Gépinfo

Jubileum: 190 éves a Kuhn

Agrofórum Online

Amikor Joseph Kuhn 190 évvel ezelőtt, 1828-ban megnyitotta a falusi kovácsműhelyét, aligha gondolhatta, hogy ekkor fektette le annak a Kuhn Csoportnak az alapjait, amely tavaly egymilliárd euró körüli rekord forgalmat bonyolított.

A jelenlegi vállalat, amely 5.000 embernek ad munkát, és amelynek a nemzetközi gyártási és kereskedelmi hálózata körülbelül 100 országban árusítja a termékeit, össze sem hasonlítható a kezdeti időkkel, amikor Kuhn úr az elzászi Saverne közelében levő falujában mérlegeket kezdett készíteni.

1864-ben, az új Párizs-Strasbourg vasútvonal megnyitását követően átköltözött egy savernei gyárba, és a fivérei segítségével földművelő gépeket kezdett gyártani. A 20. század elejére már hetente több tucat gépet gyártottak. 1871-ben német lett, majd 1918-ban újra francia, a második világháború az egy évtizedes növekedést hirtelen megállította. Kuhn úr a háború végére pénzügyileg meggyengült, ezért társult a svájci Bucher-Guyer (jelenleg Bucher Industries) vállalattal. Az üzlet felpörgött, és mire 1928-ban a Kuhn a 100 éves évfordulóját ünnepelte, már évente átlagosan 1.000 darab cséplőgépet gyártott. A földeken használt gépek darabszáma is növekedett, és 1970-ben a Kuhn leszállította az egymilliomodik gépét.

Az utóbbi harminc év számos felvásárlása 1987-ben kezdődött, amikor az ekéket gyártó Huard csatlakozott a Kuhnhoz, ezt követte 1993-ban a keverőkocsikat, szalmarázókat és silózó, aprító gépeket gyártó Audureau. 1996-ban sorvető gépek és permetezők bővítették a kínálatot, amikor a Kuhn-Nodet is csatlakozott, őket pedig 2002-ben a keverőkocsikat és trágyaszórókat gyártó Knight Manufacturing követte.

2005-ben a Kuhn felvásárolta a brazil Metasa precíziós fúrógyártót, 2008-ban pedig megszerezte a francia Blanchard permetező gyártót. Még abban az évben kiegészült a széna- és silózó berendezések skálája bálázókkal, fóliázókkal, kaszálógépekkel és kukoricakombájnokkal, miután megszerezték a Kverneland Group Geldrop gyárát.

2011-ben a csoport kisebbségi tulajdonrészt szerzett a német pneumatikus sorvetőgépeket és műtrágyaszórókat gyártó Rauch-ban. A nagy szélességű talajművelő eszközökre specializálódott kansasi központú Krause Corporationt szintén ugyanebben az évben szerezték meg. A legutóbbi felvásárlás az önjáró permetezőket gyártó brazil Montana megszerzése volt 2014-ben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Akár a falon is felmászik az önjáró bálázógép

2023. július 19. 13:10

A címbéli állítás kissé túlzó, de a svájci Lisibach Maschinenbau önjáró bálázógépe könnyedén megbirkózik az akár 45 fokos lejtőkkel-emelkedőkkel is, ez teszi igazán hasznossá.

Zöldsor-gépek Hódmezővásárhelyről: a belépő szinttől a profi változatokig

2022. május 12. 13:06

Az immár 29. alkalommal megrendzett Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon ezúttal a zöldsor-gépek között néztünk szét.

Vetéshez, tarlóápoláshoz, bálázáshoz való profi gépeket mutatott be a Kuhn

2023. július 18. 07:10

Nyári Szántóföldi Gépbemutató Túrára indult július 6–14. között a Kuhn Mezőgazdasági Gép Kft. csapata. Elsősorban Magyarország keleti felét vették a nyakukba, hogy megmutassák a gazdáknak, mire képesek a gyakorlatban a legnépszerűbb, legkeresettebb munkagépeik.

Élőben jelentkeztünk az AGROmashEXPO első napjáról

2018. január 24. 21:17

Január 24-én megnyitotta kapuit az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás a HUNGEXPO területén, ahonnan az Agrofórum többször is élőben jelentkezett Facebook oldalán.