Nagyvilág

Hogyan szedjük ki a maradék ketchupot a flakonból?

Agrofórum Online

Mindennapi bosszankodásunk, hogy amikor a ketchupos (majonézes, mustáros stb.) flakon üresnek mutatja magát, mert hiába rázzuk-nyomkodjuk-ütögetjük, esetleg még szemmel is verjük, nem jön ki belőle egy csepp sem, még jól láthatóan több adagra való szósz tapad a falára.

Ennek kinyerése minden szempontból kívánatos lenne, az élelmiszerek magas árától a fenntarthatósági szempontokig. De egyszerűen a lelkünknek is jót tesz, ha nem dobunk ki valamit, amit akár el is fogyaszthatunk.

Az internet különféle bugyraiból persze ennek a problémának a megoldására is ömlenek a jó tanácsok, mint például: használjunk egy hosszú nyelű kanalat, és azzal kaparjuk ki a maradékot, hígítsuk fel a ketchupot pici vízzel vagy ecettel, áztassuk a palackot forró vízbe, ami segít kicsit folyósabbá tenni a tartalmát, tartsuk fejjel lefelé a flakont vagy akár vágjuk ketté és így nyerjük ki belőle a maradékot.

A leghatékonyabbnak viszont a következő ötlet ígérkezik. Ragadjuk meg a flakont a talpánál jó erősen, majd – miután találtunk egy olyan helyet, ahol még véletlenül sem verünk le semmit vagy vágjuk be a kezünket a falba – forgassuk a karunkat minél gyorsabban körbe-körbe. Így a centrifugális erő segítségével szépen a kupak körül gyűlik össze a maradék, amit rögtön ki is tudunk nyomni vagy kanalazni onnan (lásd a lenti videóban).

Egyes hozzászólók ezzel a módszerrel is szkeptikusak, emlékeztetve a többieket azokra az általuk megélt esetekre, amikor a nyilvánvalóan sokszor használt kupak megadta magát a váratlan megterhelésnek, lerepült, és a maradék, ebben a formában kellemetlenül nagy mennyiségűnek tűnő anyag mindent beterített a konyhában.

Univerzális megoldás sajnos ebben az esetben nincs, hacsak a gyártók elő nem állnak egy újfajta csomagolással. Mégis érdemes a fenti módszereket kipróbálni, hiszen minden csepp, ami nem a kukába kerül, az élelmiszer-pazarlás csökkentését szolgálja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre több a fertőzött róka – veszélyes az emberre is

2025. augusztus 7. 16:10

Új kutatás szerint a rókákban sokkal gyakrabban fordul elő az emberre is veszélyes galandféreg, mint korábban gondoltuk.

Sáskajárás Ukrajnában: veszélyben a termés

2025. július 30. 13:10

Tömeges sáskajárás sújtja Ukrajnát. A falánk rovarok komoly károkat okoznak a mezőgazdaságban, az ukrán hatóságok riadót fújtak.

Biotechnológia a klímaváltozás ellen – de mikor lép az EU?

2025. július 18. 14:10

A klímaváltozás, a hozamcsökkenés és a fenntartható termelés sürgetik a döntéshozókat – vajon lekési Európa a biotechnológiai versenyt?

Újvilági csavarféreglégy: fenyegeti-e Európát a húsevő parazita?

2025. június 29. 16:10

Mexikóban egy húsevő légy lárvái tizedelik az állatállományt, emiatt az USA leállította a marhaimportot. Vajon Európát is elérheti a veszély?

Franciaország betiltja a gyümölcsök és zöldségek műanyag csomagolását

2021. október 13. 07:36

Jövő évtől körülbelül 30 fajta gyümölcsöt és zöldséget csak műanyag csomagolás nélkül lehet értékesíteni Franciaországban.

Savanyú vizsgálatok - mennyi C vitamin van a citromban?

2018. december 19. 05:36

A Szupermentán hét nagy üzletlánc polcairól, 10 különböző hálós kiszerelésű, 500 grammos citromot vetettek vizsgálat alá. Megmérték a citromok növényvédőszer-maradék, C-vitamin, cukor- és savtartalmát, és a jelöléseket is ellenőrizték.

Ez a hazai élelmiszeripari cég is csökkenti csomagolásaiban a műanyagot

2023. február 1. 14:01

Újabb 14 százalékkal csökkenti a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségét a Pick Szeged Zrt.

8 tipp szilázsbálák fóliacsomagolására

2024. június 6. 07:10

A szilázsbálákat védő vékony fólia a kiváló minőségű takarmány hosszú távú megőrzésének biztosítéka. Mire figyeljünk a használatakor?