Nagyvilág

Különleges írók találkozója a Füvészkertben – Bálint gazda és Telegdi Ágnes új közös könyvbemutatója

Agrofórum Online

Bálint gazda médiakertész és Telegdi Ágnes fotós-meseíró egy közös gyerekkönyv írásába kezdett, amelynek eredményeként megszületett a Csodálatos Állatok Varázslatos Növények című gyerekkönyv.

Idén tavasszal a Füvészkertben is átadták a mYnest természetfotós játszóteret, amely eseményre meghívást kapott Bálint gazda médiakertész és Telegdi Ágnes fotós-meseíró is. Mindketten örömmel vettek részt az eseményen, hiszen a mYnest egy olyan program, amely keretében a gyerekek játékosan fedezhetik fel a körülöttük élő csodálatos környezetet, amely a két közismert író mindennapi „munkahelye”.

Gyuri Bácsi a növénytani ismeretek kiváló ismerője és ahogy ő maga is egy különleges ember, a természetet is olyan ízzel mutatja be az olvasóinak, hogy az is megszereti a kertészkedést, aki addig az urbanizáció híve volt.

Telegdi Ágnes meseíró és természetfotós munkáját pedig a kisebbek ismerik országszerte sőt nemzetközi szinten is. Közvetlen hangú, barátságos írásai a szülők és pedagógusok körében is rendkívül közkedveltek, sőt némelyik könyve több helyen már kötelező olvasmány lett.

A két író személyes találkozása olyan jól sikerült, hogy hamarosan egy közös gyerekkönyv írásába kezdtek, amelynek eredményeként megszületett a Csodálatos Állatok Varázslatos Növények című gyerekkönyv Bálint gazda kertészeti tanácsaival kiegészítve.

A könyv különlegessége, hogy egyszerre több korosztálynak szól: Ágnes írásai játékosabbak és mesésebbek, míg Gyuri Bácsi a tőle megszokott barátságos stílusban szólítja meg a jövő kis kertészeit. A könyv azért is számíthat kiemelt érdeklődésre, mert Bálint gazda sok-sok korábbi munkája után most először szólítja meg az ifjúsági korosztályt.

A könyv másik érdekessége, hogy a bemutatott 8 növény és 8 állatfajról készült egy játékos kvízkérdéssor, amely kérdésekre válaszolva minden hónapban értékes ajándékokat sorsol ki a mYnest ötletgazda, Nádland Kft.

Az alábbi linken a könyv megrendelhető:
https://www.allatokesnovenyek.hu/

(Nádland Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újvilági csavarféreglégy: fenyegeti-e Európát a húsevő parazita?

2025. június 29. 16:10

Mexikóban egy húsevő légy lárvái tizedelik az állatállományt, emiatt az USA leállította a marhaimportot. Vajon Európát is elérheti a veszély?

Narancssárga, fekete, fehér?! Mini paradicsom új köntösben

2025. június 15. 16:10

A színes mini paradicsomok népszerűsége ugrásszerűen nő Kínában – a vásárlók az ízt, a látványt és a prémium minőséget keresik.

Globális kukoricahiány fenyeget 2025-26-ban

2025. június 1. 16:10

Rekordalacsony lehet a globális kukoricakészlet 2026-ra. A kínálat szűk, a kereslet erős – az USA és Kína kulcsszerepben.

Uniós könnyítések: kevesebb szabály, több támogatás

2025. május 31. 16:10

Brüsszel csökkentené a gazdák adminisztrációs terheit, miközben több támogatás és nagyobb mozgástér is járna a termelőknek.

Ma ünnepli 100. születésnapját Bálint gazda - Portré

2019. július 28. 05:36

Július 28-án ünnepli 100. születésnapját Bálint György, az ország Bálint gazdája. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréját olvashatja cikkünkben.

Elhunyt Bálint György

2020. június 22. 06:02

Életének 101. évében vasárnap este meghalt Bálint György, népszerű nevén Bálint gazda Prima Primissima-díjas kertészmérnök, újságíró, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, volt országgyűlési képviselő.