Agrárközélet

Idén is megszervezik a nemzetközi traktorhúzó versenyt

MTI

Az idei nemzetközi traktorhúzó versenyt és nemzeti amatőr traktorhúzó bajnokságot augusztus 11-13. között rendezik meg Hajdúböszörményben a Hajdúsági Expo, Mezőgazdasági és Ipari Kiállítás és Vásár részeként - jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Kiss Attila (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, 23 éve töretlen érdeklődés övezi az országban egyedülálló rendezvényt, amely csak két éven át, a koronavírus-járvány idején maradt el.

Itt lesz Kelet-Magyarország legnagyobb agrárfóruma is a rendezvény nyitónapján – tette hozzá.

Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke bejelentette, a nemzetközi traktorhúzó versenyen 20 csapat vesz részt Hollandiából, Olaszországból, Dániából, Norvégiából, illetve Magyarországról.

A nyitónapon, augusztus 11-én traktorkarnevál is lesz, amikor a Széchenyi Iskolától elindul a menet: kamionnal mennek végig a városon és mutatkoznak be a csapatok – mondta.

A traktorhúzó verseny nemzetközi bírók előtt zajlik majd, az Olaszországból érkezett súlypadot 100 méteren kell elhúzniuk a traktoroknak – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Idén ismét lesz traktorhúzó verseny Hajdúböszörményben

2022. július 22. 12:12

A pandémia okozta kényszerű kihagyás után augusztus 12. és 14. között ismét megrendezik a Kelet-magyarországi Agrárfórumot.

Traktorhúzó verseny is lesz a Bábolnai Gazdanapokon

2018. március 30. 07:14

Szeptember 5. és 8. között rendezik a 31. Bábolnai Gazdanapokat, melyen gyakorlati gépbemutatók mellett a precíziós gazdálkodásról, valamint napelemek alkalmazásáról tartanak előadásokat - közölték a szervezők.

Elképesztő gépeket láthattunk a hajdúböszörményi traktorhúzó versenyen

2018. augusztus 14. 08:00

E hétvégén Hajdúböszörmény adott otthont a Traktorhúzó Európa Kupa versenysorozat utolsó állomásának.

Így száguld 140-nel a világ leggyorsabb traktora

2018. május 29. 08:29

A "Track-tor" néhány hónapja Guiness-rekordot döntött, ugyanis 140.45 km/h (87.27 mph) sebességgel száguldott végig egy régi brit repülőtéren.