23℃ 17℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Támogatások, pályázatok

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

MTI

Jelentősen nőtt a hungarikum-pályázat keretösszege, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított - mondta el az agrárminiszter kedden a Zala megyei Reziben.

Nagy István sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak. A többletforrásnak köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást, többek között civil szervezetek, önkormányzatok, közművelődési intézmények, egyházi jogi személyek, külhoni szervezetek.

Úgy fogalmazott: hungarikumaink és nemzeti értékeink olyan eszmei és erkölcsi hátteret jelentenek, amelyek összekötnek bennünket, bárhol is legyünk a világban. „Megalapozzák nemzeti öntudatunkat, hagyománytisztelő és hagyományszerető létünket, hozzájárulnak történelmi emlékezetünkhöz” – közölte.

Elmondta, amióta nyolc éve hatályba lépett az erről szóló törvény, folyamatos a hungarikumok, nemzeti értékek azonosítása, gyűjtése és dokumentálása. Az értékgyűjtésnek köszönhetően immár 75 hungarikumot és 175 kiemelkedő nemzeti értéket, továbbá több mint tízezer nemzeti értéket tartanak nyilván, a külhoni nemzetrészek értéktáraiban pedig 360 érték található.

Nagy István kifejtette: 2013 júliusa és 2019 decembere közötti időszakban a hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására kiírt nyolc nyílt és egy meghívásos pályázaton közel 1,8 milliárd forintot ítéltek oda a hungarikumok gyűjtésére, kutatására, népszerűsítésére és megőrzésére. Ennek eredményeként több mint ezer nyertes magyarországi, illetve határon túli magyar pályázónak biztosítottak forrást terveik megvalósításához.

Jelezte: az évről évre emelkedő támogatási igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület – a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál – alig néhány óra alatt lezárt, idén pedig a nyitás utáni egy percben már egymilliárd forint támogatási igény érkezett be.

A most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához, a belföldi turizmust, a turisztikai attrakciók erősítését, ezáltal a gazdaság újraindítását, fejlesztését segítve – ismertette a miniszter.

Nagy István elmondta azt is, hogy a pályázati támogatás segítségével valósult meg Reziben tavaly a sajtótájékoztatónak is helyet adó, bemutató- és rendezvénytérként is használt Pajtamúzeum. Idén pedig a szőlő- és gyümölcsfeldolgozás hagyományait bemutató épület készülhet el, ahol a helyi családok, közösségek az általuk megtermelt szőlőt, gyümölcsöt tudják gépekkel feldolgozni.

V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy hungarikumokként nem csupán a kiváló magyar élelmiszerekre hívják fel a figyelmet, hanem a világörökségi helyszínekre, vagy a kedvenceinkre, mint a puli, a kuvasz, a szőregi rózsatő.

„Úgy erősíthetjük meg a magyar gazdaságot, ha felhívjuk a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket magyar emberek hoztak létre” – mondta. Az értékmentéskor és az értékőrzéskor azonban nem arról van szó, hogy „milyen volt egykor a magyar, hanem hogy hagyományait megélve milyen most, és milyen lehetne” – fogalmazott V. Németh Zsolt.

Kitért rá, hogy az idén a divatra, mint hagyományra is kiírtak pályázatot, mert az egykori viseletekre nem úgy kell tekinteni, mint régi korok termékére, amelyeknek múzeumokban van a helye. Idén 37 pályázó összesen 15 millió forintot nyert, hogy bemutathassa, miként jelenik meg ma az egykori formavilág, díszítmény vagy nyersanyag, s mindezeket jövőre a Budai Várban, a Mesterségek ünnepén láthatja a közönség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Több milliárdos vízügyi támogatással az aszály ellen

2025. június 30. 12:10

Ingyenes vízdíj, vízvisszatartó fejlesztések és öntözésmodernizáció: komplex kormányzati intézkedések támogatják a gazdákat az aszály ellen.

Több milliárdos pályázat segíti a tanyán élők fejlesztéseit

2025. június 23. 13:10

Ősszel indul a 15 milliárd forintos keretösszegű támogatás, amely korszerű infrastruktúrát és élhetőbb környezetet céloz a tanyákon.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

15 ezer euróra pályázhatnak az őstermelők, kistermelők

2020. november 11. 15:28

Az Agrárminisztérium a legkisebb mezőgazdasági termelők számára, tevékenységük támogatása és lehetőségeik bővítése érdekében a Vidékfejlesztési Program keretében 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű átalány támogatást biztosít termelő tevékenységük fejlesztésére.

Öntözésfejlesztés: hol és hogyan érdemes?

2018. december 10. 10:38

Örvendetes, hogy az öntözésfejlesztésben konkrét lépéseket alapozott meg a kormány, de ügyelni kell arra, hogy maradjunk a realitásoknál – figyelmeztetnek elemzésükben az OTP Agrár szakértői.

Fontos támogatási tudnivalók

2019. augusztus 15. 11:38

Meghosszabbítják a szárítmány-előállítók támogatásának kérelmezési határidejét, továbbá a baromfi- és sertéságazati piaci szereplők foglalkoztatási célú támogatásának fajlagos összege foglalkoztatottként 500 ezer forintra emelkedett.

Keresik a „Biomassza alapú gazdaság fiatal nagyköveteit”

2022. május 15. 09:12

A felhívásra várják azok jelentkezését, akiket érdekel vagy már tapasztalatot szerzett a biomassza alapú gazdaság vagy ahhoz kapcsolódó szektor terén.