Növénytermesztés

A műanyag hulladék problémájának kezelése a kertészeti ágazatban

Agrofórum Online

Nem kizárólag a termesztők feladata, hogy minél környezettudatosabbak legyenek. Ezúttal a beszállítók is összefogtak a termesztés zöldebbé tétele érdekében. A Netafim már 2010-ben is tett lépéseket ebbe az irányba, amikor megnyitotta az első hulladékhasznosító üzemét a kaliforniai Fresnóban. Most, 2022-ben ismét sikerrel jártak: a Netafim új hulladékhasznosító üzemet nyitott Mexikóban.

– A zárt körforgás modelljének megvalósítását tűztük ki célul – mondta John Farner, a Netafim munkatársa. – Ezt a koncepciót vittük át egy másik piacra, ahol a lehetőségeink most tovább nőnek.

A műanyag hulladék kezelése

A zártkörű modell részét képezi a termesztők műanyag hulladék megsemmisítése terén nyújtott támogatása is. A vállalat újrahasznosított anyagokat használ fel az általa forgalmazott csepegtetős öntözőrendszerek előállításához. – A műanyag hulladék mennyiségének növekedése globális probléma – mutatott rá John. – Mi a Netafim-nél kiemelt felelősséggel foglalkozunk a probléma kezelésével nem csak Kaliforniában, hanem most már Mexikóban is.

A kezdeményezés már jócskán túlmutat az amerikai kontinensen. Míg a Netafim tulajdonolja és működteti az ottani hulladékhasznosító üzemeket, kapcsolataik révén a világ más részein is ugyanezt a modellt követik. – Elkötelezetten igyekszünk növelni a hulladékgyűjtési tevékenységünket, méghozzá globálisan – folytatta Farmer, majd azt is elárulta, hogy bár egyes létesítményeket nem közvetlenül ők üzemeltetnek, vannak olyan partnereik, akik összegyűjtik a hulladékot, és újrahasznosító üzemekbe szállítják, hogy az ne a hulladéklerakókba kerüljön.

Nehéz környezetvédelmi szempontból felelősségteljesnek lenni

Az ilyen erőfeszítések különösen fontosak, mert John úgy véli, hogy a termesztők felelősséget akarnak vállalni a hulladékuk megsemmisítéséért.

– Nem akarnak ártani a környezetnek, helyesen akarnak cselekedni – magyarázta. – Gyakran kihívást jelent számukra, hogy erre megoldást találjanak. Itt jön a képbe a körforgásos programunk. Teljes körű környezetvédelmi oktatási programot biztosítunk meglévő és potenciális ügyfeleink számára. Ha a Netafimtől vásárolnak csepegtető vezetékeket, az garanciát jelent arra, hogy a gyártásukhoz újrahasznosított anyagokat használtak fel. A programunkhoz való csatlakozással pedig a termesztők nálunk helyezhetik el a műanyag hulladékukat, és biztosak lehetnek abban, hogy ez a hulladék nem szennyezi a környezetet, hanem olyan csepegtetővezetékek gyártására fogják felhasználni ezeket, amelyeket egy másik termesztő örömmel alkalmaz majd.

A fejlődés támogatása

A Netafim azért döntött úgy, hogy Mexikóban nyitja meg új hulladékhasznosító üzemét, mert az agráripari ágazat ott erőteljesen növekszik.

– A lehetőségek ezen a piacon folyamatosan nőnek, és mi vagyunk azok, akik az öntözőberendezések gyártójaként ilyen programot működtetnek egy saját tulajdonú hulladékfeldolgozó üzemmel – magyarázta John. Elmondása szerint a Netafim arra törekszik, hogy 2030-ra elérje azt a szintet, hogy öntözővezetékeik gyártásához 45%-ban újrahasznosított anyagot használjanak. – A Netafim a kiváló minőségű termékeiről ismert, és a csepegtető rendszereink továbbra is ilyenek maradnak, függetlenül attól, hogy milyen anyagot használunk. A saját hulladékhasznosító üzemeinkkel megvalósított körforgásos program a Netafim sajátos módszere arra, hogy a műanyag hulladék problémáját a termékei gyártásával oldja meg.

A műanyag hulladék kérdése azonban nem az egyetlen kihívás a gazdálkodók számára, ezzel John és a Netafim is tisztában van. – A víz például továbbra is globális kihívást jelent, ezért a Netafim arra törekszik, hogy megmutassa a termesztőknek, hogyan lehet kevesebből többet kihozni. Így jutottunk el a csepegtető öntözés feltalálásáig. Ezzel együtt más kihívások is vannak, például a talaj egészségének kérdése – folytatta. – Hiszen amikor a talaj állaga folyamatosan romlik, hogyan használjuk fel a vizet és a tápanyagokat? A regeneratív mezőgazdaság minden aspektusát vizsgáljuk, és keressük a módját annak, hogy ne csak a termékeinkkel, hanem a környezetvédelemmel is a mozgalom szolgálatába álljunk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fenntartható kertészet: merre tart az ágazat?

2025. augusztus 16. 11:10

A kertészet a fenntarthatóság, technológia és sokszínűség útján fejlődik. Mutatjuk, milyen trendek formálják az ágazat jövőjét!

Szója lombvesztés: mostantól több is belefér

2025. augusztus 15. 16:10

A szójabab akár 66%-os lombvesztést is tolerálhat terméscsökkenés nélkül – új irány a rovarvédelemben és a permetezési stratégiában.

EU-s szigorítás nehezíti a gabonatermesztők dolgát

2025. augusztus 13. 16:10

2025-ben több hazai gabonatáblában is megjelent az anyarozs. Az EU-s szabályok szigorodása miatt a fertőzés kezelése még nagyobb odafigyelést igényel.

Minőségi bála: szívvel-lélekkel-tapasztalattal + videó

2025. augusztus 5. 16:10

Komjáthi Gábor hazánk legnívósabb lovardáit, és egyik legszínvonalasabb tejelő tehenészetét látja el bálákkal, és garanciát is vállal.

A tudósok a műanyaghulladékot értékes talajjavító anyaggá alakítják át

2023. április 4. 17:29

Egy nemrégiben készült tanulmány részletesen ismertet egy olyan módszert, amellyel a műanyaghulladékot a faszén nagy porozitású, nagy felületű, grammonként körülbelül 400 négyzetméteres tömegű formájává alakítják át.

Komposztálási kisokos

2022. szeptember 30. 05:37

Élelmiszer-eredetű hulladék szükségszerűen keletkezik minden háztartásban. Ezek közül szerencsére sok alkalmas arra, hogy komposztáljuk. Mit érdemes tudni a komposztálásról? Mik a tiltólistás hulladékok, és melyek kerülhetnek a komposztra?

Dél-Koreában szinte nem keletkezik élelmiszer-hulladék. Mit tanulhatunk tőlük?

2023. január 3. 09:34

Az Egyesült Államokban a legtöbb élelmiszer-hulladék a hulladéklerakókban végzi, míg Dél-Korea évről-évre csaknem 100%-ban újrahasznosítja azt, így ez a modell jó néhány alapelvre rávilágíthat.

Erdészek a fenntarthatóságért - Erdei Vándortáborok és örökerdő gazdálkodás a Bakonyerdő Zrt.-nél

2019. július 20. 06:34

Az ország több más erdőgazdaságához hasonlóan a Bakonyerdő Zrt. is kiemelten fontos feladatának tartja a környezettudatos nevelést, amelynek az erdei iskolák mellett az Erdei Vándortáborok is fontos eszközei.