Gépinfo

A Zetor teljesen felforgatta egy nyugati állam mezőgazdaságát

Agrofórum Online

A rendszerváltás előtt a Zetor az MTZ mellett a leggyakoribb traktormárka volt Magyarországon, de alighanem az egész keleti blokkban. Ki gondolta volna, hogy egy nyugati állam mezőgazdaságát is sikerült felforgatniuk a gépeikkel?

A Zetort 1946-ban alapították az akkor még Csehszlovákiában lévő Brnóban. Ma már kizárólag cseh márka, amely becsülettel igyekszik lépést tartani a nagyobb gyártókkal. Az olasz Pininfarina dizájnstúdióval való együttműködése révén például egészen mutatós erőgépekkel tudott újabban megjelenni a piacon.

A Zetor nemcsak a keleti tömb mezőgazdaságának megújításában vállalt fontos szerepet, de – mint az az Agriland nevű szakportál visszatekintő cikkéből kiderül – az írországi agráriumot is új alapokra helyezte.

A lap a Crystal modellt nevezte mérföldkőnek ebben a történetben, és nem véletlenül. A 80–160 LE-s teljesítmény tartományba tartozó, összkerékhajtású masinák könnyebben megbirkóztak a nagy kihívást jelentő földekkel, mint hatvanas évekbeli nyugati társaik.

A négykerékhajtás ráadásul segített csökkenteni a káros talajtömörödést, hiszen nem kellett nagy súlyokat aggatni a traktorokra a megfelelő tapadás és vonóerő érdekében. Már a 8011-es modell is korszerűnek számított fél évszázada, az igazi áttörést viszont az összkerekes 8045-ös, vagyis a Zetor Crystal jelentette.

Műszaki színvonalban felvette a versenyt a Ford és a Massey Ferguson traktorokkal, nem véletlen tehát, hogy Írországban is hihetetlenül kedveltté és elterjedtté vált, egészen az 1990-es évekig özönlöttek be a cseh erőgépek a szigetországi gazdákhoz.

A Crystal további előnyének számított a magas fokú biztonságot nyújtó fülke, a beépített pótülés (utasülés), a kétsebességes TLT, valamint az alapfelszereltségnek számító levegőkompresszor – ezek mind felbecsülhetetlen extráknak számítottak akkoriban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Új traktorok készülnek a Kioti boszorkánykonyhájában

2024. április 29. 08:10

Az RX40-es család a Kioti RX20-as szériájának egyfajta frissítése. Ebből is két modell létezik egyelőre, az RX6640 (66 LE) és RX7340 (73 LE).

Kioti traktorok és új Avant elektromos minirakodó a Verbistől

2024. június 14. 07:10

A traktorok minden részegységét Dél-Koreában fejlesztik, saját gyártásúak a Daedong motorok, az erőátviteli elemek, a hidak és a hidraulikaszivattyúk, hidromotorok is.

Permetező Unimog és öt felújított MB-Trac - Mercedes traktorszerelem Dunavecsén

2019. december 9. 14:38

Az elmúlt évtizedek egyik legkultikusabb márkáját jelentette és jelenti a Mercedes háromágú csillaga. Dunavecsén azonban nem személyautók viselik az emblémát, hanem mezőgazdasági gépek. Amikor ott jártunk, öt MB Trac és egy Unimog sorakozott fel Kiss László családi gazdaságának udvarán, hiszen egyetemista fiával már régóta imádja és gyűjti a német gyártmányú, univerzális erőgépeket.

Gépészet Videó

Idén is megszervezik a nemzetközi traktorhúzó versenyt

2023. június 19. 17:01

Az idei nemzetközi traktorhúzó versenyt és nemzeti amatőr traktorhúzó bajnokságot augusztus 11-13. között rendezik meg Hajdúböszörményben a Hajdúsági Expo, Mezőgazdasági és Ipari Kiállítás és Vásár részeként - jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a szervezők.