15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Gépinfo

Steyr traktorok: új modellek, erősebb változatok születtek

Agrofórum Online

A Magyarországon is népszerű Steyr traktorok háza táján több újdonság is született a nyár folyamán. A CNH Industrial (Case IH/New Holland csoport) kötelékébe tartozó osztrák márka új modelleket hozott, illetve már meglévőket „izmosított”.

A gyártó új lóerőkategóriát vezetett be a Kompakt S traktorsorozatában, a 75–80 LE-s teljesítménytartomány mezőgazdasági és kommunális munkákhoz egyaránt ideális lehet – adta hírül a kizárólagos hivatalos magyarországi forgalmazó Magtár Kft.

A Kompakt S sorozat eddig az 55 LE-s 4055 Kompakt S és a 65 LE-s 4065 Kompakt S modellekből állt, illetve a nagyobb méretekkel rendelkező Kompakt sorozatban található 80 LE-s 4080 traktorból.

Az utóbbi alá került be most a 75 LE-s 4075 Kompakt S modell. Ez a 4080 Kompakt alternatívájaként alacsonyabb (az összmagassága 2492 mm), valamint kisebb fordulókörrel (3,82 m) rendelkezik. Ideális tehát az állattenyésztés és zöldségtermelés területére is, hiszen az erőgép könnyen manőverezhető az épületek, udvarok és kis területek között.

A 4075 Kompakt S turbófeltöltős és köztes levegőhűtős FPT F5C 3,4 literes motorral van felszerelve, amelynek karbantartási intervalluma 600 üzemóra. A traktor 12F/12R sebességváltót kínál 30 vagy 40 km/órás maximális sebességgel, és kétkerék-hajtású és összkerék-hajtású változatban is elérhető.

A 2100 kg-os hátsó mechanikus emelőrendszer tartalmaz vonóerő- és pozíciószabályozást, valamint gyors emelés/süllyesztés funkciót. Az új Steyr Kompakt S 4075 modell már 2023. szeptemberi szállítással elérhető.

Szintén az osztrák márka újdonsága, hogy az Absolut traktorcsalád tagjainak immár 11 százalékkal több motorerő áll a rendelkezésükre. Jelenleg a tavaly bemutatott Absolut CVT 6280 itt a csúcsmodell, amely a PowerPlus teljesítménymenedzsment révén 300 LE leadására képes.

A megújított traktorok a Stage V emissziós normákat teljesítő, 6,7 literes, hathengeres FPT NEF motorokkal vannak szerelve. Ez tehát 11 százalékkal magasabb lóerő leadására képes, a legnagyobb modell esetében már 1500 f/perc nyomaték mellett. A nagyobb, megerősített hidak egyben azt jelentik, hogy a bruttó össztömeg immár 15 tonna lehet.

Az üzemanyagtank kapacitását 15 százalékkal növelték, ami hosszabb munkaórákat tesz lehetővé. Jelen van a TIM (Tractor Implement Management) rendszer is, ez lehetővé teszi a traktor funkcióinak automatikus vezérlését a mögé kapcsolt munkagép által. A fülke méretét 8 százalékkal növelték meg, az üvegfelület 11 százalékkal lett nagyobb. A 66 decibel zajszintű kabin csendes munkakörnyezetet biztosít a kezelőnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

2025. február 20. 09:40

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent.

Háromtengelyessé szerelték át az orosz nagytraktort

2025. február 19. 08:10

A Kirovec 6x6 erőgép immár 20,5 tonnás tömeggel büszkélkedhet, amivel persze nem túl kíméletes a talajhoz.

Elsőként a világon: elektromos hajtású forgóborona született – de mennyire bírja a kemény munkát?

2025. február 17. 14:40

Az olasz gyártó egyelőre a legkisebb, 3 méteres munkaszélességben készítette el az elektromos munkagép prototípusát.

Bikaerős gumihevederes traktorral kísérleteznek a kínaiak

2025. február 12. 13:10

Az egyelőre prototípusként létező gép 220 LE-s motorral szerelt, powershift váltóval ellátott, és meglepően fordulékony.

125 éves a New Holland Agriculture

2020. június 18. 04:36

A New Holland alapítóinak szándéka szerint a 125 év során arra törekedtek, hogy a farmereket kiváló termékkel, technológiával és szolgáltatással lássák el, ami által a termelés hatékony, fenntartható és profitábilis lesz.

High-Tech a mindennapi mezőgazdaságban - Vevőtalálkozóra hív a MAGTÁR Kft.

2018. április 17. 05:31

STEYR traktorok, öntözéstechnika, munkagépek és Damman permetezőgép. A gépvásárral egybekötött rendezvényen ráadásul értékes ajándékokkal várják vendégeket.

Cséplés a 100 éves gőzgéppel - Veteránok Bábolnán

2020. szeptember 21. 09:50

Akkoriban a kor legtöbb gőzgépét csak jó minőségű feketeszénnel lehetett üzemeltetni, a magyar fejlesztők azonban célul tűzték ki, hogy a tulajdonosok fával, kukoricaszárral, kukoricacsutkával, az erdőn, a táblán megtalálható melléktermékekkel, hulladékokkal is felfűthessék.

Gépészet Videó

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.