A kukorica Amerikából származik, így nem meglepő, hogy máig ott találhatók a legkülönlegesebb fajták. Például azok, amelyek európai szemmel nézve elképesztően nagy (30 cm-nél is hosszabb) csöveket produkálnak.

Az eddig talált legidősebb kukoricamaradványok a mexikói Teohuacán-völgy egyik barlangjából kerültek elő, és körülbelül 6000 évesek. A mai professzionális termesztéstechnológia mellett már tudjuk, hogy elsősorban a nitrogén, a foszfor, a kálium és a bór vannak hatással a kukoricaszemek számára és méretére, ezáltal pedig a terméshozamra.

Nem tudni, hogy ezekből a tápanyagokból mennyit juttatnak ki a mexikói Jala településen gazdálkodók a földjeikre, annyi viszont bizonyos, hogy rendre ott termesztik a legtekintélyesebb méretű kukoricákat.

Sokáig a hivatalos csúcs egy 39,5 cm hosszú cső volt, amely azonban nem számított egyedi kivételnek, hiszen az ottani növények bőven 30 cm fölötti kalásztengelyeket hoznak. És ha már így alakult, akkor versenyt is rendeznek a csöveknek, azután pedig felhasználják azokat, hogy atole italt, valamint tortillát, sopét, szendvicsszerű tlacoyót, pozole levest vagy más ételeket készítsenek belőlük.

2016-ban egy 45 cm-es cső bizonyult a győztesnek, de az újabb és újabb rekordok valóban csak attól függenek, hogy éppen mennyire voltak ideálisak a talajadottságok és az időjárási körülmények egy adott szezonban.

A Jalában termesztett kukoricanövények 4-6 méter magasra is megnőnek, és akadt olyan gazda is, aki állítása szerint már 60 cm-es csövet is talált az egyiken. Hasonló fajtákat más környékbeli mexikói államokban is termesztenek, ám a jalai föld termékenységével semmi sem veheti fel a versenyt. A kukoricát a gazdák többnyire kézzel vetik, és a csövek néha olyan magasan vannak, hogy lóhátról kell végezni a betakarítást.

^{(Fotó: TAMOA/Facebook)}