Gépinfo

Júniusban is növelte előnyét a Fliegl

Agrofórum Online

Összesen 708 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2020 első hat hónapjában Magyarországon, ez 0,9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, míg 2018-al szemben 25 százalékos a plusz.

A traktorpiachoz hasonlóan a márciustól májusig tartó csökkenési időszakot növekedés követte júniusban. Márciusban még 15, áprilisban 6, májusban pedig újra 15 százalékos volt a zuhanás, míg júniusban a 160 eladás 5 százalékos növekedést jelentett éves alapon. Idén így a június volt az a hónap, amikor a legtöbb mezőgazdasági pótkocsi értékesítették – derült ki a Datahouse adataiból. A múlt havi adat kétéves alapon egyébként 40 százalékos mínuszt jelentett.

A júniusi listán a Fliegl 44 darabbal lett első, míg a második Pronar 30 darabot adott el. Harmadik az Agrogép lett 16, negyedik az Farmtech 13 darabbal. Utánuk Zaslaw, Brantner, Joskin, Oehler lett ötödik holtversenyben, mindegyik márka 6-6 darabot adott el júniusban. A kilencedik helyen két márka végzett, az IGJ Agro és a Wielton, mindegyik 4 mezőgazdasági pótkocsit adott el júniusban.

A hat havi összesített listán ezek után továbbra is a Fliegl vezet. A Fliegl csaknem kétszer annyi értékesítéssel lett első, mint a második Pronar. A 181 darabos Fliegl-eladás 26 százalékos piaci részesedést jelent. A Pronar 95 darabja 13 százalékot, az Agrogép 65 pótkocsija pedig 9 százalékot jelent. A Top 10-be a Metal-Fach, a Joskin, a Farmtech, a Bagodi Mezőgép, az Oehler, a Labinprogres és a Zaslaw került be. A május végi állapothoz képest az első két helyen ugyanúgy a Fliegl és a Pronar áll. Viszont az Agrogép a júniusi 16 darabbal feljött a harmadik helyre és a Metal-Fach visszacsúszott a negyedikre, ez a márka csak 3 pótkocsit adott el az elmúlt hónapban.

Tömegkategória szerinti bontásban a 10 és 30 tonna közöttiben volt a legnagyobb, 488 darabos ez a piac. Ez 69 százalékos részesedést jelent. A 3,5 és 10 tonna közötti kategóriában 131 darabot helyeztek forgalomba, a 0,75 és 3,5 tonna közöttiekből 66-ot, a 30 tonna felettiből 15, a 0,75 tonna alattiból pedig csupán 8 darabot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

A jövő mezőgépészeit látta vendegül a Fliegl Abdán

2018. március 14. 14:39

A FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. vendégül látta a MezőgépÉSZek játék III. helyezett csapatát.

Forgatás nélküli talajművelés új szintje: Fliegl KSE 680 láncos-tárcsás borona

2025. július 14. 16:10

Külföldön már nagy sikernek örvend a Fliegl KSE 680-as típusú láncos-tárcsás boronája.

Gyakorlati gépbemutatóval és gyárlátogatással várnak a Fliegl nyílt napon

2023. május 8. 07:34

Jubileumi évet, vagyis 30. születésnapját ünnepli a Fliegl Abda Kft., amelynek alkalmából nyílt napot szervez hazai telephelyén.

Tartja a tempót a Fliegl a mezőgazdasági pótkocsipiacon

2022. augusztus 15. 10:28

Júliusban 193 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon.