Nagyvilág

Szántás közben fordult ki a földből egy ismeretlen magyar királyi korona, páratlan kincslelet került elő

Agrofórum Online

Alighanem I. András király kaphatta a bizánci császártól azt a koronát, amelyet egy eke fordított ki a földből, nyolc évszázaddal az eltűnése után.

Mindenki ismeri a történetet, miszerint az 1970-es években kutat ásó földművesek különleges terrakotta-darabokat találtak Kínában. A régészek ezek nyomán hamarosan rábukkantak a 20. század egyik legfontosabb leletegyüttesére, Csin Si Huang-ti császár híres agyaghadseregére. Ez is bebizonyította, hogy a mezőgazdaság és a régészet, a történelmi múlt feltárása nem is annyira távol eső területek.

Hasonló eset Magyarországon is előfordult, és ma már a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) legféltettebb kincsei közé tartozik az a tárgy, amely két részletben, 1860-ban és 1861-ben került elő a földből, szántás közben. Fellelési helye ma már kívül esik hazánk területén, hiszen a szlovákiai Nyitraivánka határában találták meg az úgynevezett Monomakhosz-koronát. Az MNM közösségi oldalán megjelent ismertető szerint a fejék hamisítványát a British Museum eredetiként állította ki, kalandos történet fűződik tehát hozzá.

A korona két darabra törve bukkant elő a földből, de természetesen hamar restaurálták a szakemberek. A középső lemezén IX. (Monomakhosz) Konstantin császár látható díszruhában (innen ered a tárgy neve), mellette két oldalt a felesége Zoé, és annak testvére, Theodóra császárnők állnak. A koronát allegorikus alakok is díszítik, igen kifinomult, szép munkáról van szó a 11. századból. Magyarországra talán a kijevi Ruszon vagy a német császári udvaron keresztül juthatott el.

Rejtélyes eltűnés

A régészeknek fogalmuk sincs, hogyan kerülhetett ez az értékes és alighanem a maga korában szigorúan őrzött kincs Nyitraivánka földjébe. Feltételezések szerint az Árpád-házi testvérháborúk során rejthették el, akkoriban a nyitrai vár körül is harcok dúltak, 1074-ben például Salamon király is megostromolta, igaz, sikertelenül. A koronát eredetileg I. András kaphatta, aki a Vata-féle pogánylázadás után ülhetett a magyar trónra.

A kincset fellelő földművelő szántás közben bukkant rá a páratlan leletre, amely egy helyi nemeshez került, és ő értékesítette a Magyar Nemzeti Múzeum számára az 1860-as években, több részletben. A fejékkel együtt két medál is előkerült, ezek Péter és András apostolokat ábrázolják, ám aligha tartozhattak a koronához.

Gyönyörű aranykincs a Monomakhosz-korona:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

20 éve nem került elő ilyen a Balatonból, mindenki döbbenettel fogadta

2026. szeptember 16. 09:10

Az alacsony vízállás rendkívüli eseményeket, helyzeteket teremtett a Balatonon is, ahol két évtizede nem tapasztalt „csoda” történt meg újra.

Így néz ki pár év használat után a japán csúcsmárkájú flex és a kínai utánzata

2026. szeptember 15. 09:10

Érdekes összevetést készített egy német teszter, aki a japán gyártmányú sarokcsiszolója állapotát hasonlította össze a flex kínai utánzatáéval.

Hiperolcsó kínai ütvecsavarozót tettek próbára kocsikerekeken, elhűltek az eredménytől

2026. szeptember 7. 09:10

Szándékosan nagyobb nyomatékkal meghúzott kerékcsavarokon teszteltek egy kínai szerszámot, az eredmény meglepő.

Mit lehet termeszteni ott, ahol egyre kevesebb a víz? Új válaszok a hőségre és a vízhiányra

2026. szeptember 7. 07:10

A megszokott termesztési határok egyre kevésbé tekinthetők állandónak. Van, ahol már egészen szokatlan módon keresik a választ a változó körülményekre

Aranyrúd fordult ki a szántóföldből, ez lehet az évtized lelete

2025. december 4. 09:10

Első pillantásra a laikusok számára nem tűnik jelentősnek az az aranylelet, amely a régészek érdeklődését viszont különösképpen felkeltette.

15. századi kincs rejtőzött a sárgarépa alatt

2024. május 21. 12:10

Egy fémdetektorral dolgozó férfinak kétszer is sikerült egy skót gazda földjén pénzérméket találnia. A türelem kincset (és sárgarépát) terem!

Negyedmilliárdos értéket talált a gazda a kertjében, meg is tarthatta

2025. december 7. 09:10

Dupla szerencse ért egy hobbikertészt, aki nemcsak irdatlan kincsre bukkant a földjében, de meg is tarthatta azt.

Hihetetlen kincs került elő a szántóföldön, minden idők egyik leggazdagabb ókori lelete

2026. május 28. 09:10

Nagyjából 1800 éve kerülhettek a földbe azok a római kincsek, amelyeket a közelmúltban fedeztek fel, szerencsés módon, szinte a talajfelszín közvetlen közelében.