Növénytermesztés

Miben különbözik az AgroFIELDshow a többi bemutatótól?

Agrofórum Online

A szervezők szerint a válasz röviden: szinte mindenben. Bár a díszletek hasonlóak, a tartalom egészen más lesz az Agrofil-SZMI három helyszínére meghirdetett szakmai rendezvényén. A termelők új látásmódot, szemléletet kaphatnak, az előadások és bemutatók felszabadítják a gondolkodást, miközben a nagyobb profit lehetőségét a közös eredmények, adatok alapozzák meg.

„Egyes helyszíneken lehet majd látni no-till kísérleteket, illetve a legelszántabbakat egy szója nitrogéntrágyázásra is elvisszük külön programként. Mindezek mellett nagy érdeklődés övezi a workhorse-racehorse kísérleteinket, ahol a kukoricahibrideket különböző tőszám- és nitrogénstratégiák mellett teszteljük. Azokat a hibrideket keressük, amelyek viszonylag alacsony tőszám és alacsony nitrogéndózis mellett is kiválóan teljesítenek” – mondta el kérdésemre Lajos Mihály, amikor a Püski, Dalmand és Bátya határába meghirdetett szakmai rendezvényükről kezdtünk beszélgetni.

Az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a rendezvény során el tudják mondani, hogy ha valami nem működik, nem tökéletes, vagy ha éppen csak megújításra kényszerül. De ha egy újdonságot elsőre nagyon jónak tekintenek, akár meg tudják világítani a realitásokat is, fel tudnak tenni reális kérdéseket.

„Azt gondolom, hogy a mi rendezvényeinknek a különlegessége ez az őszinte és szabad elbeszélési mód, ráközelítés, ahol nem vagyunk elvárásokba zárva. Nem az a célunk, hogy még jobban fokozzuk a termelők fejében a zavart, hogy mit is használjanak. Mi ellenkező irányból közelítünk. A célunk, hogy minél inkább letisztítsuk az információt, és a desztillátumot, a legértékesebb részeket adjuk át a gazdálkodóknak, amiket forintosítani tudnak a termelés során” – húzta alá Lajos Mihály.

Az Agrofield Show augusztus 31-én Püskiben, szeptember 2-án Dalmandon, szeptember 3-án pedig Bátyán várja a termelőket, hogy olyan információkat nyújtson a résztvevőknek, ami a hétköznapokon legfeljebb az Agrofil Termelői Klub tagjai ismerhetnek meg.

További részetek a www.agrofil.hu oldalon!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősödik az RAGT: felvásárolta a Deleplanque Csoportot

2025. május 3. 16:10

A francia RAGT lezárta a Deleplanque Csoport felvásárlását, ezzel tovább bővíti vetőmag-portfólióját és megerősíti európai jelenlétét.

„Kukoricázz velünk!” – termelési verseny 2025

2025. április 23. 13:10

A Kukorica Kör Egyesület idén is meghirdette a „Kukoricázz velünk!” termelési versenyt! Az eddigi évekhez hasonlóan a 2025-ös versenyben sem a legnagyobb terméseredményt díjazzák.

Biztonságban a tavaszi munkák alatt

2025. április 13. 11:10

A mezőgazdasági szezon indulásával a szabadban végzett munkák száma és a baleseti kockázat is megnő, különösen a villamos hálózatok közelében.

Segítség a mikotoxinok elleni védekezéshez - új kiadvány

2025. április 9. 16:10

A „Mikotoxinok árnyékában: hogyan előzhető meg a gabonafélék toxinszennyeződése” című kötet bemutatja azokat az agronómiai és tárolási gyakorlatokat, amelyekkel mérsékelhető a mikotoxinszint a terményben.

Közeledik a tavaszi szántóföldi munkák vége

2023. május 21. 11:36

Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok hazánkban, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel.

Kukoricáink idén is állták a kihívást

2023. december 1. 11:10

A Magyar Kukorica Klub független terméstanúsítása keretében négy helyszínen bizonyították alkalmazkodóképességüket a SAATEN-UNION hibridjei.

Reményt csalódás követett – nem tudtak megkapaszkodni a jegyzések

2020. február 12. 06:47

A kukorica ára egy helyben topog, gyakorlatilag nem volt érdemi elmozdulás – az USA-ban teljesen oldalazó a mozgás, Európában a párizsi tőzsdén inkább kissé csökkenő tendencia alakult ki, gyenge forgalom mellett.

Veszélyes kártevők: Kukoricamoly

2019. június 18. 10:56

A kukoricamoly elsődleges tápnövényei az egyszikűek osztályába tartoznak. Több mint 240 növényfaj ismert, amelyen képes a kártevő lárvája kifejlődni, melyek közül kiemelkedik a kukorica.