11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Nagyvilág

150 lopott motorfűrész, fűkasza és egyéb gép kerül vissza a tulajdonosokhoz

Agrofórum Online

A sikeres nyomozásnak köszönhetően eddig 152 darab munkagépet foglaltak le, amelyeket a mai napon elkezdtek visszaszolgáltatni a jogos tulajdonosoknak.

Szerszámgépeket zsákmányoló bandát lepleztek le az érdi rendőrök. A sikeres nyomozásnak köszönhetően eddig 152 darab munkagépet foglaltak le, amelyeket a mai napon elkezdtek visszaszolgáltatni a jogos tulajdonosoknak.

A gyanúsítottak tavaly augusztus és szeptember folyamán loptak el számos fűkaszát, fűnyírót, aggregátort, döngölőt és egyéb kisgépet köz-, munka- és mezőgazdasági területekről. A zsákmányt orgazdán keresztül próbálták meg értékesíteni. Kizárólag jó minőségű, márkás eszközöket emeltek el, kihasználva az ezekkel dolgozók pihenő idejét vagy éppen figyelmetlenségét. A bűncselekmény-sorozat felgöngyölítése érdekében az érdi kapitányság nyomozói a szomszédos kapitányságokkal is felvették a kapcsolatot. Az így kapott információk alapján kirajzolódott egy érdi központú, nagyjából egyenlő sugarú kör, ahol a bűnbanda tevékenykedett – mondta el Pintér Lajos alezredes, az Érdi Rendőrkapitányság vezetője.

Alapos adatgyűjtés és a tanúk felkutatása vezetett oda, hogy december 3-án a nyomozók eljutottak arra a címre, ahol a lopott gépeket árulta egy érdi vállalkozó. A nála talált holmival nem tudott elszámolni és a kihallgatások során bevallotta, kik voltak a „beszállítói”, akiket március 3-án vele együtt előzetes letartóztatásba helyeztek.

A rendőrség eddig összesen 152 darab szerszámgépet azonosított be és foglalt le a károsult cégek közreműködésével. Ezeket a mai napon elkezdték visszaszolgáltatni a jogos tulajdonosoknak. Pintér alezredes hangsúlyozta, az ügy még nem zárult le, folytatják a nyomozást, mert arra számítanak, hogy további elkövetők és lopott holmik előkerülnek elő.

Több mint tizenkét cég szerepel a tolvajbanda károsultjai között. Somogyi Lajos, a Puhi-Tárnok Kft. ügyvezetője az Érdi Rendőrkapitányság udvarán kettő nagy értékű szerszámgépet kapott vissza. Mint mondta, összesen négy gépük tűnt el, akadt köztük csaknem vadonatúj. A tolvajok összesen közel 2,3 millió forinttal károsították meg a cégét, amelyből most több mint egymilliós értékéket sikerült visszaszerezniük az eredményes rendőri munkának köszönhetően.

(hirtukor.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nyitott kertek: látogassa őket Magyarországon is!

2025. február 14. 09:40

Hazánkban is látogatást tehetünk számos nyitott kertbe. A résztvevő kerttulajdonosok legfőbb célja, hogy a kertészkedés és a természet szeretete népszerűvé váljon.

Háromezer kilométeres traktorútra indult egy farmer

2025. január 23. 15:10

A kezdeményezés lenyűgöző célja 100 ezer dollár összegyűjtése volt, ennyi pénzt akart összeszedni magánszemélyektől és kisvállalkozásoktól.

„Szellemalmák” csillognak a fákon

2025. január 21. 11:10

A legtöbb alma egyszerűen lepottyant, jéggel együtt, de sok olyan is volt, amiből csak az alma esett ki, a jég azonban fent maradt.

40 napja éhségsztrájkol egy gazdatüntetés vezetője Indiában

2025. január 13. 10:10

Az indiai gazdák követeléseit rendre nem teljesíti az állam, ami miatt egyre csökken a jövedelmük, és sokan az öngyilkosságba menekülnek.

Bánj el a tűzifával a STIHL akkumulátoros fűrészeivel

2023. november 24. 10:10

Tűzifa vásárlásakor érdemes tisztában lennünk az adott fafajta fűtőértékével. Válasszunk alacsony nedvességtartalmú fát, és ne súlyra, hanem térfogatra vásároljunk.

Így vásárolj tűzifát - Hasznos tippek a téli tüzelő beszerzéséhez

2018. november 29. 10:18

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor, hol, kitől és milyen tűzifát vásárolunk, és persze az sem, hogy mennyiért. A tűzifa ugyanis hiánycikk.

Ember feletti teljesítmény - elképesztő rekordok a 18. Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjében

2019. szeptember 12. 07:37

A hétvégi versenyre a tavasz óta tartó regionális elődöntőkön keresztül kerülhettek be a csapatok. A döntőben 40 csapat két fordulóban mérhette össze tudását.

Elhagyja a Stihl Németországot? Bombameglepetés lenne

2024. március 4. 13:10

A jelentősen megemelkedett adók és energiaárak miatt a motorfűrészeiről ismert német Stihl állítólag egy másik országba tenné át székhelyét. Nem is akárhova, hanem egy nem éppen olcsó szomszédos államba.