Támogatások, pályázatok

238 pályázót támogatnak a Zártkerti programban

MTI

Az idei évben 238 pályázó részesül csaknem 5 milliárd forint támogatásban a Zártkerti programnak köszönhetően - jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön az Oszkói szőlőhegyen.

Az Agrárminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk mezőgazdaságának már évszázadok óta szerves részei azok a domb- és hegyvidékeken kialakult apróparcellás területek, melyekben egy-egy család használatában álló szőlők, pincesorok, gyümölcsösök, zöldségkertek vannak. A zártkertek mintegy 200 ezer hektárnyi területet jelentenek országszerte.

Nagy István emlékeztetett, a 2017 óta önállóan működő Zártkerti program idén a korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg, mely a zártkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatását célozta. A kezdeményezés működése során összesen 670 pályázat részesült mintegy 9,3 milliárd forint támogatásban. Idén legfeljebb 25 millió forintot lehetett elnyerni az önerő nélküli, vissza nem térítendő támogatásból, amelyet ráadásul 100 százalékos előlegként kaphattak meg utólagos elszámolás mellett az érintettek – tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a program a helyi önkormányzatok és a helyhatóságok összefogásával megalakuló konzorciumok számára nyújt lehetőségeket, hiszen a megvalósuló fejlesztéseiknek köszönhetően hasznosíthatóbbá válnak a természeti erőforrásaik. Emellett a kistelepüléseink fejlődése, társadalmi aktivitása is új lendületet kaphat. Hangsúlyozta, a hagyományos zártkerti gazdálkodás újraindítása kiemelt jelentőséggel bír a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásában, a helyi lakosság önellátási, öngondoskodási, élelmiszer-előállítási feltételeinek javításában. A Zártkerti program a térségfejlesztési, valamint kulturális célok mellett a vidéki emberek értékmegőrző, jövedelemteremtő képességének fokozását is támogatja – emelte ki Nagy István a szaktárca tájékoztatása szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Több milliárdos vízügyi támogatással az aszály ellen

2025. június 30. 12:10

Ingyenes vízdíj, vízvisszatartó fejlesztések és öntözésmodernizáció: komplex kormányzati intézkedések támogatják a gazdákat az aszály ellen.

Több milliárdos pályázat segíti a tanyán élők fejlesztéseit

2025. június 23. 13:10

Ősszel indul a 15 milliárd forintos keretösszegű támogatás, amely korszerű infrastruktúrát és élhetőbb környezetet céloz a tanyákon.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Ötmilliárd forintból fejlődhetnek a zártkertek

2021. július 14. 08:34

A benyújtási időszak augusztus 9-től a keretösszeg kimerüléséig, vagy augusztus 15-ig tart.

A zártkertek problémája 5-6 millió tulajdonost érinthet

2018. január 3. 15:24

A program keretösszege 2 milliárd forint, ami idén mintegy 200 önkormányzatnak nyújt segítséget.

Zártkertfejlesztési program kidolgozását kezdte meg az agrártárca

2017. szeptember 13. 10:15

Elvárás, hogy az ingatlanok eladhatók legyenek, valamint fejlesszék az infrastruktúrájukat.