Gépinfo

Szerdán nyit az AGROmashEXPO – programok, hasznos információk

Agrofórum Online

Idén 2020. január 22–25. között rendezik meg a 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítást, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-és Gépkiállítást. A magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvényén csaknem 350 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

A HUNGEXPO évnyitó rendezvényén a látogatók négy nap alatt megismerhetik a mezőgazdaság legkorszerűbb technikáit, trendjeit. A Mezőgazdasági Eszköz− és Gépforgalmazók Országos Szövetségének köszönhetően a kiállításon ott lesznek a nagy nemzetközi márkákat (Claas, John Deere, Messey Ferguson, Lamborghini, Fendt, Case, Krone stb.) forgalmazó cégek. A hazai gépgyártás aktuális trendjeit pedig a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének tagjai vonultatják fel. Európa legjelentősebb agrárkiállítása, a hannoveri Agritechnica után a cégek itt mutatják be Magyarországon először újdonságaikat.

ÚJ TECHNOLÓGIÁK – DIGITALIZÁCIÓ AZ AGRÁRIUMBAN

Az érdeklődők nemcsak a legújabb mezőgazdasági termékekkel, szolgáltatásokkal ismerkedhetnek meg, hanem részletesen tájékozódhatnak azokról az innovációkról, szolgáltatásokról, input anyagokról (vetőmagok, szaporító anyagok, növényvédő szerek, műtrágyák), amelyekkel sikeresebbé tehetik gazdaságukat. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is egyre több kiállító jelenik meg a digitalizáció, agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás, precíziós gazdálkodás, robotizáció témakörében. A cégek standjain lehetőség lesz több digitális eszköz és szoftvert kipróbálására is.

SZAKMAI PROGRAMOK

A kiállítást hagyományosan sokszínű szakmai programok, konferenciák, bemutatók kísérik. Szerdától péntekig folyamatos kerekasztal beszélgetések, előadások lesznek a Fórum Színpadon, míg a G pavilon Fórum színpadon és az A pavilon konferencia termeiben számos telt házas konferenciára számítanak a szervezők.

AGROFÓRUM FÓRUM SZÍNPAD

Az Agrofórum 4 kerekasztal-beszélgetésre várja olvasóit és az érdeklődőket, ahol a szakma képviselői igyekeznek majd a termelőket foglalkoztató kérdésekre választ adni.

01.22., Szerda: 11.00 – 11.45 Napraforgó nemesítési irányok és trendek

01.22., Szerda: 12.00 – 12.45 Új lendület előtt a szója!

01.23., Csütörtök: 14.30 – 15.15  Trendek és újdonságok a repcenemesítésben

01.24., Péntek : 13.00 – 14.00 Növényélettannal a termésbiztonság szolgálatában

A csütörtöki nap egyik meghatározó eseménye a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szántóföldi szakmai napja.

Az AGROmashEXPO, AgrárgépShow ünnepélyes megnyitóján, január 22-én 14.00 órától adják át a Termékverseny díjait. A megnyitón beszédet mond Dr. Nagy István miniszter – Agrárminisztérium, Harsányi Zsolt elnök – MEGFOSZ és Ganczer Gábor vezérigazgató – Hungexpo Zrt.

HUNGEXPO REVITALIZÁCIÓS PROGRAM

2019-ben megkezdődtek és a tervek szerint 2021-ig tartanak a felújítási, építési munkálatok a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ területén. Az AGROmashEXPO, AgrárgépShow kiállítás zökkenőmentes lebonyolításának érdekében a Hungexpo 10.000 négyzetméternyi ideiglenes kiállítói területet épített fel a rendezvény idejére.

LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓK

Helyszín: HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ

1101 Budapest Albertirsai út 10.

A, D, F, G pavilonok, 3-as fogadó, passzázs, rendezvény sátrak

Nyitvatartás:

január 22. szerda: 9.00 – 18.00

január 23. csütörtök: 9.00 – 18.00

január 24. péntek: 9.00 – 18.00

január 25. szombat: 9.00 – 17.00

Bejáratok:

1-es kapu Főtér felől a K-IV-es épületen keresztül; 3-as kapu

Parkolás:

P3; P5 parkoló: napidíj bruttó 3000 Ft / személygépjármű

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

2025. április 15. 15:29

Ragadós száj- és körömfájás miatt elmarad a 2025-ös NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow mezőfalvi rendezvénye.

Sekély művelés 12 méteren: AMAZONE TopCut 12000-2T

2025. április 12. 16:10

Az AMAZONE TopCut 12000-2T, egy 12,1 m munkaszélességű kombinált aprítóhenger, rugalmasan alkalmazkodik a különböző növénykultúrákhoz.

Így látjuk az AGROmashEXPO-t – képekben

2023. január 25. 20:08

Január 25-én megnyitotta kapuit hazánk legjelentősebb agrárrendezvénye. Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow a hagyományokhoz híven idén is a HUNGEXPO területén rendezkedett be.

Új szemléletet hozó Versatile traktorok, Pneusej világpremier, megújult Agro-Tom tárcsás borona

2020. január 31. 10:50

Verstaile traktorokkal, Pneusej vetőgéppel, Agro-Tom talajművelő eszközökkel, valamint egy Kverneland műtrágyaszóróval várta a látogatókat az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon a Start-Agro Kft.

Gépészet Videó

Öt új, bőtermő szójafajta követheti a Pannon régió díjnyertes vetőmagját

2019. február 11. 06:52

A következő két évben még legalább öt olyan szójafajtával készül a Mauthner csoport, ami hasonlóan nagy visszhangot kelt, mint az Agelica vagy az Atacama.

Napokon belül megnyitja kapuit a 40. AGROmashEXPO

2022. január 14. 13:03

2022. január 26-29. között közel 200 kiállító várja a látogatókat 4 pavilonban az AGROmashEXPO-n, Magyarország legjelentősebb agráripari találkozópontján a megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.