Gépinfo

Szombaton Dutra-találkozót tartanak Komáromban

MTI/ fotó: vira.hu

Az egykor Kispesten gyártott Dutra rakodók és traktorok rajongói tartanak találkozót szombaton a komáromi Petőfi Sándor Művelődési Házban.

A Dutra Baráti Kör vezetője, Nagy Vilmos az MTI-nek elmondta, hogy a találkozóra 180 embert várnak az ország minden részéből. A rendezvényen szó lesz a tavalyi géptalálkozókról, külön programpont a 2018-ban Balatonbogláron nyílt Dutra Múzeum bemutatása. Emellett fotóösszeállítással emlékeznek meg az UE-28-as modellről,  melynek első példányai 60 évvel ezelőtt hagyták el a kispesti traktorgyárat.

UE-40 prototipus cső darázsderékkal, erőssebb hátsó tengellyel

A Dutrát gyártó Vörös Csillag Traktorgyár 1948-ban jött létre a Hofherr-Schrantz-Clayton- Shuttleworth Gépgyár Művek Rt. államosításával. Az első ötéves terv építkezéseihez szükséges szállítógépet gyártottak, az angol dumper és a magyar traktor szóból született a Dutra név. Dömpereik és rakodóik különlegessége a vezető leszállása nélkül elfordítható ülés volt. A sofőr két kormányt kezelhetett, egyet előre- és egyet hátramenetben.

Az emblematikussá vált orrnehéz, gumikerekes, négykerék-meghajtású Dutra traktorcsaládot 1958-tól 1975-ig gyártották. Az üzemet később a győri Rába Vagon- és Gépgyárhoz csatolták, majd Kispesten zajlott a Rába-Steiger 245 erőgép szériagyártása, amely a magyar nagyüzemi talajművelés meghatározó jellegű traktora lett. Az utolsó traktorok 2002-ben hagyták el a gyárat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Érkeznek az új ZETOR traktorok - Bemutatjuk az Utilix és Hortus kistraktorokat

2018. február 19. 07:40

A Zetor új, 42-67 lóerő tartományba tartozó univerzális kistraktorokat mutatott be Utilix és Hortus elnevezéssel.

Kubota® M6-111 Utility, egy igazi okos, mindenes traktor

2024. október 16. 14:40

Ha nagyon nehéz munkaeszközök emeléséről van szó, a Kubota M6-111 Utility megmutatja, valóban mire is képes.

Massey Ferguson 5711 S – 110 lóerős, rugózott hidas prémium traktor eddig soha nem látott áron!

2019. december 12. 09:24

A Massey Ferguson univerzális felhasználású traktorszériája- az importőr Austro Diesel GmbH év végi akciójában- rendkívül kedvező áron érhető el. Az erőgép kifejezetten a hazai gazdálkodók igényeire lett kialakítva: rugózott mellsőhíd, frontsúlyozás, légfék berendezés és kukorica sorközbe beférő abroncsozás mind az alapfelszereltség részei.

Bevállalná, hogy a gyerekét lovon vagy traktoron vigye iskolába?

2024. június 6. 10:10

Egy amerikai középiskolában kitalálták, hogy a gyerekeket bármilyen járművön iskolába lehetett vinni – kivéve az autót. Videón az esemény.