Környezetvédelem

Egyetlen módon szerezhetünk vizet a magyar földekre, de még az ősz vége előtt lépnünk kellene

Agrofórum Online

Minden évben azon sopánkodunk, hogy hazánk területéről több víz távozik, mint amennyi beérkezik, a felesleggel tehát nem kezdünk semmit, és nem őrizzük meg a téli csapadékot sem.

Bármerre járunk az országban, rengeteg helyen nyomorúságosan fejlődő kukoricákat és napraforgókat láthatunk a földeken. A példátlan nyári aszály, a 40 Celsius-fok fölötti nappali csúcshőmérsékletek, a hőkupola nevű, fullasztó időjárási jelenség és a júniustól augusztusig lehulló, országos átlagban mindössze 74 mm csapadék megtették hatásukat. A magyar mezőgazdasági társas vállalkozásokat ért károk elérik az 500–600 milliárd forintot – és akkor még nem beszéltünk az egyéni vállalkozókról és őstermelőkről, ahol nehezebb mérni az eredményeket.

Hogyan lehetne a jövőben kivédeni az időjárási szélsőségek negatív hatásait? Ezen töprengenek most az Egyesült Királyságban is, ahol a 2026-os volt minden idők legforróbb nyara. Talán csak Skócia északnyugati része kapott idén szokásos mennyiséget a csapadékból, így a Brit-szigeteken is megtapasztalhatták, hogyan rúgja rá mindenkire az ajtót a klímaváltozás. A nyár folyamán a napi középhőmérséklet elérte a 16,5 Celsius-fokot az Egyesült Királyságban, ami 0,4 fokkal magasabb a tavalyinál, és még korántsem biztos, hogy jövőre nem dől meg a rekord.

A Farmers Weekly mezőgazdasági oldal szakírója, Stephen Carr (aki maga is gazdálkodik, 800 hektáros farmon folytat állattenyésztést) a napokban arról írt véleménycikket, hogy alighanem a téli csapadékot kellene valahogy megtartanunk az ínségesebb tavaszi-nyári hónapokra. Ezt leírni könnyebb, mint megvalósítani, bár tény, hogy a mögöttünk álló téllel a magyar gazdák sem lehettek elégedetlenek, volt hó és fagy elegendő. Utána viszont már áprilisban beütött a „krach”, és az angol szakírót is az döbbentette meg leginkább, milyen gyorsan elpárolgott minden csapadék a tavaszi-nyári hónapokban.

Alig használt vizet a mezőgazdaság

A szigetországban már most az elfogyasztott gyümölcsök 80 százaléka, illetve a zöldségek 47 százaléka származik importból. Ha az Egyesült Királyság megszűnik csapadékos térség lenni, a helyzet tovább romolhat. Eddig volt annyi esőjük, amennyi kellett, és ezt az is bizonyítja, hogy miközben globálisan a vízkivételek 70 százaléka mezőgazdasági célú, addig az Egyesült Királyságban ez még a 3 százalékot sem éri el. A mezőgazdaságnak eddig nem volt szüksége a természetes vízforrásokból kiemelt vízre, most azonban egy csapásra megfordult a helyzet.

Nagy segítséget jelentene, ha arra ösztönöznék a gazdákat, hogy víztározókat építsenek a földjeiken a téli árvizek befogadására, tárolására. A szakíró farmján is keresztülhalad egy folyó, amely a leghidegebb évszakban hetekig árad, ám a víztöbblettel eddig ő sem kezdett semmit. A briteknek alighanem rövid időn belül fel kell hagyniuk azzal a kényelmes hozzáállásukkal, hogy a vizeiket egyszerűen hagyják felhasználatlanul a La Manche csatornába ömleni.

Nagy tanulság ez Magyarország számára is, hiszen köztudott, hogy hazánk területéről rendszeresen több víz távozik, mint amennyi beérkezik, vagyis felhasználható felesleggel rendelkezünk – amellyel mégsem teszünk semmit. A Tisza szabályozása előtt az Alföld hatalmas területei időszakosan víz alatt álltak. Ezek az árterek természetes „szivacsként” működtek, lassították a víz lefolyását, tárolták a vizet, utánpótolták a talajvizet és stabilizálták a mikroklímát, ám a folyószabályozással mindezt tönkretettük.

Magán víztározó épült a Zagyva mellett:

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Félmilliós bírság is járhat érte, de már mindenki vitt haza gyanútlanul belőle az erdőből

2026. október 6. 09:10

Tonnaszám szedik a mohát az észak-magyarországi erdőkben, pedig komoly bírság járhat érte, ráadásul a virágkötőknek sem kell.

Léteznek tiltott fák, ezeket a fajokat nem szabad még az udvarára sem ültetni

2026. október 5. 09:10

Jelentős pénzbírsággal is járhat, ha rosszul választjuk meg a házunk tájára ültetett fákat. Mégis, mi lehet a baj velük?

Téli szállást keresnek a sünök, az Ön kertje is alkalmas lehet rá

2026. október 1. 07:10

A sünöknek nemcsak búvóhelyre, hanem biztonságos kertre is szükségük van. Mutatjuk, hogyan segítheti át őket a téli hónapokon.

Darázsfészek a ház körül: mikor veszélyes, és hogyan szabadulhatunk meg tőle?

2026. szeptember 30. 08:10

Darázsfészek a tető alatt vagy a kertben? Megmutatjuk, mikor indokolt az eltávolítása, és milyen hibákat érdemes elkerülni.

Aszályhelyzetet hirdettek ki

2019. október 30. 10:02

Az Agrárminisztérium közleménye szerint az ország egész területére kiterjedő aszály van, ami a kárenyhítésben érintettek számára lényeges.

A nap égeti a pénzünket

2022. szeptember 12. 14:37

Az idei év az eddigieknél még égetőbb kérdéseket vetett fel nemcsak a magyar, hanem az európai gazdák számára is.

Országjárásra indul az agrárkutatási központ az aszálykárok enyhítésére

2019. április 11. 06:33

Teljesen kivédeni nem, de mérsékelni lehet az aszálykárokat például helyes agrártechnikával és alkalmazkodással.

Mabisz: a biztosítók aszálykifizetései negyvenmilliárd forintnál tartanak

2022. november 8. 11:42

A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.