11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Növénytermesztés

Átadták a fajtaelismerést tanúsító okleveleket

Agrofórum Online

A nyilvánosság lehetőségével élve második alkalommal adták át a nagyközönség előtt az új növényfajták állami elismerését tanúsító okleveleket.

Hagyományteremtő szándékkal, a nyilvánosság lehetőségével élve, ezúttal második alkalommal adták át a nagyközönség előtt az új növényfajták állami elismerését tanúsító okleveleket az AGROmashEXPO-n.

A kezdeményezés a NÉBIH elnökhelyettesének, Lukács Józsefnek az érdeme, aki elismerte, hogy jelentős PR értéke van annak, ha a növénynemesítők nem csak úgy – postán – kapják meg, vagy a Hivatal szűkkörben adja át az okleveleket, hanem az érintett szakmai közösség is tanúja az eseménynek – no persze a sajtó is.

Az AGROmashEXPO kedvező helyszínnek mutatkozott az oklevél átadására, amelyet január 28-án az FM-MT Zrt. közös sátorában tartottak. (Kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy ez volt az első teltházas rendezvény.)

A rangos eseményt megtisztelte jelenlétével Dr. Oravecz Márton, a hivatal elnöke is, kifejezve ezzel az általa vezetett intézményen belül a szakterület, vagyis a Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság fontosságát, megbecsültségét.

Az oklevélátadást megelőzően két szakmai előadást hallgathattak meg a résztvevők.

Csapó József, a Fajtakísérleti Osztály vezetője „A fajtakísérletek vizsgálati rendszereinek és módszertanának bemutatása” címmel tartott előadást, ismertetve a fajtaelismerés folyamatát, a DUS és gazdasági értékvizsgálatok rendszerét, a fajtakísérleti állomások munkáját és végül a Fajtaminősítő Bizottság tevékenységét, amelynek döntése alapján egy-egy fajtajelölt elnyeri az „államilag minősített fajta” státust, és ezzel bekerül a Nemzeti Fajtajegyzékbe és – mert itt még nincs vége a dolognak – az EU Közösségi Fajta katalógusába is (persze megfelelő előszűrés után).

– Miért van erre szükség? – tehetik fel jogosan a kérdést.
– Azért, mert az adott fajta vetőmagja, szaporítóanyaga csak akkor forgalmazható, ha azt a minősítő hatóság állami elismerésben részesítette.

A következő előadást Füsti Molnár Gábor tartotta, aki a hazai vetőmagellátás helyzetéről beszélt, bemutatva a hazai vetőmag- és szaporítóanyag minősítés aktuális problémáit. A magyar vetőmag – annak ellenére, hogy az utóbbi években a volumene csökkent – ma is keresett export cikk.

Ugyanakkor kritikaként jegyezte meg, hogy a hazai felhasználás messze elmarad az elvárható felújítási színvonaltól. Ez elsősorban a kalászos vetőmagvakra vonatkozik. A hibrideknél, azok biológiai tulajdonságaiból adódóan jobb a helyzet. Felhívta a figyelmet az okszerű vetőmag használatra, mint a biológiai alapokkal való gazdálkodás meghatározó elemére.

 

Ezután következett az oklevelek átadása, amelyeket Dr. Oravecz Márton elnök úrtól vehettek át a nemesítő házak képviselői.

(Dr. Bódis László – Agrofórum Online)

Mellékelten közöljük a Nébih Fajtakísérleti Osztálya által rendelkezésünkre bocsájtott újonnan az Államilag elismert fajták jegyzékét:

Állami elismerés (2015.12.14.)

Összesen: 42 fajta Állami elismerése: 15 cég és 1 magánszemély
Magyar fajták: 4 cég, 8 fajta, 1 magánszemély, 2 fajta
Külföldi fajták: 11 cég, 32 fajta

Faj-Hazai-Külföldi-Összesen
Őszi árpa-1-1-2
Őszi búza-6-9-15
Őszi durumbúza-2-0-2
Őszi káposztarepce-0-22-22
Mák-1-0-1
Mindösszesen-10-32-42

Bejelentő:  Agromag Kft., 6722 Szeged Jósika u. 13.
Eger (AÁR-2-4)       Őszi árpa

Bejelentő:  Dr. Murányi István, 3356 Kompolt, Fleischmann u. 11/a.
Kompolti bokros  (KMB-3)      Őszi búza
Frankó  (KMB-4)       Őszi búza

Bejelentő:  Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft., Szeged
GK Bakony (GK 17.11) nemesítők 10    Őszi búza
GK Julidur (GKD296.12) nemesítők 9    Őszi durumbúza

Bejelentő:  MTA Agrártudományi Kutatóközpont, Martonvásár, 2462 Brunszvik u.2.
Mv Ikva (Mv 26-12)    nemesítők 8   Őszi búza
Mv Mente (Mv 28-12)  nemesítők 8   Őszi búza
Mv Ispán (Mv 07-12)  nemesítők 8   Őszi búza
Mv Szuladur (MvTD26-12)  nemesítők 5   Őszi durumbúza

Képviselő:  Karintia Kft., 9800 Vasvár, Mártírik útja 50. Kft.,
Maurizio (SZD6374)       Őszi búza
Roland (SZD8373)       Őszi búza

Képviselő:  Saatbau Linz Hungária Kft., 9400 Sopron, Táncsics major
Activus (SZD6510)       Őszi búza
Beatus (SZD6790)       Őszi búza
Urbanus(SZD8692)       Őszi búza

Bejelentő:   Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. 4440 Tiszavasvári Kabay János út 29.
Hunor  (E2)   nemesítők 4     Mák

Képviselő:  Saaten- Union Hungary Kft., 8132 Lepsény, Vasút út 57.
Hyfi (SURH5741-326)      Őszi búza
Mirandus (Stru091991.2)      Őszi búza
Artist (LEU90218)       Őszi búza
Etana (LEU90209)       Őszi búza
Monique (BE2006075015)      Őszi árpa

Képviselő:  RAPOOL Hungária Kft., 8132 Lepsény, Vasút u. 57.
Dalton (DMH 264)       Őszi káposztarepce
Duplex CL (WRH436)      Őszi káposztarepce
Phoenix CL (WRH437)      Őszi káposztarepce
Atora (SLM 1204)       Őszi káposztarepce

Képviselő:   RAGT Vetőmag Kft., 1055 Budapest, Szent István Krt 11/II/21.
Cuzzco (HR38620)       Őszi káposztarepce

Képviselő:  Bayer Hungária Kft., 1123 Budapest, Alkotás u.50.
INV1030 (RG21306)       Őszi káposztarepce
Silver (2EW0085)       Őszi káposztarepce
INV1033 (2EW0086)       Őszi káposztarepce

Képviselő:  Syngenta Magyarország Kft., 1117 Budapest, Alíz u. 2.
Stratford (SWOR407)      Őszi káposztarepce
Susan (SWOR410)       Őszi káposztarepce
SY Florida (RNX3233)      Őszi káposztarepce

Képviselő:  Limagrain Central Europe SE Magyarország fióktelepe., 2040  Budaörs, Gyár u. 2
Agaves (LE12/243)       Őszi káposztarepce
Amazon (LE12/238)       Őszi káposztarepce
Asteran (LE12/236)       Őszi káposztarepce

Képviselő:   Monsanto Hungária Kft., 1238 Budapest, Túri István út 1.
DK Expression (CWH253)      Őszi káposztarepce
DK Expiro(CWH286)      Őszi káposztarepce
DK Exedo (CWH267)      Őszi káposztarepce
DK Implement CL (CWH278)     Őszi káposztarepce
CWH248 CL (CWH248)      Őszi káposztarepce

Képviselő:   KWS Magyarország Kft., 9027 Győr, Gesztenyefa u. 4.
Fabiano KWS (H9110548)      Őszi káposztarepce
Marc KWS (H9090242)      Őszi káposztarepce

Képviselő:   Euralis Vetőmagkereskedelmi és Termelő Kft., 1118 Budapest, Rétköz u. 5.
ES Flamenco  (ESC12004)      Őszi káposztarepce

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenő kereslet, feketepiac: megoldások a dohányágazat kihívásaira

2025. február 12. 09:40

Az évente megrendezett dohánytermelői nyílt nap lehetőséget biztosít a termelőknek a szakmai ismeretek bővítésére és az iparági párbeszédre.

Magyar fejlesztésű toxinvizsgáló forradalmasíthatja a gabonafélék ellenőrzését

2025. február 10. 13:10

A fejlesztés segíthet a gabonafélék minőségének javításában a beléjük kerülő növényi és gombatoxinok analizálásával.

Ismét segíti a kukoricatermelőket a legjobb hibridek kiválasztásában a GOSZ-VSZT-NAK

2025. február 2. 14:10

A GOSZ-NAK-VSZT országos kukorica fajtakísérletei 2025-ös évben is folytatódnak. Tavaly ősz óta folyamatban van 8 helyszínen az őszi búza, valamint 6 helyszínen az őszi káposztarepce fajtakísérlet.

Tippek a növénytermesztés inputköltségeinek csökkentésére

2025. február 2. 08:10

Növénytermesztési szaktanácsadók ötletei arra, hogyan növelhető a termesztés bevétele. Avagy lehetőleg kerüljük a pénzköltést, de ne mindenáron.

Megvan az első ország, amely állandó engedélyt adott GMO-búzának

2022. május 14. 14:35

Argentína, az egyik legnagyobb globális búzaexportőr a világon elsőként engedélyezte a GMO-búza vetését.

A TÉNYEK, AMIK MAGUKÉRT BESZÉLNEK!

2023. augusztus 14. 15:10

A Limagrain nemesítés eredményességét az biztosítja, hogy az újabb repcehibrid generáció mindig az elődökre építve tartalmaz új, a termésnövelést és termésbiztonságot szolgáló tulajdonságokat. Hibridjeink olyan nemzetközi fejlesztő munka eredményei, amelyre a repce termesztők széles tábora építheti hozam elvárásait.

Idén is taroltak a SAATEN-UNION őszi búzái

2021. szeptember 15. 05:36

Elhozták az abszolút verseny első három helyezését. Sőt, többet is elértek.

RAPOOL-repcék: TEMPO

2021. július 29. 05:56

A TEMPO azok hibridje, akiknél a körülmények nem teszik lehetővé csúcstermések elérését, de szeretnének jövedelmezően repcét termelni. Robusztus, egészséges, jól regenerálódik, így kihívásokkal teli termesztési körülmények között is képes maximálisan teljesíteni. Nem csak profiknak!