27℃ 13℃
június 1. Tünde, Jusztinusz
Megújuló energia

Biogáz üzem épül a Balaton mellett

Agrofórum Online

Biogáz erőmű épül Balatonszabadi határában nagyjából 1,4 milliárd forintból, mintegy 670 millió forint pályázati támogatással, az erőmű ősztől istállótrágyából és növényi eredetű melléktermékekből 2500 háztartás éves villamosenergia szükségletét állítja elő - hangzott el a projektbemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonszabadiban.

Az magyar tulajdonban lévő Energreen Kft. beruházásában megvalósuló biogáz erőmű 1600 kilowatt teljesítményű lesz.

A tervek szerint az üzem az alapanyagokból évente 5,2 millió köbméter biogázt állít elő teljesen zárt rendszerben, amelyet gázmotoros kiserőműben hasznosít villamosenergia és hőenergia előállítására. A biogázból a gázmotoros kiserőmű évente közel 10,3 GWh zöldáramot állít elő, amely mellett hozzávetőlegesen 9,7 GWh hőenergia is keletkezik. A keletkező villamosenergiát a Mavir Zrt.-nek értékesítik.

A keletkező szilárd és folyékony végtermék mezőgazdasági területeken hasznosul biotrágyaként, kiváltva a műtrágya felhasználást. A tervek szerint az április végére elkészülő, majd idén ősztől energiát termelő beruházás révén évente 10 033 tonnával csökken az üvegház hatású gáz kibocsátása.

Ragoncza Ádám, a kivitelező Nawaro Kft. ügyvezetője az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, magyar fejlesztésű csúcstechnológiát alkalmaznak majd az új biogáz erőműben, amelynek erőssége, hogy szemben sok biogáz erőművel, állati trágya feldolgozására is alkalmas lesz. A 2-4 ember számára munkahelyet biztosító létesítmény üzemeltetőjének évi 300 millió forintos bevétele származhat az áramtermelésből, a beruházás pedig 7-8 év alatt térülhet meg az elnyert közel 50 százalékos támogatásnak köszönhetően.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatékonyabb növénytermesztés: üvegházakba szerelt napelemek

2025. március 16. 13:10

A napelem, amely lehetővé teszi a megújuló energia helyben történő előállítását és kedvező fényviszonyokat is biztosít a növények számára.

Lehetséges egy kisgazdaságban saját műtrágyát előállítani?

2025. február 3. 09:40

A válasz egyértelmű igen, bár a német gazdának jól jön a biogázüzemben keletkező fermentációs maradék. Így lesz a hulladékból értékes műtrágya.

A világ legnagyobb fából készült szélturbinája épül Svédországban

2024. december 4. 09:40

Svédország egy forradalmian új, fából készült szélturbinát helyez üzembe. Ez sokkal fenntarthatóbb, mint a hagyományos szélturbinák.

A 7 legfontosabb, bioüzemanyag előállítására használt növény

2024. november 23. 08:10

A termesztett növények izgalmas alternatívát jelentenek a bioüzemanyagok között. Felhasználásuk új távlatokat nyit az energiaiparban.

Szántóföldön is lehetne napelemet telepíteni

2019. június 3. 12:36

A Magyar Napelem Iparági Egyesület is támogatná a szántóföldi napelemprogram újraélesztését, amennyiben az nem a jelenlegi, kiszámítható rendszer felborítását eredményezné.

Meglepő dologra szövetkezett Németország és Brazília

2023. december 11. 08:10

Németország és Brazília intenzívebbé teszi a mezőgazdasági együttműködést, amelynek egy energetikai kérdés, méghozzá a hidrogén áll a középpontjában.

Kiemelt téma környezetünk védelme az iskolákban

2023. február 8. 11:14

Az iskolákban rendszeres téma a környezet védelme: a természet megóvásának fontossága nemcsak a tanórákon kerül elő, hanem különböző programokon és a tanulók ötletei nyomán is - állapította meg egy új, a témával foglalkozó felmérés.

Tévedés, hogy jobb fával fűteni, mint szénnel

2018. július 24. 10:16

A biomassza-égetésből származó üvegházhatású gáz ugyanúgy hozzájárul a klímaváltozás felgyorsulásához, mint ha kőolajat vagy szenet használtunk volna fel.