyik legizgalmasabb „agrárszereplőjével”.

Egy nem szokványos vetőgép, amit kisebb gazdaságoknak érdemes kipróbálniuk

2025. november 6. 16:10

3 métertől 12 méterig terjedő változatokban egyaránt elérhető az a holland munkagép, amelyet takarónövények, repce, lóhere és fűmag vetéséhez ajánl a gyártó.

Megremeg a föld az új nagytraktor alatt, hihetetlen, mennyi lóerőt préseltek bele

2025. november 4. 16:10

Egyre-másra érkeznek a nagy bejelentések a november közepi Agritechnica kiállítás előtt, most a Case IH is elkápráztatta a gazdatársadalmat.

Elképesztően sok Toyota Hiluxot helyeztek forgalomba itthon

2024. november 16. 16:10

Az összevont listán októberben Ford, Toyota, Suzuki, Skoda, Volkswagen, Kia, Opel, BMW, Mercedes-Benz és Renault sorrend alakult ki az élen.

Újautó-piac: márciusban Ford, Suzuki, Toyota sorrend alakult ki

2019. április 8. 11:33

Az éves alapú havi bővülés üteme februárban 13,9, míg januárban 11,2 százalékos volt – derült ki a Datahouse adatiból. Tehát míg februárban gyorsult a bővülési dinamika az előző hónaphoz képest, addig márciusban lassult.

Tizenegy százalékos mínuszban a pick-up-piac

2023. július 24. 06:40

Tizenkét százalékkal nőtt éves alapon júniusban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma.

Megújult a Toyota C-HR

2019. október 27. 04:36

Még hibridebb, még kommunikatívabb és még ikonikusabb – így aposztrofálja a Toyota sikermodellje, az elmúlt években a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtást igazi slágerré varázsló C-HR modellfrissítését.