Gépinfo

X-Trail-ből készített hegyimentő tanulmányautót a Nissan

Agrofórum Online

A Nissan ezen a télen bemutatta az egyedülálló e-4ORCE technológia összkerékhajtásának erősségeit az európai sípályákon egy X-Trail e-4ORCE koncepcióautó megalkotásával, amelyet alaposan átalakítottak a hegyi mentés igényeihez.

Az X-Trail Hegyimentő koncepció módosításai közé tartozik, hogy a kerekeket lánctalpakra cserélték, ami magabiztos tapadást biztosít a csúszós pályákon, míg a hátsó üléseket eltávolították, hogy hordágyat lehessen beszerelni, amely lehetővé teszi a sérült síelők legközelebbi egészségügyi intézménybe történő szállítását, valamint kialakítottak egy ülőhelyet egy orvosi szakember számára.

23 cm-rel lett magasabb

Kívülről egy egyedi tetőcsomagtartót szereltek az autóra egy evakuációs hordágy és a sílécek szállítására. Az X-Trail tetején sziréna, villogó fényhíd és reflektorok is helyet kapott, valamint a motorháztetőre is kerültek lámpák.

Az első- és hátsó sárvédőket kiszélesítették, hogy elférjenek a lánctalpak, és az első lökhárítót alkalmassá tették egy csörlő felszerelésére. Az első és a hátsó lökhárítókat megerősített vonóhorogokkal látták el, az autó oldalára pedig fellépőket építettek, hogy megkönnyítsék a feljutást, mivel ez az X-Trail a lánctalpaknak köszönhetően 23 cm-rel lett magasabban, mint az utcai változat.

e-4ORCE összkerékhajtási rendszer

Az X-Trail Hegyimentő tanulmányautó kifejlesztésére és megépítésére azért került sor, hogy kiemelje az X-Trail fejlett, elektromos, ikermotoros e-4ORCE összkerékhajtási rendszerét. Ezt a rendszert az különbözteti meg a hagyományos mechanikus rendszerektől, hogy a másodperc 1/10 000-ed része alatt képes reagálni a változó tapadási szintekre. Körülbelül 1000-szer gyorsabban, mint a hagyományos összkerék-meghajtású rendszerek esetében, és a rendelkezésre álló tapadásnak megfelelően képes a kerekek közötti erőelosztást egyedileg szabályozni.

Az utasok nem is sejtik, hogy az e-4ORCE rendszer minden körülmények között olyan hatékonyan dolgozik a tapadás biztosításán, hogy nyugodtan lehet utazni nedves városi, lombos külvárosi, sáros vidéki vagy havas hegyi utakon.

Családi crossover

Az X-Trail egy családi crossover, mely az e-POWER technológiának és az ikermotoros e-4ORCE összkerékhajtási rendszernek köszönhetően könnyed, elektromos autós vezetési érzést kínál. Öt- vagy hétüléses változatban érhető el.

Az X-Trail a Nissan egyik legsikeresebb globális járműve, amelyet több mint száz piacon értékesítenek, és amely több mint 20 éve teszi lehetővé a családi kalandokat. Az X-Trail negyedik generációja a jól bevált DNS-ből merít, amely az X-Trail mindhárom korábbi nemzedékén végigvonul.

(Fotók: Nissan)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Jön a teljesen elektromos Nissan Qashqai

2023. december 23. 09:10

A Nissan folytatja a zéró károsanyag-kibocsátású jövőre vonatkozó terveit, és megerősítette, hogy mindhárom, az egyesült királyságbeli üzemben gyártott modellje 100%-ban elektromos lesz.

A Toyota Hilux a legkelendőbb pick-up

2018. február 8. 08:48

Továbbra is lendületesen emelkedik a hazai újautó-piac. Idén januárban összesen 10 539 személyautót és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba.

Újautó-piac: márciusban Ford, Suzuki, Toyota sorrend alakult ki

2019. április 8. 11:33

Az éves alapú havi bővülés üteme februárban 13,9, míg januárban 11,2 százalékos volt – derült ki a Datahouse adatiból. Tehát míg februárban gyorsult a bővülési dinamika az előző hónaphoz képest, addig márciusban lassult.

Az új Nissan Juke fantasztikus testreszabási lehetőségeket kínál

2020. január 29. 09:32

A vadonatúj Juke ugyanazt a stílust és szórakoztató karaktert kínálja, de immár egy fejlett technológiai csomaggal együtt, ami a legjobban hálózatba kapcsolt Nissanná teszi.