11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Növénytermesztés

Jelentősen növelte a dohányfelvásárlási alapárat a Continental Dohányipari Csoport

Continental Dohányipari Zrt.

Jelentős érdeklődés kíséretében zajlott a Continental Dohányipari Zrt. dohánytermelői nyílt napja január 18-án, a sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotelben.

Az esemény középpontjában a dohánytermesztés aktuális helyzete állt, amelybe a szakmai előadások által több aspektusból – innováció, fenntarthatóság – is betekintést nyerhettek a résztvevők. A hagyományteremtő céllal megrendezett nyílt nappal a Continental a dohánytermesztés globálisan és hazai szinten egyaránt évek óta megfigyelhető csökkenését kívánja ellensúlyozni, szakmai-, formális és informális platformot biztosítva a termesztőknek.

A Continental Dohányipari Csoport működése, a hazai dohánypiacon egyedülálló módon, vertikálisan integrált, azaz a dohánnyal kapcsolatos munkálatok teljes spektrumát lefedi. Ebből adódóan a Continental elkötelezett abban, hogy a piac csökkenő tendenciáit a lehetőségekhez mérten ellensúlyozza, a globális szinten is nagy múltra visszatekintő magyar dohánytermesztési kultúrát fenntartsa.

Az éves rendszerességgel megrendezett dohánytermelői nyílt nap ezen törekvés fontos eleme, amely kivételes lehetőséget biztosít a termelőknek, hogy megosszák egymással a tapasztalataikat, és akár olyan témák szakértőivel is egyeztessenek, mint az illegális kereskedelem, a speciális dohányfajták vagy a tudatmódosító szerek.

Kihívások sora

A nyílt napot Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, kiemelve a vállalat elkötelezettségét a dohánytermelői közösség támogatása iránt. Az esemény első felét a szakmai előadások jelentették, amelyek többek között olyan területeket érintettek, mint a dohányellenőrzés, a gazdálkodás és növényvédelem kihívásai, valamint a fenntartható dohánytermesztés innovatív megoldásai.

Az előadók között olyan elismert szakértők voltak jelen, mint Vincze Tamás és Szirmai Róbert Csaba, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és rendészeti szakterületének vezetői vagy Orosz Tibor, a Continental Dohányipari Csoport dohánytermesztésért felelős tagja, a DOFER Dohányfermentáló Zrt. fejlesztési vezetője.

Az előadásokat ebédszünet követte, majd a résztvevők gyárlátogatás keretében ismerkedhettek meg a több mint 130 éves múltra visszatekintő sátoraljaújhelyi dohánygyár gyártási folyamataival.

„A Continental Dohányipari Zrt. elkötelezett a hazai dohánykultúra ápolása, a dohánypiac fejlődésének elősegítése és a termelők szakmai kihívásainak leküzdése mellett. Ennek jegyében hajtottuk végre tavaly a dohányfelvásárlási alapár 50%-os emelését, és ezen törekvést erősíti a termelői nyílt nap is, amely egyfajta tudásplatformként segíti elő a hazai dohánytermelői közösség kapcsolódását” – hangsúlyozta Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója.

(Fotó: Beeki/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenő kereslet, feketepiac: megoldások a dohányágazat kihívásaira

2025. február 12. 09:40

Az évente megrendezett dohánytermelői nyílt nap lehetőséget biztosít a termelőknek a szakmai ismeretek bővítésére és az iparági párbeszédre.

Magyar fejlesztésű toxinvizsgáló forradalmasíthatja a gabonafélék ellenőrzését

2025. február 10. 13:10

A fejlesztés segíthet a gabonafélék minőségének javításában a beléjük kerülő növényi és gombatoxinok analizálásával.

Ismét segíti a kukoricatermelőket a legjobb hibridek kiválasztásában a GOSZ-VSZT-NAK

2025. február 2. 14:10

A GOSZ-NAK-VSZT országos kukorica fajtakísérletei 2025-ös évben is folytatódnak. Tavaly ősz óta folyamatban van 8 helyszínen az őszi búza, valamint 6 helyszínen az őszi káposztarepce fajtakísérlet.

Tippek a növénytermesztés inputköltségeinek csökkentésére

2025. február 2. 08:10

Növénytermesztési szaktanácsadók ötletei arra, hogyan növelhető a termesztés bevétele. Avagy lehetőleg kerüljük a pénzköltést, de ne mindenáron.

Jól jártak a nyírségi dohánytermesztők, jó pénzt kaptak idén

2023. december 12. 16:40

Eredményesen zárta a Virginia dohány felvásárlását a Continental Dohányipari Csoport dohánytermesztésért és feldolgozásért felelős tagja, a DOFER Dohányfermentáló Zrt.: a társaság összesen 1315 tonna termést vásárolt fel, amely mintegy 49 százalékos növekedést jelent a tavalyi szezonhoz képest.

Gyengébb termésre számít idén a dohány ágazat

2020. július 29. 13:03

Ez az évjárat egészen rendkívüli, a termelők minden rosszat megkaptak, amit lehetett, aszályos tavasz, hűvös idő, fagy, komoly mennyiségű csapadék, jég- és homokverés, ez mind a növény ellen dolgozott.

Káprázatos légi felvételek - Színpompás szántóföldek az aratás küszöbén

2018. június 30. 11:35

A Heves megyei Boldog határában készítettünk néhány légi felvételt, ami bizonyítja, hogy a magyar földnél nincsen szebb.

Nagyvilág Képgaléria

A dohány termőterülete és termésátlaga is nőtt 2017-ben

2018. február 27. 15:14

A 2017-es magyarországi átlagtermés hektáronként 2,012 tonna volt, míg az előző évben 1,885 tonna.