Gépinfo

Felzúgtak a motorfűrészek a Bábolnai Gazdanapokon (+VIDEÓ)

STIHL Sajtóközlemény

Bár az első fordulóban nem nyújtott tökéletes teljesítményt, délután már javítani tudott az Északerdő 100+ csapata, aminek köszönhetően meg is nyerték a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság 2022-es döntőjét. A Bábolnai Gazdanapokon zajló, rendkívül jó hangulatú megmérettetésen a Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt. gárda szerezte meg a második helyet, míg a harmadik a Gemenc Zrt. négyese lett.

Szeptember 10-én, szombaton már kora reggel minden adott volt ahhoz, hogy egy rendkívül jó hangulatú, izgalmas fakitermelő versenynek adjon otthont a Bábolnai Gazdanapok. A koronavírus-járvány után visszatérő, négy regionális fordulóval újrainduló STIHL Országos Fakitermelő Verseny döntőjében 7 pályán összesen 28 csapat mutathatta meg szakmai tudását két fordulóban. A versenyzőkre váró cser rönkök ugyan nem voltak vastagok, ám néhány darab nehezen hasadt, és kifogott egy-egy csapaton, így a felkészültség mellett a szerencsére is nagy szükség volt. Nem mindegy ugyanis, hogy a sorsolást követően melyik csapat milyen alapanyaggal dolgozhat.

Császárról, Ásotthalomról, Ropolypusztáról és Bükkzsércről 7-7 csapat jutott be a döntőbe, ahol a favágóknak és tűzoltóknak két versenyszámban kellett bizonyítaniuk rátermettségüket.

Két versenyszám, 28 csapat

A kombinált versenyszámban a résztvevőknek először a döntés feladatot kellett minél precízebben elvégezniük, majd a kombinált darabolás, a gallyazás, a hossztolás, a darabolás és a hasítás következett, végül pedig a sarangolás. A döntő során ezúttal sem csak a gyorsaságon múltak a helyezések, bár az izgalmak tekintetében, a nézők részéről egyértelműen ez állt a középpontban. A fő cél viszont az volt, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, de közben a lehető legpontosabban és legbiztonságosabban történjen a feladatok végrehajtása. Ahogy ez már megszokott, a STIHL Országos Fakitermelő Verseny 2022-es döntőjében sem történt semmilyen baleset, ami a versenyzők felkészültégét és a szervezés magas fokát is bizonyítja.

Fotó: Gribek Tímea / STIHL

A kombinált versenyszámok szüneteiben folyamatosan zajlott a szerelés feladat teljesítése is, ahol már az első körben egy 18 másodperces lánccserélést láthatott a közönség Szép Szabolcstól, a Legények csapat versenyzőjétől. Ezt később a Nyírerdő Zrt.-től Magyar Márk múlt felül 16 másodperccel. Sokáig azt lehetett hinni, hogy a napi rekord is megszületett, de ekkor jött a barcsi tűzoltó, Vidák Balázs, aki még 1 másodpercet ezen is faragni tudott, így a szerelés legjobb ideje végül 15 másodperc lett, ami fantasztikus eredménynek számít.

Irány Szeged!

A 28 csapat – amelyek között az utánpótlás is helyet kapott Ásotthalomról, Szegedről és Szőcsénypusztáról – nemcsak azért küzdött, hogy a dobogóra állhasson, bár kétségtelenül ez volt a legfontosabb cél. Annak is nagy tétje volt ugyanakkor, hogy kik lesznek az első nyolc helyen.

Fotó: Gribek Tímea / STIHL

A döntő legjobb nyolc csapata ugyanis meghívást kapott a pandémia után szintén visszatérő Bajnokok Bajnoka fakitermelő kupára, amit a szegedi Hídivásáron rendeznek meg 2023 májusában. A dobogósok mellett negyedik helyen kiharcolta az indulást az Amindenfáját gárda, ötödik helyen a délelőtti eredményükhöz képest sokat javító Silvanus 2001 Kft. – Molnár Ervin e.v. csapat, hatodik helyen a Kaszó Zrt. – Dél-Alföld STIL Kft. négyese, hetedik helyen a Pilisi Parkerdő Zrt. Valkói Erdészete, valamint nyolcadik helyen a császári győztes Alba Berkenye Kft.

A legjobbak 2022-ban

A 2022-es döntőt végül a tavalyi jubileumi megmérettetés bajnoka, a Lengyel Lajos, Máté Viktor, Kiss Attila, Pankotai Zoltán összeállítású ÉSZAKERDŐ 100+ csapat nyerte meg nagyszerű teljesítménnyel, beváltva az augusztusi, bükkzsérci regionális fordulóban tett ígéretüket, miszerint az országosban is diadalt aratnak.

Volt egy ilyen kijelentés a bükkzsérci regionális forduló végén, amikor nyertünk, és sikerült is beváltanunk az ígéretünket, aminek nagyon örülök. Az első forduló nem sikerült túl jól, de a másodikban sokat javítottunk. Szerencsére a regionális versenyen sérülés miatt kényszerből leváltott csapattársunk, Lengyel Lajos is visszatérhetett közénk, ami mellett azért szeretném hangsúlyozni azt is, hogy a néhány nappal a bükkzsérci verseny előtt beugró kollégánk nagyszerűen helyt állt. Köszönjük neki, valamint az Északerdő Zrt.-nek a sok támogatást, amit kapunk különösen Rencsiné Ágh Mártának, a humánpolitikai osztályvezetőnek, valamint a vezérigazgatónak, Zay Adorjánnak

– mondta el az Erdő-Mező kérdésére Máté Viktor.

Fotó: Gribek Tímea / STIHL

Szintén jelentősen tudott javítani délelőtti formáján a Rittlinger Róbert, Juhász István, Bakó László és Bakó András összeállítású Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt., így 2019 után ismét dobogóra állhattak fel.

Nagyon örülünk annak, hogy több év kihagyás után ebben az évben újraindulhatott a fakitermelő bajnokság, ami nagyon fontos az egész fakitermelő szakma számára, így nekünk is. Annak viszont még jobban örülünk, hogy ilyen jó teljesítménnyel javítani tudtunk a tavaly, jubileumi favágó versenyen elért harmadik helyünkön, és ezúttal a második helyen végezhettünk

– fogalmazott a verseny végén a csapatkapitány, Rittlinger Róbert.

Fotó: Gribek Tímea / STIHL

Gemenc Zrt. csapata a délelőtti forduló után még a második helyen állt, ám egy előzésnek köszönhetően végül a harmadik helyen zártak. A Mézes Gergely, Hideg Bence, Papp László, Bottyán Péter négyes komoly teljesítménnyel állhatott fel a dobogóra.

Miután megnyertük Ásotthalmon a regionális fordulót, úgy fogalmaztam, hogy voltunk már országos versenyen harmadikok, most miért ne lehetne jobb az eredményünk. Végül azonban 2019-hez képest nem tudtunk javítani, de szerintem ez is egy nagyon jó eredmény. Az utóbbi hetekben többször is készült együtt a csapat, ami meghozta a gyümölcsét. Külön öröm, hogy újra lesz Bajnokok Bajnoka kupa, ahol így mi is ott leszünk 2023-ban

– nyilatkozta az Erdő-Mező kérdésére Mézes Gergely.

A díjátadón Bakon Gábor, az Andreas STIHL Kft. ügyvezetője, Szentesi Levente marketingvezető, valamint Szeremley Csaba főszervező adta át a díjakat és okleveleket: a harmadik helyezett 4×100 000 Ft értékű vásárlási utalvány érdemelt ki, míg a második helyezett 4×150 000 Ft-ot, a győztes gárda pedig 4×200 000 Ft-ot.

A tervek szerint tehát jövőre ismét lesz STIHL Országos Fakitermelő Verseny, és visszatér a szegedi Bajnokok Bajnoka favágó kupa is.

Az Erdő-Mező Online videós tudósítása a versenyről:

Részletes eredmények

1. Északerdő 100 (241 pont)
2. Ritrovi Kft. – Mecsekerdő Zrt. (261 pont)
3. Gemenc Zrt. (290 pont)
4. Amindenfáját (297 pont)
5. Silvanus 2001 Kft. – Molnár Ervin ev (298 pont)
6. KASZÓ Zrt – Dél-Alföld STIL Kft. (305 pont)
7. Pilisi Parkerdő Zrt – Valkói Erdészet (324 pont)
8. Alba Berkenye Kft. (328 pont)
9. ÉSZAKERDŐ-ENCSITŰZ (341 pont)
10. Bakonyi Bogvágó Banda (352 pont)
11. Nyírerdő Zrt – Mopi Trade Kft (353 pont)
12. LUMBERJACK – Silvanus 2001 Kft – S.I.S Kft (364 pont)
13. Sereghajtók (368 pont)
14. Zalaerdő Zrt. – Bánokszentgyörgyi Erdészet (373 pont)
15. Tűzoltóság Móvár- FlexFény (384 pont)
16. Egererdő Zrt. – Mátrai Csapata (412 pont)
16. NEFAG Zrt. Monori Erdészet – Legények (412 pont)
18. Barcs HTP (427 pont)
19. Szentesi Fakopáncsok (444 pont)
20. Pilisi Parkerdő Zrt. – Frainetto Kft. (446 pont)
21. Tarjáni Fanyűvők (453 pont)
22. Pilisi Parkerdő Zrt – Ráckevei Erdészet (502 pont)
23. Kaposvár HTP (504 pont)
24. STIHL-US TEAM – Felsötárkányi Erdészet (516 pont)
25. Bedős Öregfiúk (520 pont)
26. Kiss Ferenc Erdészeti Technikum Szeged (579 pont)
27. Halasi Szuholyok (713 pont)
28. Szőcsényi Favágók (985 pont)

Fotó: Gribek Tímea / STIHL

*

A Fakitermelő Versenyről

A fakitermelés az egyik legnehezebb és legveszélyesebb foglalkozás, éppen ezért az Andreas Stihl Kereskedelmi Kft. mindent megtesz a balesetek megelőzése és a megfelelő munkakörülmények biztosítása érdekében. Egyrészt az erdei munka biztonságának növelése érdekében életre hívta a fakitermeléshez elengedhetetlen védőfelszereléseket és munkavédelmi ruházatokat bemutató országjáró rendezvénysorozatát, másrészt elindította, és 2001 óta minden évben meg is rendezi a STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozatot.

Az országos bajnokság versenyszámai a fakitermelés során végzett feladatok gyors, pontos és biztonságos végrehajtását modellezik. A jó hangulatban zajló, izgalmas versenyeknek és a pozitív médiavisszhangnak köszönhetően önkormányzatok, oktatási intézmények és állami erdőgazdaságok is kedvet kaptak ahhoz, hogy saját erejükből regionális fakitermelő versenyeket szervezzenek.

2011-ben az Andreas Stihl Kft. ezeket a versenyeket egyetlen, országos sorozattá fogta össze. A szakmai szervezetekkel együttműködve meghatározták a versenyszámokat, kialakították az egységes szabályrendszert, és lefektették a pontozás alapelveit. A legjobb csapatok 2013 óta már regionális versenyeken kvalifikálhatják magukat az országos döntőbe.

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságot 2022-ben 20. alkalommal rendezték meg, a döntőre ezúttal négy regionális fordulóból juthattak be a négyfős csapatok. A versenyzőknek a feladatok elvégzése során nemcsak a gyorsaságukat, de szakmai tudásukat, precizitásukat is bizonyítaniuk kellett a munkavédelmi szabályok maradéktalan betartása mellett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Rászorulóknak ajánlották fel a tűzifát a STIHL fakitermelő versenyén

2022. szeptember 14. 14:48

Csaknem 30 köbméter hasított cser tűzifát szállíthatott el a Magyar Református Szeretetszolgálat a Bábolnai Gazdanapok helyszínéről, ahol a XX. STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét rendezték meg szeptember 10-én.

Idén nem lesz Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok - A 2016-os időpontot már kihirdették!

2015. március 30. 15:11

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. a lebonyolítást is érintő beruházásokba kezd a helyszínen, ezért az idén a kiállítást nem rendezik meg.