Növénytermesztés

A minőséggel nincs baj, de kevesebb lehet az idei cukorrépatermés

Agrofórum Online

Kevesebb cukorrépa teremhet az idén, a minőséggel azonban nem lesz baj a termelők szerint. A betakarítással együtt a feldolgozás is megkezdődött hazánk egyetlen cukorgyárában.

Bár az európai uniós kvótarendszer októberben megszűnik, így elvileg növelhető lenne a hazai termelés, az ágazatban működő gazdálkodókat összefogó szervezet azonban nem számít nagyobb fellendülésre.

Szeptember 1-jén begyújtották a mészkemencét, néhány nappal később pedig beindult a 124. répafeldolgozó kampány a Magyar Cukor (MC) Zrt. kaposvári gyárában. A somogyi megyeszékhely 1894-ben alapított üzemében – Magyarország egyetlen működő cukorgyárában – naponta 7500 tonna répát dolgoznak fel, amelynek háromnegyede vasúton, a többi közúton érkezik a gyárba.

Berki Gyula, a Cukorrépa Termelők Országos Szövetségének elnöke a Magyar Időknek elmondta: a betakarítás folyamatban van, eddig a teljes termőterület 8-10 százalékával végeztek a gazdálkodók.

A cukortartalom egyelőre jónak ígérkezik, a termésátlag ugyanakkor jóval gyengébb lesz a tavalyinál. Hogy pontosan mekkora mennyiséget takaríthatnak be az idén, egyelőre nem lehet pontosan megbecsülni, a várakozások 980 ezer tonnáról szólnak. – Az ország egyes vidékein nagy kiesést okozott az aszály, ahol több csapadék volt, ott jobb lesz a termés is – emelte ki.

Bár a termőterület az idén kissé nőtt, az európai uniós cukorkvóta októberi eltörlésétől azonban nagyobb felfutást nem vár a szakember. A nagyobb arányú növekedésnek ugyanis több tényező is gátat szab. Egyrészt az egyetlen hazai cukorgyár termelési kapacitása is korlátos, másrészt a cukorrépa termeléshez kötött támogatása miatt nem érdekeltek a terület növelé­sében a gazdálkodók.

Az évtized végéig évi nyolcmillió eurót biztosítanak az ágazat számára, ezt az összeget terület alapján osztják meg a gazdálkodók között. Jelenleg egy hektárra hozzávetőlegesen 140 ezer forint jut, ha nő a terület, az összeg arányosan csökken. Berki Gyula szerint az alacsony cukorárak miatt a termelők eredményességéhez nélkülözhetetlen a támogatás. Bár elvileg a hazai termelők az exportpiacokon is eladhatnák a terményt, jelenleg Horvátországba szállítanak magyar cukorrépát, ugyanakkor az ottani gyárban sem várják a kereslet felfutását.

Az MC Zrt. menedzsmentje ez évre 10 százalékkal növelte a szerződött cukorrépa területét, a gyárral kapcsolatban álló gazdák tavasszal 15 500 hektár répát vetettek el. A termény feldolgozása a kaposvári gyár 220 állandó és negyven ideiglenes időre felvett dolgozójára vár. Három műszakban folyik a munka Kaposvár legrégebbi üzemében, a kampány a korábbi évekhez hasonlóan várhatóan 120 napig tart majd.

Az Agrana-csoporthoz tartozó MC Zrt. kaposvári gyárában 2013-ban átadtak egy 60 ezer tonnás cukorsilót, 2015 szeptemberére pedig egy több mint hétmilliárd forint értékű fejlesztés fejeződött be. Az elsősorban Agrana-forrásból finanszírozott beruházás eredményeként megvalósult egy 160 ezer tonna csomagolására alkalmas üzemrész, és felavattak egy hatmilliárd forintos beruházást igénylő biogáztisztító berendezést is. Ez utóbbi révén a kaposvári gyár a világon elsőként magának biztosíthatja energiaigényét.

Amellett, hogy az üzem a répaszelet-feldolgozás során nyert biogázenergiával évi egymilliárd forintot takarít meg, a fűtőanyagból Kaposvár termálfürdőjének és több közintézményének is jut.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szójamentes jövő: brit kutatók áttörése

2025. november 12. 11:10

A Germinal projekt áttörést hozhat a fenntartható, helyben termeszthető növényi fehérjék terén.

Ekkor érkezhet az első hó, meglepően közel állunk hozzá

2025. november 5. 13:10

Lesz-e kemény tél és havazás, hótakaró, ami megvédi az őszi vetéseket? A válasz ma még bizonytalan, de a meteorológusok jósolni már tudnak.

Verjük ki a fejünkből az áprilisi kukoricavetést? Izgalmas kísérlet hozott megdöbbentő eredményt

2025. november 4. 09:10

Az idei év is megmutatta, micsoda lutri a kukoricatermesztés – nemcsak Magyarországon, de globálisan is. A gazdák máris drasztikus váltáson törik a fejüket.

Rejtélyes módon fejlődött harsány zöld kukorica a csontszáraz talajban, de van vele egy óriási bökkenő

2025. november 1. 13:10

Lehet csapadék és öntözés nélkül kukoricát termeszteni? A válasz nem lehet egyértelműen tagadó, amint azt egy különös eset is mutatja.

Az ukrán gabonaexport 36,6 millió tonnánál tart

2023. március 26. 06:36

Ukrajna gabonaexportja a 2022/23-as szezonban eddig 36,6 millió tonnát tett ki március 24-ig – derült ki a kijevi mezőgazdasági minisztérium adataiból.

A tavalyinál magasabb hozamot értek el a paradicsom és a fűszerpaprika termelők

2019. november 28. 10:17

A napraforgó betakarítása novemberre befejeződött, a vetésterület 100 százalékát learatták, összesen 561,7 ezer hektárról 1,7 millió tonna napraforgót takarítottak be.

Megerősítette éves árbevételi kilátásait a KWS

2021. május 23. 09:38

A KWS csoport nettó árbevétele 5,8 százalékkal emelkedett a vállalat 2020/2021-es pénzügyi évének első kilenc hónapjában.

Idén kevesebb cukorrépát takaríthatnak be

2018. április 11. 14:30

A visszaesésben minden bizonnyal szerepet játszik a tény, hogy a cukor ára nagyot esett az elmúlt hónapokban.