Növénytermesztés

Kukorica, cirok, szója – süteménykóstoló- és fajtabemutató

Agrofórum Online

Termékkóstoló. Ezzel a programon kívüli programmal indította a Gabonakutató Nonprofit Kft., az országos kukorica, szója, takarmánycirok szakmai napot és fajtabemutatót – rendhagyó helyszínén és formában – Kiszomboron a Dénes-majorban, szeptember 1-én.

Termékkóstoló. Ezzel a programon kívüli programmal indította a Gabonakutató Nonprofit Kft., az országos kukorica, szója, takarmánycirok szakmai napot és fajtabemutatót – rendhagyó helyszínén és formában – Kiszomboron a Dénes-majorban, szeptember 1-én. Dr. Ács Péterné és munkatársai ismét kitettek magukért. Változatos kínálattal várták a vendégeket. Volt itt édes és sós sütemény, búzából és tritikáléből, lisztérzékenyeknek gluteinmentes termékek stb. Alig győztük végigkóstolni valamennyit. A szakmai program azonban ennél sokkal többet kínált.

Szilágyi László ügyvezető igazgató üdvözölte a jelenlévőket, akit néhány kérdés erejéig elragadtunk az elnöki asztaltól.
Igazgató úr! Hányadik őszi bemutatót rendezték az idén?
Kettőezer-tíz óta vagyok itt, azóta minden évben megrendeztük…

Én meg már a nyolcvanas évektől járok ide. Azt hiszem, jóval túl vannak a harmincon, de nem is ez a lényeg. Ahogy látom egyre sikeresebbek.
A mai részvétel engem is meglepett. Nem számítottunk ilyen létszámra. Azt gondolom, valamivel sikerült felkeltenünk az érdeklődést. Számos új hibridet tudunk bemutatni, kiválóak a szója és a takarmánycirok fajtáink is.

Meg az új dizájn sem lebecsülendő.
Ebben is próbálunk újítani, fiatalítani, nemcsak a munkatársaink vonatkozásában, hanem a logónk, a kiadványaink is új arculatot öltöttek, és persze ez a helyszín is más, mint az eddigiek. Azelőtt az intézetben szoktuk a benti programot tartani…

Most a fele létszám sem fért volna be.
Ezért is találtuk ki, hogy itt Dénes majorban, ahol egyébként a szántóföldi bemutató is lesz, egy nyitott gépszínt „falazunk” fel szalmabálákkal és próbáljuk barátságossá tenni a helyszínt. Úgy érzem jó ötlet volt; pláne most a 35 oC-os melegben.

Van itt még egy jó ötlet!
Igen, a rögtönzött gépshow, a KITE közreműködésével. Amíg a vendégeink ebédelnek a részben nyitott gépszín alatt, addig az előttük lévő szabad területen felvonulnak a nálunk lévő részben muzeális, részben a legkorszerűbb távirányítással vezérelt traktorok, permetezők, vetőgépek és egy ultramodern kombájn is. A célunk, hogy az innovációt a külcsínbe, a program összeállításba is bevigyük, nemcsak a nemesítésbe.

A múlt évben egy beszélgetésünk során felvetette, hogy a kibontakozó ukrán kapcsolatok sajnos megtorpantak az ottani válság következtében. Itt pedig legalább egy tucat ukrán szakember ül fülhallgatóval a fején. Vége a válságnak?
Sajnos szó sincs róla. A problémák változatlanul fennállnak és akadályozzák a normális kereskedelmi kapcsolatok kibontakozását, de optimisták vagyunk… Bízunk benne, hogy a helyzet normalizálódik, és akkor nem kell mindent nulláról kezdeni. Sőt, fejlesztjük is a kapcsolatainkat, ezért átadtunk néhány fajtát bejelentésre, az ottani minősítéshez.

Három növényfajtáról szólnak az előadások, és a bemutató is. Tegyük ezeket mérlegre: Hogy állják a versenyt a nagyon erős konkurenciával szemben?
Mi annak örülünk, ha aszályos évünk van…

Nocsak!
Ezt a nemesítők szempontjából mondom, és persze nem az ország érdekei ellen szólok. A nemesítésünkben alapvető szempont az extrém időjáráshoz való alkalmazkodás és ebben első helyen van a szárazságtűrés.
Ebben a mi fajtáink meglepően jó teljesítményt mutatnak.

A kukoricák is?
Azok is, de úgy tűnik a szója és cirok jobban bírják az aszályt.

Ugyanezt nyilatkozta Seiwerth Gábor, a Szója Nonprofit Kft. igazgatója (szeptemberi lapszámunkban olvashatták).
A szója fajtáink a csúcson vannak, nem győzünk elég vetőmagot előállítani. A ciroknál kicsit nehezebb a helyzet, annak ellenére, hogy akkor is hozza a tíz tonna feletti termést, ha a kukorica „elvérzik” mellette, és a beltartalmi értékei is kiválóak.

Akkor mi a probléma?
Valahogy nem mozdulnak rá a termelők, a takarmányipar pedig folyamatos árualapot igényelne. Itt még hiányzik az összhang.

Zárszóként mit üzen a termelőknek?
Azt kérem, hogy tartsák szem előtt: a hazai rögön nemesített fajták termésbiztonsága a termelő biztonságát is szolgálja.

*

A gazdák nagy érdeklődéssel várták Dr. Gyuricza Csaba előadását. Az MVH elnöke „Aktuális információk gazdálkodóknak” címmel adott tájékoztatást a „Brüsszeli csatáról”, vagyis arról az eredményes tárgyalássorozatról, amelynek eredményeként 1300 milliárd Ft pályázható összeg áll a gazdák rendelkezésére, különböző fejlesztésekre 2020-ig. (Az előadásában elhangzott számadatokat megtalálják olvasóink, a Miniszterelnökség, az MVH, az FM és NAK ennek ismertetésére készített kiadványában, a további részletekről pedig októberi lapszámunkban olvashatnak Kiss Miklós Zsolt államtitkárral készült riportunkban.)
Egy-két dologra azért az előadás után rákérdeztünk:
Elnök úr! A Miniszterelnökség államtitkárától megkérdeztük: Hatalmas támogatási pénz kezeléséről van szó, hogy fognak a feladattal megbirkózni? Azt válaszolta: ez már nem a mi asztalunk, vagyis az elszámolás és a kifizetések Gyuricza Csaba nyakába szakadtak.
Elnök úr! Hogy fognak, hogy tudnak ennek a kihívásnak megfelelni?
Hatalmas a feladat…

Mégis, hogy gondolják megoldani? Létszámfejlesztés, technikai korszerűsítés?
Sokrétű és összetett feladattal állunk szemben, ami jelentős intézkedéseket tett szükségessé. Új szervezeti és működési szabályzatot készítettünk, új igazgatóságokat hoztunk létre, a meglévőket megerősítettük, új osztályok létesítése vált szükségessé, megerősítettük az informatikát – ez egyébként is kulcskérdés volt.

Vidéken is?
Természetesen. Ez egységes rendszer, Budapest és vidék egy hivatal. Amit teljesen átalakítottunk, az az információs szolgáltatás.

Amikor hivatalba lépett, azt ígérte, hogy ügyfélbarát hivatalt fog létrehozni. Sikerült?
Ha csak annyit mondok, hogy most már elérhető a hivatal, akkor a gazdák tudják, miről beszélek. Decentralizáltuk az ügyintézést, így megyei szinten lényegében minden elintézhető.
Alig több mint fél éve van a hivatal élén. Átlátni is nehéz lehetett a szervezetet, hát még átszervezni….

Nem kis teljesítmény.
Azzal a céllal vettem át a hivatalt – amire egyébként a felhatalmazást is kaptam –, hogy tegyem rendbe. Nem tagadom: volt néhány nehéz napom, de láttam a célt magam előtt, és ez motivált is, hogy megfeleljek a kihívásnak. Bíztam a munkatársaimban és magamban is, hogy együtt meg tudjuk oldani a ránk váró feladatokat.

Elnök úr, a kérdésem lényege az lett volna, hogy a gazdák időben hozzá jutnak-e majd pénzeikhez?
Mindenkit megnyugtathatok, hogy az MVH-n nem fog múlni.

Mi jöhet közbe?
Remélem semmi, de ez a projekt több szereplő együttműködésén múlik. A programalkotás a Miniszterelnökség feladata, a szerződéskötés, a lebonyolítás a mi dolgunk. A rendeletalkotás az FM kompetenciája, de még a NÉBIH-re is hárul feladat az ellenőrzést illetően.
Az együttműködés – úgy tapasztalom – példaértékű valamennyi érdekelt szervezet között, ami egyben garanciát is jelent arra, hogy a feladatot gördülékenyen, a gazdák érdekit szolgálva oldjuk meg.
Elnök úr! Sok sikert.

*

Dr. Lehoczki-Krsjak Szabolcs főosztályvezető a szegedi kukorica hibridek változó körülmények közötti helytállásáról beszélt.
Garamszegi Tibor – a téma jellegéből adódóan – hosszúra nyúlt előadásában számolt be a szójatermesztés technológia kritikus sarokpontjairól.
Alig maradt ideje Gyulai Lászlónak, hogy a takarmánycirokról kifejtse a GK álláspontját és bemutassa a nemesítés eredményeit.
Üde színfolt volt. (Végre egy csinos hölgy!) Virágné Pintér Gabriella, a hibridrepce újdonságokról beszélt, mert már ebben is sikerült felzárkóznia a GK-nak.
– Azért van még egy fajtánk is, amelyhez sokan ragaszkodnak – mondta. Talált, süllyedt. A neve: Gabriella.
Mindenről és a látottakról is részletesen a GK őszi fajtaajánlata 2015 kiadványból tájékozódhatnak, meg a www.gabonakutató.hu honlapról.

*

Lehet, hogy nem volt 40 oC, de mi ennél is többet éreztünk, amikor kiballagtunk a kukorica, szója és cirok fajtakísérleteket megtekinteni.
Lenyűgöző látvány volt. Nézzék meg a képeket!

(Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kína újabb génszerkesztett növényeket hagyott jóvá

2025. január 31. 09:40

17 új GMO fajtát hagytak jóvá, ami várhatóan ellenállóbb, tehát nagyobb termőképességű, kisebb inputanyagigényű növényeket jelent.

Ha hiányosan kelt a kukorica: hogyan találjuk meg az okát?

2025. január 30. 11:10

A termelők sokszor maguk sem értik, hogy mi okozza a kukoricaállományukban a hiányos, foltos kelést. Pedig kis keresgéléssel feltárhatók az okok.

A kukorica felépítése határozza meg, hol teljesít a legjobban

2025. január 27. 14:40

Így maximalizálhatja a hozamot: a hibridek levélszerkezete és csőtípusa befolyásolja, hogy intenzív vagy stressznek kitett területen vethetők-e.

Direktvetés angol technológiával: van, aki erre esküszik

2025. január 23. 09:40

A német gazdálkodó több előnyét látja a no-tillnek, mint hátrányát. A speciális vetési körülményekhez pedig egy direktvető gépet vásárolt.

A határidős búza tovább drágult

2024. június 28. 07:10

Amerikában vegyes összképet, míg Európában egyértelmű eladói fölényt lehetett látni a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon.

Amerikában a mínuszok domináltak a gabonapiacon

2020. április 10. 05:37

Egy tonna búza 201,44 dollárba került a tengerentúlon, ami 0,2 százalékos csökkenésnek felel meg. A kukorica ára 0,5 százalékos mínuszt követően 129,91 dollárba került tonnánként.

Ismét csökkent a repcetermés-előrejelzés az EU-ban

2024. augusztus 5. 08:10

A repcetermés várható mennyisége 17,27 millió tonnára csökkent. A napraforgó-előrejelzés is kisebb, a szója viszont valószínűleg erősödni fog.

Megjelent a SAATEN-UNION tavaszi fajtakatalógusa

A 2020-as, kibővült termékpalettán a szélsőségekhez és az újfajta igényekhez kiválóan alkalmazkodó kukorica-, napraforgó-, hüvelyes-, valamint tavasziárpa- és zabfajták egyaránt megtalálhatók.