Környezetvédelem

A fásítással nagy bajt is okozhatunk, a Kiskunság és a Nyírség erdőtelepítései is ezt mutatják

Másfélfok

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a Kiskunság és a Nyírség erdőtelepítései hozzájárulhatnak a táj szárazodásához, mert a zárt erdők csökkentik a csapadék talajba szivárgását, miközben a fák jelentős mennyiségű vizet párologtatnak el – olvasható a masfelfok.hu oldalon.

A megoldás nem feltétlenül a több erdő, hanem a táj adottságaihoz igazodó tájhasználat: a száraz homoki területeken a nyílt gyepek területe nőhetne, a vízjárta ártereken viszont kifejezetten kedvező lehet az erdők terjeszkedése. Így egyszerre javulhat a vízgazdálkodás, a biodiverzitás, és összességében erdeink területe sem csökken.

Ipari erdők, amelyek még a tájat is szárítják

A Föld szárazföldi fajainak nagy része erdei ökoszisztémákhoz kötődik, és az erdők számos fontos szolgáltatást nyújtanak: faanyagot, élelmiszert, élőhelyet és klímavédelmi előnyöket. Ezek a hatások azonban csak ott érvényesülnek, ahol az erdő természetes módon is meg tud maradni.

Magyarország homokhátsági tájai – a Kiskunság és a Nyírség – eredetileg erdőssztyepp jellegű élőhelyek, amelyek a klímaváltozás hatására egyre inkább a sztyepp irányába tolódnak. A legszárazabb részeken a zárt erdőket ma többnyire ipari jellegű ültetvények formájában tartják fenn: egykorú, gyakran idegenhonos fafajokból álló állományokkal, amelyek biodiverzitása elmarad az őshonos élőhelyekétől.

A probléma nemcsak ökológiai, hanem hidrológiai is. A homokhátság fátlan területei természetes beszivárgási zónák: itt jut a csapadék a talaj mélyebb rétegeibe. A zárt erdők alatt viszont a beszivárgás nagymértékben csökken, miközben a fák sok vizet párologtatnak el. Így a talajvíz utánpótlása mérséklődik, ami hozzájárulhat a tavak, gyepek és mezőgazdasági területek vízellátásának romlásához.

A jelenség hatása már korábban is kimutatható volt: becslések szerint a homoki fásítás a táj szárazodásának mintegy 10–15 százalékáért felelhetett. A zárt homoki erdők párologtatása ráadásul nem növeli a régió csapadékmennyiségét, így a gyakran feltételezett „párásító” vagy csapadéknövelő hatás ezekben a száraz térségekben nem érvényesül.

A száraz homokon a gyepek lehetnek stabilabbak

A kutató szerint a homokhátság vízgazdálkodása javulhatna, ha a legszárazabb területeken csökkenne a zárt erdők aránya. Az új, szárazságtűrő fafajok bevezetése önmagában nem oldja meg a problémát, ha a táj adottságaihoz nem igazodik az erdőgazdálkodás.

Az ilyen területeken a természetesebb megoldást sokszor a száraz gyepek jelenthetik. A lágyszárú növényzet is alkalmas a homok megkötésére, ráadásul gyorsabban stabilizálhatja a felszínt, mint egy frissen telepített erdő. A túllegeltetés azonban kockázatot jelenthet, ezért a legeltetés csak mérsékelt, extenzív formában fenntartható.

A gazdálkodás számára is új lehetőségek nyílhatnak: az extenzív állattartás, a méhészet vagy az ökoturizmus olyan alternatív tájhasználatot kínálhat, amely jobban illeszkedik a száraz homoki környezethez.

Az egykori árterek visszaerdősítése

Magyarország erdőterülete törvényileg nem csökkenhet, ezért a homoki erdők visszaszorítását más térségekben történő erdősítés ellensúlyozhatja. Erre jó lehetőséget kínálhatnak az egykori árterek. A folyószabályozások után a mentett oldalra került mélyártéri szántók egy része gazdaságilag nehezen fenntartható. Ha ezek egy részét visszaadják a víznek, olyan erdők jöhetnek létre, amelyek kifejezetten jól alkalmazkodnak az időszakos vízborításhoz. Az ártéri erdők gyors növekedésűek, értékes faanyagot adhatnak, és gazdag élővilágot tartanak fenn.

Ebben a környezetben a fák párologtatása valódi hűtő és párásító hatással járhat, sőt akár a csapadékképződést is segítheti, mert a víz olyan készletekből származik, amelyeket az ország egyébként elveszítene. Összességében tehát nem kevesebb erdőre van szükség, hanem arra, hogy az erdőket a táj adottságaihoz igazodva telepítsék – a száraz homokon inkább nyílt élőhelyekkel, a vízben gazdag ártereken pedig erdőkkel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Félmilliós bírság is járhat érte, de már mindenki vitt haza gyanútlanul belőle az erdőből

2026. október 6. 09:10

Tonnaszám szedik a mohát az észak-magyarországi erdőkben, pedig komoly bírság járhat érte, ráadásul a virágkötőknek sem kell.

Léteznek tiltott fák, ezeket a fajokat nem szabad még az udvarára sem ültetni

2026. október 5. 09:10

Jelentős pénzbírsággal is járhat, ha rosszul választjuk meg a házunk tájára ültetett fákat. Mégis, mi lehet a baj velük?

Téli szállást keresnek a sünök, az Ön kertje is alkalmas lehet rá

2026. október 1. 07:10

A sünöknek nemcsak búvóhelyre, hanem biztonságos kertre is szükségük van. Mutatjuk, hogyan segítheti át őket a téli hónapokon.

Darázsfészek a ház körül: mikor veszélyes, és hogyan szabadulhatunk meg tőle?

2026. szeptember 30. 08:10

Darázsfészek a tető alatt vagy a kertben? Megmutatjuk, mikor indokolt az eltávolítása, és milyen hibákat érdemes elkerülni.

Településfásítási programot indít az Agrárminisztérium

2020. június 2. 15:17

Az igénylők 9 fajból választhatnak, a helyben jellemző termőhelyi adottságoknak megfelelően. A fák elültetésében erdész szakemberek is segítenek, és minden fához jár támasztó karó, takarómulcs és védőrács is, illetve a program állja a településre szállítás költségét is.

Megéri fásítani a mezőgazdasági területeken

2019. január 9. 16:47

A NAK elnöke elmondta: különösen a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági területek eredményesebb hasznosítására több szempontból is jó lehetőséget ad az agrárerdészeti fásítás.

Településfásítási Program 2023-ban: tízezer sorfa talál gazdára

2022. december 6. 15:03

A program folytatásában ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat.

DIY kert: így építjük magunknak a kertet

2023. szeptember 10. 05:40

A legtöbb ügyfelem magának akarja a kertjét megépíteni, de nagy segítség nekik az, ha valaki megtervezi. Hogyan építsük magunknak a kertet?