Gépinfo

Hatalmas bejelentés a Claas kombájnjairól, az ügybe Trump elnök bicskája is beletört

Agrofórum Online

Nem mindenkinél működik Trump elnök „kiszorítósdija”, a német mezőgépgyártó csattanós választ adott az amerikai kihívásra.

Donald Trump – úgy tűnik – emlékezetessé akarja tenni a második elnöki ciklusát, januárban ugyanis hatalmas lendülettel vetette bele magát a munkába. A nemzetközi diplomáciában viszont egyelőre úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban, elsősorban a nyíltan protekcionista kereskedelempolitikájával okoz gondot a partnerországoknak.

A régi-új elnök az amerikai gazdaság védelmét tűzte ki fő céljául, ehhez pedig a büntetővámok bevezetését tartja a legjobb eszköznek. Már áprilisban új vámtarifákat jelentett be, ezek mértéke viszont szinte egyik hétről a másikra is változott, Trump nem túl konzekvens ezen a téren. Elsősorban azokat az államokat igyekszik megregulázni, amelyekkel szemben az Egyesült Államoknak a legnagyobb kereskedelmi deficitje van.

A rendelkezések nem hagyták érintetlenül az USA nagy kereskedelmi partnerének, illetve természetes politikai szövetségesének számító Európai Uniót sem. A közösségnek korábban Trump 20–30 százalékos vámtételt ígért, ehelyett lett végül júliusban 15 százalékos általános vám, ami még mindig elég húsba vágó az uniós áruk szempontjából.

Súlyos büntetővámok

Amint arra számítani lehetett, az intézkedésekre sorra-másra következnek a különböző vállalati reakciók. A napokban például a német Claas jelentette be, hogy a kombájngyártást részben hazahozza Harsewinkelbe, mert az acélra és alumíniumra kivetett 50 százalékos büntetővámok túlságosan megdrágítják a gépek előállítását. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, mostantól sokkal gazdaságosabb a kanadai piacot Európából ellátni.

A Claas intézkedése a Land&Forst című szakoldal – csak részben helyes – értesülése szerint a Lexion 8000 és 7000 betakarítógépeket érinti, amelyek a legkedveltebbek Kanadában. A Trion 700 szintén népszerű Észak-Amerikában, ám azt eddig is Németországban gyártották. A Lexionok eddig a Nebraska állambeli Omahában készültek, ezen a téren lesz némi változás.

„A jövőben a kanadai piacot az USA-ból és Németországból fogjuk kiszolgálni”

– erősítette meg az információkat a Claas, de csak félig-meddig tehát, hiszen ezek szerint a gyártás egy része mégiscsak marad az Egyesült Államokban. A vállalat tájékoztatása alapján az USA-ba szánt Lexion kombájnok a jövőben is Omahában készülnek, minden nehézség ellenére.

Nem csoda, hiszen a Claas már eddig is sokat költött az omahai gyárára, ahol egy 65 hektáros területen folyik a termelés, 250 dolgozót alkalmazva. Idén augusztusban egy kutatás-fejlesztési központ alapjait is letették, vagyis hosszú távra terveznek az Újvilágban. Harsewinkelben is sokat költöttek az elmúlt években, amelyet ők most a világ legmodernebb kombájngyárának tartanak.

(Vezérkép: Pixabay)

Így néz ki a Claas ultramodern omahai gyára:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Újra meglepték a világot a kínaiak, nem akármilyen gépújdonsággal rukkoltak elő

2025. november 28. 13:10

Hibrid betakarítógéppel jelentkezett a kínai Zoomlion az Agritechnica kiállításon, egészen érdekes műszaki megoldásokkal.

Pesszimista a John Deere vezetősége

2019. november 28. 12:17

Régiós tekintetben az Egyesült Államokban és Kanadában számít a mezőgazdasági üzletágban 5 százalékos mínuszra a vállalat a 2020-as pénzügyi évben, míg a világ többi részén, így Európában is stagnálásra számítanak.

Videón a legértékesebb John Deere kombájn fülkéje!

2022. szeptember 9. 09:42

A John Deere kombájnok zászlóshajója a legújabb John Deere X sorozat, amely a valaha volt legnagyobb méretű és teljesítményű betakarítógép a portfólióban.

Gépészet Videó

Itt az eszköz, amely nem engedi bemászni az egereket a mezőgazdasági gépekbe

2023. december 28. 10:10

A téli időszakban sokaknak okozhatnak gondot a drága mezőgazdasági gépeikben megbúvó rágcsálók. A károkozásukat segít megelőzni egy ötletes eszköz.