Gépinfo

Fárasztó és lélekölő munkával, de hatékonyan irtható a gyom a kapásnövények soraiból egy lengyel géppel

Agrofórum Online

A kapásnövények sorainak megfelelő gyomtalanítása a legtöbb termesztő számára gondot jelent. A kézi munkaerő nagy területen nem igazán hatékony, ráadásul egyre kisebb számban áll rendelkezésre, egy lengyel gép azonban megoldást jelenthet a problémára.

A német Profi szaklap készített érdekes videót egy svájci gazdáról, aki a lengyel Jagoda Zuza 3 nevű munkagépben talált megoldást arra, hogyan végezze el a tökmezőjén a sorok megfelelő gyommentesítését.

A mechanikai gyomirtást végző gép valóban meggyőzően és hatékonyan dolgozik, ám ehhez néhány ember fárasztó és lélekölő munkájára is szükség van. A rekkenő hőségben nem lehet kellemes folyamatosan koncentrálni, és két kézzel irányítani a sorokban dolgozó forgókapákat.

Nem minden gazdálkodó engedheti meg magának a mesterséges intelligencia (AI) segítségével végzett, kamerák és szenzorok által támogatott gyomirtást, pedig a mai rendszerek már nagy biztonsággal képesek megkülönböztetni a haszonnövényeket és gyomokat, ezáltal eltávolítani utóbbiakat a kultúrnövények sérülése nélkül.

Marad tehát ez a megoldás, és a masszív, merev fogakkal (három pár 8 mm-es „tüskével”) rendelkező forgókapákkal felszerelt Jagoda Zuza 3 valóban meggyőzően végzi a dolgát. Egy-, két- és háromsoros verziója is létezik (értelemszerűen ennyi humán operátor is szükséges hozzájuk), a videón látható legszélesebb gép ára 12 800 euró (bő 5 millió forint).

A függesztett gép tömege 1000 kg (plusz a kezelők súlya), vagyis hiába elég hozzá a gyártó szerint egy maximum 120 LE-s traktor, annak olyan erőgépnek kell lennie, amely ezt a bő tonnát képes felemelni.

A Jagoda Zuza 3 (vagyis a háromsoros verzió) összesen 6 forgókapával rendelkezik, soronként kettővel. 15 éve van a piacon, így kiforrott konstrukcióról van szó: bizonyított már kukoricában, napraforgóban, tökben, levendulában, szamócában, dohányban, uborkában, hagymában és egy sor más kultúrnövényben, 55 cm-es magasságig. A munkamélység 1–4 cm között állítható, a gép 80–180 cm közötti sortávokhoz alkalmas.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Újra feltalálták a kaszát, egy forradalmi penge kisebb fordulatszám mellett is tökéletesen dolgozik

2026. szeptember 15. 13:10

Nem aprít, nem szecskáz, hanem valóban kaszál a német fejlesztésű Zi-Cut rendszer speciális, sarló alakú pengéje, tökéletes munkát hagyva maga után.

Tévedés, hogy a mechanikai gyomirtás csak a permetszerek elhagyását jelenti

2023. szeptember 15. 09:10

A mechanikai gyomirtás nem csupán abban különbözik a kémiai növényvédelemtől, hogy (legalább részben) elhagyjuk a permetszerek használatát, hanem mást, ennél sokkal többet jelent. De pontosan mit is?

Furcsa gép született mechanikai gyomirtásra, látni kell munka közben is

2024. augusztus 9. 16:10

A forgókapák igény esetén 20 cm-re kiemelhetők, ebben az esetben egy szárnyas kapákkal dolgozó, normál sorközművelőt kapunk.

A gyomfésű jótékony hatása megkérdőjelezhetetlen, de két napig utána ne menjünk ki a földünkre

2026. április 7. 13:10

A Hatzenbichler gyomfésűk tökéletesen alkalmasak a gyomok (több menetben történő) mechanikai irtására, de akár bokrosításra és a szilárd tápanyagok sekély bedolgozására is. Gazdavélemények következnek.

Messzire „köpködi” a gyomokat a felszedőrotorral kombinált kultivátor

2023. november 13. 15:10

Svéd fejlesztés a felszedőrotorral összekapcsolt kultivátor, amely a tesztek szerint 98 százalékos hatékonysággal irtja ki a gyomokat.