11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Megújuló energia

Fenntartható vidéki reneszánsz

Agrofórum Online

A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdasági és Regionális Tudományi Kutatóközpontja tanulmányt készített egy modern biofinomító társadalmi és gazdasági hatásairól a Pannonia Ethanol dunaföldvári üzemének példáján keresztül. A tanulmányt az MTA-n szervezett konferencián mutatták be a napokban.

Dr. Nagy István miniszterhelyettes (FM) megnyitja a konferenciát

A vidék újjászületését elősegítő biofinomító 2012-ben kezdte meg működését. Biomasszaként takarmány minőségű kukoricát dolgoznak fel, amelyből bioetanolt és kukoricaolajat állítanak elő, emellett értékes, magas fehérjetartalmú, a GM-szója kiváltására alkalmas állati takarmány (száraz törköly, DDGS) is keletkezik a folyamat során. Magyarország kiváló adottságokkal rendelkezik a gabonatermesztéshez. A termőterületünk ugyan nem nagy, így számunkra a kitörési pontot a minőség javítása és a feldolgozottsági szint emelése jelenti. Ez utóbbi valósul meg a bioetanol-előállítás során – mondta el Dr. Nagy István miniszterhelyettes (FM) megnyitó előadásában.


Koós Bálint (MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont) ismerteti a  tanulmány főbb megállapításait

A dunaföldvári biofinomító működésének gazdasági és társadalmi hatásait bemutató tanulmány főbb megállapításait az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának munkatársai, Dr. Koós Bálint és Király Gábor ismertették. A kutatás eredményei arra mutatnak rá, hogy a biofinomító a működése révén négy alapvető módon járul hozzá a vidék reneszánszához. A helyi gazdaságra gyakorolt hatás a foglalkoztatottság javulásában, a munkahelyteremtésben fejezhető ki. A dolgozókra gyakorolt hatások közül a stabil munkahelyet, a szakmai fejlődés lehetőségét, a vonzó bércsomagot, a karrier előrelépés lehetőségét, a rugalmas munkarendet és a nemzetközi munkakörnyeztet emelték ki. Mindezek együtt a vidék népességmegtartó erejének fokozásához, a humán tőke megőrzéséhez járulnak hozzá. A harmadik terület a gazdálkodásra gyakorolt hatás. A stabil kereslet, a biztos piac révén csökkennek a kukoricatermelők működéshez és beruházásokhoz köthető kockázatai, amely a versenyképesség javulását eredményezheti. Az életmódra és a kultúrára gyakorolt hatás egyrészt a jelentős helyi adók befizetése révén valósul meg, másrészt a helyi önkormányzat és a közintézmények támogatása által jön létre.


Király Gábor, a MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont a biofinomító működésének társadalmi hatásairól beszél

A megnyitót követő panelbeszélgetés alkalmat adott a tanulmányt érintő kérdések részletesebb megvitatására. A résztvevők számos területet érintettek, így a bioetanol-előállítás és klímaváltozás közötti összefüggést, a rendelkezésre álló hazai munkaerő kérdését, a fenntartható intenzifikáció fontosságát és az Európai Unió bioetanol-használattal kapcsolatos álláspontját. A panelbeszélgetésen Dr. Szabó Zoltán (Magyar Bioetanol Szövetség), Rozsi József (Agro-Sükösd Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft.), Reng Zoltán (Hungrana), Papp Gergely (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara), Dr. Juhász Anikó (Agrárgazdasági Kutató Intézet) Balás Gábor (HÉTFA Kutatóintézet), Bicskei Bálint (CD Renewables Kft.) és Dr. Feldman Zsolt (Földművelésügyi Minisztérium) vett részt.


A panelbeszélgetés résztvevői: Dr. Szabó Zoltán (Magyar Bioetanol Szövetség), Rozsi József (Agro-Sükösd Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft.), Reng Zoltán (Hungrana)


A panelbeszélgetés résztvevői: Mihálovits András (a beszélgetés moderátora), Papp Gergely (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara), Dr. Juhász Anikó (Agrárgazdasági Kutató Intézet), Balás Gábor (HÉTFA Kutatóintézet), Bicskei Bálint (CD Renewables Kft.), Dr. Feldman Zsolt (Földművelésügyi Minisztérium)

(Polgárné Balogh Eszter – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lehetséges egy kisgazdaságban saját műtrágyát előállítani?

2025. február 3. 09:40

A válasz egyértelmű igen, bár a német gazdának jól jön a biogázüzemben keletkező fermentációs maradék. Így lesz a hulladékból értékes műtrágya.

A világ legnagyobb fából készült szélturbinája épül Svédországban

2024. december 4. 09:40

Svédország egy forradalmian új, fából készült szélturbinát helyez üzembe. Ez sokkal fenntarthatóbb, mint a hagyományos szélturbinák.

A 7 legfontosabb, bioüzemanyag előállítására használt növény

2024. november 23. 08:10

A termesztett növények izgalmas alternatívát jelentenek a bioüzemanyagok között. Felhasználásuk új távlatokat nyit az energiaiparban.

Így működik a világ legnagyobb szén-dioxid-leválasztója

2024. november 20. 11:10

Évi 36 ezer tonna végleges kapacitású a már néhány hónapja működő, Mammuth nevű szén-dioxid-leválasztó létesítmény.

Megújuló energiával a gazdák szolgálatában

2021. október 20. 05:36

Egy GINOP pályázat keretein belül az Agrofil-SZMI Kft. székhelyén megvalósult egy 22,13 kW névleges teljesítményű napelemes rendszer kiépítése.

A H2 Fendt Helios traktor volt a német hidrogénhét sztárja

2024. június 27. 08:40

A hidrogén hasznosítása volt a téma a német hidrogénhéten megrendezett találkozón, amelyen a Fendt két hidrogénmeghajtású traktorral vett részt.

Szántóföldön is lehetne napelemet telepíteni

2019. június 3. 12:36

A Magyar Napelem Iparági Egyesület is támogatná a szántóföldi napelemprogram újraélesztését, amennyiben az nem a jelenlegi, kiszámítható rendszer felborítását eredményezné.

Kiemelt téma környezetünk védelme az iskolákban

2023. február 8. 11:14

Az iskolákban rendszeres téma a környezet védelme: a természet megóvásának fontossága nemcsak a tanórákon kerül elő, hanem különböző programokon és a tanulók ötletei nyomán is - állapította meg egy új, a témával foglalkozó felmérés.