Gépinfo

I. NAK Szántóföldi Napok a precíziós gazdálkodás jegyében

Agrofórum Online

A precíziós gazdálkodás jegyében rendezik meg az I. NAK Szántóföldi Napokat ez év június 1-2-án Mezőfalván - jelentették be a szervezők képviselői hétfőn Budapesten. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) az eseményt közösen szervezik; erről együttműködési megállapodást is aláírtak az újságírók előtt.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kiemelte: a rendezvény mintegy 10 ezer négyzetméteren mutatja be a precíziós gazdálkodás előnyeit és az ehhez szükséges technológiai hátteret, a gépi eszközöket és berendezéseket. A precíziós gazdálkodásra áttérés – amely az informatika széleskörű mezőgazdasági alkalmazásával és a termesztéstechnológia modernizálásával – lehetővé teszi a környezetkímélő, hatékonyabb szántóföldi növénytermesztést.

Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) elnöke elmondta: a gépi és eszközháttér már ma rendelkezésre áll Magyarországon a precíziós gazdálkodás széleskörű hazai alkalmazásához. A múlt évi jó termés eredményeként a fejlesztések elkezdéséhez most a forrás fedezet is a legtöbb gazdálkodónál megteremthető a technológiaváltás elindításához.

A NAK elnöke aláhúzta: azok az érdeklődő gazdák, akik június elején ellátogatnak a Fejér megyei Mezőfalvára, nemcsak a legmodernebb gépekkel berendezésekkel, hanem a szántóföldi termesztés technológia legújabb eredményeivel is megismerkedhetnek a helyszínen, ugyanis mikroparcellás és demoparcellás növénybemutatókat is tartanak. Utóbbi a különböző termesztéstechnológiák hatásait lesz hivatott bemutatni a gazdálkodóknak.

A tervezett szakmai rendezvényen azt szeretnék elsődlegesen a szervezők – a NAK és a MEDFOSZ -, hogy a gazdálkodók közvetlenül szerezhessék be azokat az információkat, amelyek segítik őket a döntéshozatalban, illetve versenyképességük javításában – mondta Győrffy Balázs. A NAK elnöke az MTI kérdésére közölte: szakmai becslések szerint Magyarországon a precíziós gazdálkodásra való áttéréshez – mostani számítások szerint – mintegy 300 milliárd forint körüli összegre lenne szükség.

Harsányi Zsolt arról beszélt, hogy a magyar mezőgazdaság a precíziós gazdálkodásra áttérést tekintve még nincs elmaradva Nyugat-Európától, de az áttérés sürgető, mert a versenyképességet másként nem lehet megőrizni.

A múlt évben a mezőgazdasági gépforgalom értéke Magyarországon mintegy 155-160 milliárd forintra rúgott. Ezért a MEGFOSZ elnöke szerint a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az idén minimálisan 5-10 százalékkal növekedhet, de nem kizárt egy nagyobb arányú növekedés sem – jegyezte meg Harsányi Zsolt, az MTI kérdésére.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

A marhahús-fogyasztás növeléséért kampányol a kamara

2018. március 7. 12:48

A magyarországi fogyasztás fejenként és évente 2,0-2,5 kilogramm a marha- és a borjúhúsból, ami az egészségileg indokolt mennyiség és az uniós 6-8 kilogrammos átlag csupán harmada.

NAK Szántóföldi Napok – ingyenes, de belépés csak védettségi igazolvánnyal

2021. június 3. 09:58

Szabadtéri agrárszakmai kiállítást rendez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jövő szerdán és csütörtökön, a Fejér megyei Mezőfalván. A több mint 400 000 négyzetméteres kiállítási területen mozgógépes bemutatók is várják a kilátogatókat, igazi szántóföldi környezetben. A belépés ingyenes.

Összefogást szorgalmaz az agrárkamara a sertéspestis leküzdésére

2018. május 9. 06:32

Az ASP magyarországi megjelenése óta az országgal szemben több mint tíz állam vezetett be sertéshúsimport-tilalmat.

Február 1-jéig kell beküldeni a gazdálkodási napló adatait

2021. január 29. 11:29

Idén – mivel a megszokott január 31-i határidő vasárnapra esik – február 1-jéig (hétfőig) kell beadni a gazdálkodási napló egyes adatait (web-GN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH). Eddig a több mint 22 ezer érintett megközelítőleg kétharmada tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségnek. A február 1-jei határidő jogvesztő, az adatszolgáltatás elmulasztása akár a támogatás 30 százalékának levonásával is járhat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai segítséget nyújtanak a web-GN benyújtásában.