11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Növénytermesztés

Megújult az EURALIS

Agrofórum Online

Az anyacég, az EURALIS SEMENCES neve 2015 szeptemberétől az egész világon röviden EURALIS-ra változott.

A magyarországi EURALIS Kft. mint a francia EURALIS SEMENCES csoport leányvállalata 2009-ben kezdte meg cégszerű működését Magyarországon, de már Rustica brand alatt előtte is ismertek voltak hibridjei, fajtái. A cég azóta nagyot fejlődött, portfoliója majd minden magyarországi gazda előtt ismert. Az anyacég, az EURALIS SEMENCES neve 2015 szeptemberétől az egész világon röviden EURALIS-ra változott. Az alkalomból a hazai leányvállat vezetői Budapesten 2015. november 3-án sajtótájékoztatót tartottak. A változás alkalmat kínált, hogy a kereskedelmi partnereiknek és a szaksajtó képviselőinek bemutassák a ma már négy kontinensre (Európa, Ázsia, Afrika, Amerika) kiterjedő EURALIS cégcsoport tevékenységét, a vetőmagpiacon elfoglalt helyét, piaci részesedését, továbbá tájékoztatást adjanak a hazai leányvállalat, az EURALIS Kft. változásokkal összefüggően megújult arculatáról, megerősödéséről és portfoliójának bővüléséről.

Röviden az EURALIS cégcsoportról

A céget 1936-ban Franciaországban alapították és a mai napig szövetkezeti tulajdonban van. Az EURALIS cégcsoport tulajdonosi körét 12 ezer farmer és 5.000 alkalmazott képezi. Árbevétele 2013/14-ben 1,463 Mrd euró volt. A Vetőmag Divízió 1950 óta folytat üzleti tevékenységet, árbevétele 175 millió euróval a cégcsoporton belül 12 %-os részarányt képvisel, amelynek 13 %-át fordítják kutatás-fejlesztésre. Tevékenységét 1.200 munkatárs, 11 leányvállalat, 300 ezer vevő, 3,5 millió ha-on használt EURALIS vetőmag, valamint 500 ezer kísérleti parcella fémjelzi. A Vetőmag Divízió cégcsoporton belüli tevékenysége jelentős: a kukorica vetőmagok piacán piaci részesedésük alapján Európában a 6., a napraforgó vetőmagok piacán pedig a 4. helyet foglalják el. A repcét tekintve – amiben nagyon sok nemesítő cég versenyez – a cég középmezőnyben foglal helyet, a cirok vonatkozásában pedig 14 %-os piaci részesedéssel az előkelő harmadik helyen áll.

Arculatváltás a magyarországi EURALIS-nál

A hazai leányvállalat a 2009. évi magyarországi megjelenése óta sokat fejlődött. Annak ellenére, hogy a versenytársak között utolsónak lépett be a magyarországi piacra, fejlesztéseiknek, a genetikai háttérnek és piacpolitikájuknak köszönhetően a cég jelentős eredményeket könyvelhet el magának: a kukorica vetőmagok piacán piaci részesedésük eléri a 3 %-ot, napraforgóban az 5,8 %-ot. Az EURALIS genetikának köszönhetően szójában és cirokban – 30 %, illetve 23 %-os piaci részesedéssel – piacvezetők. Az őszi káposztarepce vetőmagok értékesítése terén a cég feljövőben van, az értékesítés aránya ezen a piacon is eléri az 5 %-ot. Piaci részesedésük további növelését partnereikkel való személyre szabott hosszú távú együttműködésben látják, amelynek alapja területi képviselőik által kínált magas fokú szakmai ismeret, versenyképes ár és kiváló EURALIS genetika.

Az arculatváltás célja: még hangsúlyosabbá tenni, hogy az EURALIS mint márkanév kreativitást, haladó szelleműséget és bizalmat, a mögötte álló vetőmagok pedig értéket takarnak.
Amire törekednek: „Ügyfél-centrikus, Figyelmes, Kreatív és Megoldás-orientált szolgáltatások nyújtása”.

Termékfejlesztés, innováció

Az EURALIS cégcsoport az öt meghatározó legfontosabb szántóföldi kultúrában (kukorica, napraforgó, repce, cirok és szója) Európában meghatározó szerepet tölt be. Az egész kontinenst lefedő kísérleti hálózattal rendelkezik, amely lehetőséget biztosít Európa változó klímájához kiválóan alkalmazkodó hibridek/fajták kinemesítésére, tesztelésére. A hazai leányvállalt kínálata is ezen alapszik, ami versenyelőnyt kínál a versenytársakkal szemben.

Kultúránként néhány jellemző innováció:

Kukoricában céljuk a Tropical Dent koncepcióval az egyedülálló genetikai kombináció segítségével a maximális heterózis hatás elérése. A Tropical Dent hibridek elsődleges ismérvei a kiemelkedő szárazságtűrés és gyorsabb vízleadó képesség, amely napjainkban a jövedelmező kukoricatermesztés alapja. 2016-tól a Tropical Dent genetika már a késői éréscsoportban is elérhető az ES LAGOON (FAO 460) a közép kései éréscsoportot erősíti, kiváló szárazságtűrése és vízleadása mellett igen magast terméspotenciállal is rendelkezik.

A 2012-ben indult Roots Power koncepció célja a legjobb gyökérzettel rendelkező hibridek kiválasztása. Az erős gyökérzettel rendelkező hibridek ugyanis jobban képesek ellenállni a szárazságnak, a megdőlésnek és a stressznek. A Francia és főleg keleti piacokon végzett kísérletek mellett a szelekciós munka 2015-től már Magyarországon (Magyarbóly) is folyik.

A silókukorica-termesztők számára létrehozott Milk Power koncepció célja, hogy a tejtermelő gazdaságok számára mind agronómiai, mind beltartalmi szempontból legmagasabb szintű hibridek ajánlja,ezzel maximalizálva a tejtermelésből származó bevételt.

Napraforgóban az EURALIS a nyugat-európai piacokon a magas olajsavas napraforgó szegmensben vezető szerepet tölt be. Hibridjeik magas olajsav tartalmukkal és betegségekkel szembeni ellenálló képességükkel tűnnek ki. A cél piaci pozíciójuk kiterjesztése Közép- és Kelet-Európára is.

A herbicid-toleráns napraforgók kínálatában legjobb hibridjeik a CLEARFIELD® gyomirtási rendszerrel kombinálva biztosítják a legmagasabb jövedelmet. A CLEARFIELD Plus technológiában már 2015-től három újdonság is elérhető: az ES Genesis CL+, az ES Candimis CL+ és az ES Poetic CL+.

Az ES Arcadia SU az első EURALIS hibrid, amelynek gyomirtása Express Sun technológiával végezhető.

Szójában az EURALIS szójafajták meghatározó szerepet töltenek be a köztermesztésben (30 % piaci részarány!) A legnagyobb területen termelt EURALIS fajta az Isidor, a harmadik legnépszerűbb fajta Magyarországon pedig az ES Mentor.

Cirokban az EURALIS minden érésidőre és minden felhasználási formára teljes ajánlattal rendelkezik, ezáltal képes mind a szemes, mind a siló/biogáz hasznosítású cirok termesztésére több alternatívát is kínálni. Komoly technológiai előrelépésként a jövőben herbicid-toleráns EURALIS cirok hibridek bemutatása is várható.

(Demes György – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenő kereslet, feketepiac: megoldások a dohányágazat kihívásaira

2025. február 12. 09:40

Az évente megrendezett dohánytermelői nyílt nap lehetőséget biztosít a termelőknek a szakmai ismeretek bővítésére és az iparági párbeszédre.

Magyar fejlesztésű toxinvizsgáló forradalmasíthatja a gabonafélék ellenőrzését

2025. február 10. 13:10

A fejlesztés segíthet a gabonafélék minőségének javításában a beléjük kerülő növényi és gombatoxinok analizálásával.

Ismét segíti a kukoricatermelőket a legjobb hibridek kiválasztásában a GOSZ-VSZT-NAK

2025. február 2. 14:10

A GOSZ-NAK-VSZT országos kukorica fajtakísérletei 2025-ös évben is folytatódnak. Tavaly ősz óta folyamatban van 8 helyszínen az őszi búza, valamint 6 helyszínen az őszi káposztarepce fajtakísérlet.

Tippek a növénytermesztés inputköltségeinek csökkentésére

2025. február 2. 08:10

Növénytermesztési szaktanácsadók ötletei arra, hogyan növelhető a termesztés bevétele. Avagy lehetőleg kerüljük a pénzköltést, de ne mindenáron.

Van vagy nincs tavaszi vetőmag?

2021. február 11. 11:32

A vetőmagot forgalmazó cégek hivatalos kommunikációja szerint a tavaszi vetésű kultúrák tekintetében rendelkeznek elegendő készletekkel, tartalékot is képeztek. Viszont az internetes fórumokon a termelők panaszkodnak, hogy nem jutnak hozzá a prémium vetőmagokhoz. Mi lehet ennek az oka?

RAPOOL-REPCÉK 2020: CRISTAL

2020. május 28. 04:46

A CRISTAL kiemelkedő terméspotenciálú, középkorai hibrid. Robusztus, magas habitus és óriási becők jellemzik. Ősszel erőteljes a kezdeti fejlődési erélye, és ezt a tulajdonságát a megkésett vetésekben is kiválóan kamatoztatja.

Hibridbúzák a SAATEN-UNION-tól: HYDROCK

2021. szeptember 9. 10:12

Azon termelők figyelmébe ajánljuk, akik a hibridbúza vetését a klasszikus előveteményeken túl akár korai betakarítású kukorica után is tervezik, és igazán heterogén táblákon gazdálkodnak. A HYDROCK egy igazi, szerethető igásló. Nincs olyan körülmény, hogy ne tudna bizonyítani, hogy ne lehetne rá számítani.

Az olajbonifikáció érdemben javíthat a repcetermesztés árbevételén

2022. július 5. 14:36

Fajtaválasztáskor érdemes alaposan tájékozódni a piacon elérhető repcék beltartalmi tulajdonságairól is.