Agrárközélet

A zártkertek problémája 5-6 millió tulajdonost érinthet

Agrofórum Online

Az országban 200 ezer hektár zártkert van és az osztatlan közös tulajdonok révén 5-6 millió tulajdonos is érintett lehet - ezért is fontos a Zártkert program, amelyben idén az önkormányzatok elsősorban a zártkerti területek infrastruktúra fejlesztésére pályázhatnak - mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hozzátette: a zártkertek azok a falusi szőlőhegyek, gyümölcsösök amiket korábban nem vontak be a szövetkezetekbe és amelyeken paraszti gazdálkodás folyt. Ma ezek a területek a magyar táj karakteres elemei, valamint olyan tájfajták (cigány alma, mézes körte, tüskés körte) találhatóak, amelyek kikerültek köztermesztésből.
   
Az államtitkár kiemelte: a program keretösszege 2 milliárd forint, ami idén mintegy 200 önkormányzatnak nyújt segítséget.
   
V. Németh Zsolt az m1 aktuális csatornán arról számolt be, hogy az önkormányzatok maximum 10 millió forintra pályázhatnak, a támogatások vissza nem térítendőek. A pályázatokat január 2-tól január 31-ig lehet benyújtani, elektronikus úton a Herman Ottó Intézet honlapján, de a dokumentumokat nyomtatott formában is be kell küldeni.
   
Az önkormányzatok a programban a parcellák megközelítését szolgáló utak építésére, karbantartására pályázhatnak, valamint a villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre, illetve vadkerítés építésére.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Ismét beadható a „méhcsaládonkénti 1000 forintos” támogatás!

2023. február 6. 12:35

Február 28-ig ismét beadható a méhcsaládonkénti 1000 forintos támogatás.

A Kecskeméti Konzerv kapacitásbővítő fejlesztéseit támogatta a kormány

2022. június 21. 15:18

A zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó Kecskeméti Konzerv Kft. 3,3 milliárd forint összegű kapacitásbővítő fejlesztését a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal segítette.

Augusztus 5-ig igényelhető még méhanya támogatás

2019. július 30. 08:37

A Magyar Államkincstár felhívja a méhész-gazdálkodók figyelmét arra, hogy az Európai Unióban található kaptárak állománypótlásának támogatására (méhanya támogatás) 2019. augusztus 5-ig nyújthatják be kifizetési kérelmeiket.

FruitVeB: gyorsítani kell a támogatások kifizetését

2020. április 7. 07:36

A kifizetési kérelmek sok projekt esetében már 6 hónapja benyújtásra kerültek, de nagyon lassú a kifizetési kérelmek ügyintézése.