Gépinfo

„Lapított” Basak traktor vonta magára a figyelmet az Agritechnicán

Agrofórum Online

Új ültetvénytraktorral jelentkezett a török Basak márka a hannoveri Agritechnica kiállításon, az 5075 Red Power fülkés és fülke nélküli változatban is elérhető lesz.

A török gyártmányú Basak traktorokra magas felszereltség és versenyképes ár jellemző, amint arról a magyar gazdák is meggyőződhettek már a hazai forgalmazó SZEGÁNA Kft. jóvoltából. A gyártó jövőre ünnepli fennállása 110. évfordulóját, és napjainkban 40 ezer négyzetméternyi fedett területen, évi 10 ezer darabos kapacitással működik.

Jelentős piaci szereplőről van tehát szó, amely természetesen a hannoveri Agritechnica kiállításon is megmutatja magát a nagyközönségnek. És persze olyan újdonságokat is, mint a Basak 5075 Red Power ültetvénytraktor.

A lapított kabinforma jellegzetes külsőt kölcsönöz az erőgépnek, és azonnal nyilvánvalóvá teszi, hogy ezt a masinát ültetvényekbe tervezték, ahol a sima vonalú, nyújtott (csepp formájú) és alacsonyra méretezett fülkével könnyen elfér a lelógó ágak alatt-között.

Ami a műszaki tartalmat illeti, a traktor meghajtásáról 75 LE-s, 2,2 literes, Stage V emissziós szintű Deutz-motor gondoskodik. Aki permetezést is végez az ültetvényben, annak mindenképpen a kabinos változat javasolt, a túlnyomásos fülke ugyanis megvédi a kezelőt a vegyszerektől.

Az 5075 Red Power bukókeretes változatban is elérhető, ennek tömege 2900 kg. A front TLT hasznosságát aligha kell külön ecsetelni, ez teszi lehetővé, hogy a gép elejére különböző szerszámokat szerelhessenek. A Basak újdonságai 2024-től válnak elérhetővé.

A török gyártónak természetesen már eddig is voltak keskeny nyomtávú ültetvénytraktorai, ilyen például a SZEGÁNA kínálatában is fellelhető 2080BB modell. Ezt háromhengeres, 79 LE maximális teljesítményű Perkins erőforrás hajtja, az átvitelről 16+8 sebességes szinkronváltó gondoskodik. A TLT kézi kapcsolású, 540 és 540E fokozattal rendelkezik, a függesztőkarok mechanikus vezérlésűek, 3000 kg maximális emelési képességűek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Az Agritechnica után az AgrárgépShow-ra készülnek a gépek

2019. november 30. 06:17

Az alábbi újdonságok az Agritechnicát követően a hazai nagyközönség számára a budapesti Agrárgépshow-n, a SZEGÁNA Kft. standján megtekinthetők és megrendelhetők lesznek.

Váratlan húzás: török kézbe kerültek a Versatile nagytraktorok

2024. január 8. 09:10

Meglepő és méretes üzletre került sor Észak-Amerikában a tavalyi év legvégén. A Versatile nagytraktorokról ismert kanadai gyártóvállalat orosz kézből törökbe került.