Növénytermesztés

Miért olyan nehéz a parlagfű ellen védekezni?

Agrofórum Online

Nem csak a hétköznapi emberek mindennapjait keseríti meg az allergia miatt a parlagfű, hanem a gazdálkodók életét is, hiszen a terméscsökkenésen kívül büntetés jár azoknak, akiknek nem sikerül az ellene való védekezés.

Megpróbáltunk utána járni, hogy miért olyan nehéz ellene védekezni, avagy mi az oka annak, hogy ilyen kiemelkedő helyet ért el a veszélyes és nehezen irtható gyomok listáján ez a növény? Dr. Farkas Anikó évek óta foglalkozik ennek a kutatásával, így hiteles választ kaptunk kérdéseinkre.

A parlagfű egy észak-amerikai származású növény. Természetes élőhelyén ellenségei és több konkurenciája is jelen van. Sajnos ezek itt a Kárpát medencében nem jelentek meg vele együtt, viszont a parlagfű rendkívül jól érzi magát ezen a klímán.

Az elterjedését tovább segítették a rendszerváltás körüli anomáliák, úgymint a hozzá nem értés, a gépesítés hiánya, a nem megfelelő technológiai fegyelem. Akkoriban volt egy pár csapadékos év, amikor alapvetően elgyomosodott az ország. Emiatt volt is egy összefogás a szakemberek részéről, a Gyommentesen Európába program, amelynek az volt a célja, hogy ezt a nagymértékű elgyomosodást csökkentsük, mire csatlakozunk az EU-ba. Sajnos az akkor felszaporodott parlagfű és az elszóródott magvak most is hozzák utódaikat, hiszen azt tudjuk, hogy a parlagfű magja 40 évig életképes a talajban. Ráadásul ezek nem egyszerre csíráznak ki, mert magnyugalomban hosszú évekig is bírják. Egy tövön akár 60 ezer darab mag is terem, úgyhogy védekezés szempontjából a maghozás megelőzése a cél mindenképpen. Emiatt kellene kaszálni és a fiatal növényeket a tarlón megsemmisíteni.

A gazdálkodók részéről a termés védelme már nem szokott probléma lenni. Állományon belül kezelünk, de jellemzően a táblaszélek már problémásak.

A laikusok számára fontos üzenet, hogy ismerje meg a növényt! Gyakori probléma, hogy összekeverik a vadkenderrel, az ürömfélékkel, de akár a csalánnal is.

Tegyenek rendet a saját környezetükben! Alapvető a közember számára is, hogy a saját portáján rend legyen.  A mezőgazdálkodók számára fontos lenne, hogy minél többet tudjanak a parlagfűről, az allergia kérdéseiről, ugyanígy viszont a köznépnek is fontos, akár érintett allergiában, akár nem, hogy a termelőnek mit jelent profit szempontjából, ha védekezni kell ellene. Kukoricában 9 db parlagfű négyzetméterenként már 50%-os kiesést jelent, napraforgóban 10 növény négyzetméterenként már a termés egyharmadát viheti! Arról nem is beszélve, hogy a betakarítást is nehezíti a gyom jelenléte a táblában.

A fő üzenet ebben a helyzetben, hogy a két oldal tudását kellene közelíteni egymáshoz sokkal inkább, amihez itt is elengedhetetlen az egymásra mutogatás helyett, a párbeszéd.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Kiszáradt a hatalmas víztároló, ötször akkora a területe, mint Magyarországnak

2026. január 5. 16:10

Lényegében elfogyott a víz a talajból az Egyesült Államok legtöbb hasznot termelő mezőgazdasági régiójában, a gazdák nehéz időszak elé néznek.

Parlagfű: magas a pollenkoncentráció, a tetőzés még hátra van

2019. augusztus 27. 14:34

Az előző évekhez képpest kissé késve, de elkezdődött a parlagfű tömeges virágzása. A kedvező időjárás miatt a parlagfű pollen mennyisége pár nap alatt többszörösen meghaladta az allergiás tüneteket okozó koncentrációt.

Továbbra sem pihennek a permetezőgépek

2024. július 1. 12:10

Továbbra sem pihenhetnek a permetezőgépek. Elszoktunk a kórokozóknak kedvező párás, nedves nyaraktól. A vadgesztenyelevél-aknázómoly, guignardia gomba, a parlagfű mind problémát okoznak. A közterületeken aktuális növényvédelmi teendőkről olvashatnak.

Vigyázzunk, nő a parlagfű a tarlókon! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. július 2. 16:10

A tarlókon a parlagfű kelése a talaj nedvességtartalmától függ, de általános a fertőzés, ezért a tarló ápolását folyamatosan el kell végezni.

A parlagfű erős jelenléte hatékony növényvédelmi megoldást kíván

2024. június 23. 16:10

A napraforgó posztemergens kezelése ellenére a jelenlegi időjárás kedvez a parlagfű kelésének és fejlődésének.