Növénytermesztés

Kevesebb lesz a vadkár? – Jelentősen csökkentenék a hazai nagyvadállományt

Magyar Idők

Alaposan csökkentené a hazánk erdeiben, sík- és dombvidékein élő nagyvadak számát a tájegységi vadgazdálkodást segítő jogszabálytervezet.

Elkészült a tájegységi vadgazdálkodási tervekről szóló miniszteri rendeleteket tartalmazó jogszabálytervezet. A kormány honlapján elérhető dokumentum többek között meghatározza az egyes körzetek vadállományának megőrzésére, illetve gyérítésére vonatkozó feltételeket, emellett számos természetvédelmi rendelkezést is tartalmaz.

A vadak védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény egyik legfontosabb újítása a tájegységi vadgazdálkodási rendszer kialakítása és bevezetése volt. Ennek részeként a vadgazdálkodóknak üzemterveket kell készíteniük, amelyet az Országos Vadgazdálkodási Adattár által létrehozott digitális formanyomtatvány kitöltésével kell benyújtaniuk. Ezt a munkát segíti az említett jogszabály.

A tervezés egyik legfontosabb pontja a vadállomány szabályozása, a vadak túlszaporodása ugyanis ma már nemcsak a közutakon és a mezőgazdasági területeken, hanem a települések belterületein is komoly problémát jelent. Az élelem után kutató vaddisznók látványa a fővárosban sem ritka. A gyérítés ugyanakkor természetvédelmi szempontból is fontos. A jogszabály tervezete szerint minden tájegységen épp akkora létszámú nagyvad fenntartása a cél, amely nem veszélyezteti a taposásra, bolygatásra érzékeny élőhelyeket, lehetővé teszi a védett és fokozottan védett, illetve veszélyeztetett fajok hosszú távú fennmaradását.

A hazánkban az elmúlt évszázadokban már meghonosodott, azonban nem őshonos vadfajok állományait csak ott lehet fenntartani, ahol nem jelentenek veszélyt a biológiai sokféleségre, a védett vagy veszélyeztetett fajokra. A domb- és hegyvidéki sziklagyepekről a muflonokat például ki kell szorítani, ahogyan az elmúlt években megtelepedett nyestkutya és mosómedve esetében is az állományok felszámolására kell törekedniük a vadgazdálkodóknak. Ugyanígy minden tájegységen gyéríteni kell a ragadozófajok, a róka, a borz és az aranysakál állományát is.

Az egyik legnagyobb problémát a vaddisznók túlszaporodása jelenti hazánkban, ezért a tervezet szinte minden tájegység esetében előírja, hogy a következő tíz évben felére kell csökkenteni a vaddisznók számát, míg egyes területeken az állomány felszámolására irányuló lépéseket kell tenni.

A gím- és dámszarvasok számát is csökkentené a tervezet. A Tiszántúlon a gímszarvas megjelenése, esetleges megtelepedése nem kívánatos, ahogyan az északi hegy- és dombvidéken is csökkenthető a gímszarvasok száma, főként a Bükkalján, ahol a nullához kell közelíteni az állomány létszámát. A Tiszántúlon a dámszarvas megtelepítése vagy megtelepedése sem indokolt, a cél tehát az, hogy a vadgazdálkodók megakadályozzák a tartós állomány kialakulását. Hasonló a helyzet az északi hegyvidék egyes területein és a Duna–Tisza közén is.

Az őzeknél megengedőbb a tervezet, itt nem állapít meg pontos számokat a jogszabály, a cél csupán az, hogy a gazdálkodók pontosan nyomon kövessék az állomány változását. Míg a legtöbb nagyvad esetében a túlszaporodás okoz gondot, a mezei nyulaknál a létszámcsökkenés a probléma. A javaslat szerint az állomány felépülése érdekében a vadászatra jogosultaknak évente úgynevezett pihentetett területeket kell kijelölniük, az egységek ­15-30 százalékán.

A vadgazdálkodás során a környezetvédelmi szempontokat is maradéktalanul szem előtt kell tartaniuk az érintetteknek. A javaslat számos pontot felsorol, így például a nagyvadfajokat az ezer hektárnál kisebb természetvédelmi területen belül tilos etetni, a vadászatok alkalmával pedig különös figyelmet kell fordítani a gyepek megóvására.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

Új irányt vesz a szója nemesítése: az aszály ellen is segíthet

2026. október 4. 07:10

Mélyebbre hatoló gyökérzetű szóját fejlesztenek amerikai kutatók. A cél a jobb vízhasznosítás és a talaj szénkészletének növelése.

Drasztikusan csökken a szarvashús felvásárlási ára

2020. január 24. 10:46

A szarvashús felvásárlási ára elsősorban a tengeren túlról érkező árudömping miatt jelenleg csökken.

A sertéspestis idáig csak rövidtávú bizonytalanságot okozott az ágazatnak

2019. május 7. 08:33

Az ASP rövidtávon bizonytalanságokat okozott az ágazatnak, de összességében nem billentette meg, és a hazai sertésállomány mennyisége sem változott számottevően.

Mátrafüred közelében újabb sertéspestis miatt elhullott vaddisznót találtak

2018. május 1. 07:02

A Nébih laboratóriumi vizsgálatai ismét ASP fertőzöttséget mutattak ki egy elhullott vaddisznóból származó mintában.

Újabb elhullott vaddisznó - Sertéspestis a Tisza mellett

2018. május 17. 09:28

A fertőzés feltehetően Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása révén került át Magyarországra.